Ugrás a tartalomhoz

Az Európa Tanács Táj Díjára való felterjesztésre kiírt pályázat eredménye

2008.12.19.
Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt országos pályázat sikeresen lezajlott. A beérkezett pályázatok kivétel nélkül magas színvonalúak voltak, a pályázati programok eredményesen szolgálták a hazai tájak védelmét, fejlesztését. A pályázatot kiíró minisztériumok, így a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, valamint az Önkormányzati Minisztérium két-két képviselőjéből, továbbá egy felkért külsős szakértőből álló bírálóbizottság december 5-ei ülésén hozta meg döntését.A nemzeti pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére 2009. február 5-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel kerül sor. A rendezvény helyszíne a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Budai Várban lévő épületének aulája (1014. Budapest, Táncsics Mihály utca 1.).
A bírálóbizottság döntése alapján első helyen a Pro Vértes KözalapítványKomplex táj- és természetgazdálkodási program megvalósítása a Zámolyi-medencében” címmel beadott pályázata végzett. A pályamű 409 pontot ért el a maximális 500-ból. A pályázati program a vizes élőhelyek megőrzésével, a bioperzitás növelésével, a természetvédelmi kezelési célú legeltető állattartás hagyományainak folytatásával és a majorsági épületek helyreállításával ténylegesen hozzájárult a táj karakterének megőrzéséhez. A program egyik fontos eleme a természeti és táji örökség iránti fogékonyság növelése, a környezeti szemléletformálás volt, mely célkitűzés eredményesen valósult meg a nyertes pályázatban. Az Alapítvány természet- és tájvédelem terén végzett több mint egy évtizedes tevékenysége országos szinten is példaértékűnek tekinthető.

Második helyen végzett Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület (DÖPTE) pályázata. A „Dombóvár Város természeti értékeinek tájvédelmi és tájfejlesztési programjai” címen beadott pályamű 372 pontot kapott a bírálóbizottságtól. A pályázati program keretében sor került a város közigazgatási területén lévő több értékes művi tájelem helyreállítására, az értékes természetes tájelemek bemutatási feltételeinek javítására. A tervszerű végrehajtás, az önkormányzat és az egyesület hatékony együttműködése, a természet- és tájvédelem összekapcsolása a területfejlesztéssel (turizmus-rekreáció) egyaránt példaértékű elemei a programnak.

A harmadik helyen végzett Vác Város Polgármesteri Hivatala és a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány közös pályázata, amelynek témája a „Gyadai tanösvény kialakítása” volt. A pályamű 357 pontot ért el. A pályázati program tárgya tanösvény kialakítása volt, ami egy szeletét képezi az önkormányzat és az alapítvány példaértékű természet- és tájvédelmi, -fejlesztési tevékenységének. A projekt pozitív példát ad egy, a környezeti nevelést ökoturisztikai eszközökkel segítő tanösvényről, ami a lakosság környezeti szemléletének formálásán keresztül közvetett módon járul hozzá a táji értékek megőrzéséhez. A program hazai viszonylatban példaértékű eleme, hogy a létrehozott tanösvény kezelése, folyamatos fejlesztése megoldott.

Eredményesen szerepelt a Forrásvíz Természetbarát Egyesület és Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata Környezetvédelmi Együttműködési Modell” címen beadott pályázata is, amely 323 pontot kapott a bírálóbizottságtól. A pályázati program tárgya a helyi önkormányzat és egy helyi társadalmi szervezet együttműködése volt, amely habár nem újszerű, de eredményes működése miatt hazai viszonylatban mindenképpen példaértékű.

A bírálóbizottság döntése alapján a fenti programok bemutatásra kerülnek az Európai Táj Egyezmény magyar nyelvű weboldalán, a tájdíjra pályázott programokról megjelenő kiadványban és az azokat bemutató kiállításon.

Az Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület, az Ormánság Alapítvány és Markóc Község Önkormányzata által „Az Ős-Dráva Program „szelíd” változata: Az ormánsági vízháztartás helyreállítására alapozva az Ormánság önerős fejlődésének és táji autonómiájának elősegítése” címen beadott pályaműve nem felelt meg a pályázati kiírás egyik feltételének, mely szerint csak olyan programokkal lehetett pályázni, amelynek eredményei már legalább 3 éve elérhetőek az érintettek számára. Ez azért volt különösen sajnálatos, mert a helyi közösségek létfeltételeire koncentráló, az ember-természet kapcsolat harmóniáját elősegítő pályázati program szemlélete egybevág az Európai Táj Egyezménnyel, és tervszerűségben, újszerű szemléletében egyaránt példaértékű.

A pályaművek részletes indoklása pdf formátumban letölthető.


A nemzeti pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére 2009. február 5-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel kerül sor. A rendezvény helyszíne a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Budai Várban lévő épületének aulája (1014. Budapest, Táncsics Mihály utca 1.).
Az eredményhirdetést követően kerül sor az Európai Táj Egyezményről, az Európa Tanács Táj Díjáról és a hozzá kapcsolódó nemzeti szintű pályázatról szóló kiállítás ünnepélyes megnyitására. A kiállítás február 28-ig tekinthető meg a rendezvény helyszínén. Az ünnepélyes eredményhirdetésen és a kiállításon minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség!

Sáv bezárása