Az ünnepélyes megemlékezésen beszédet mondott Haraszthy László természetvédelmi szakállamtitkár, Schmidt Egon író, valamint dr. Rékási József tanár.

Dr. Keve András egész pályafutását a természettudományoknak, elsősorban a madártannak szentelte. Két doktorátust szerzett: jogi, továbbá geológia-őslénytan-állattan szakterületen is diplomázott.

Már 18 éves korától rendszeresen bejárt a Madártani Intézetbe, ahol Schenk Jakab – az akkori igazgató – rövidesen rábízta a könyvtár kezelését. A madártan területén végzett szakmai tevékenységének elismeréseképpen 1930-ban az Intézet „rendes megfigyelői” oklevelét nyerte el. Hivatalos pályafutását is itt kezdte 1934-ben, ahol egészen nyugdíjazásáig teljesített szolgálatot. Az Intézetben az első években ideiglenes kisegítő napidíjasként, majd 1939-től asszisztensként, 1940-től adjunktusként, 1942-től főadjunktusként működött, többek között a természetvédelmi jogszabályok előkészítésében és a hazai madárfauna rendszertani vizsgálatával foglalkozott. Eközben 1941-ben egy évig dr. Entz Géza meghívására a tihanyi Biológiai Intézetben dolgozott, ahol a Balaton madárvilágának állománydinamikáját vizsgálta. 1942-ben állami ösztöndíjasként a bécsi Természettudományi Múzeumban feldolgozta Almásy György két tien-sani gyűjtésének anyagát.

A háború megszakította szakmai munkáját kétszeri katonai behívással (1941 és 1944) és hadifogsággal (1945). A fogságból hazatérve a Magyar Természettudományi Múzeum felkérésére a háborús károkat szenvedett madárgyűjtemény helyrehozatalát vállalta.
 

A Madártani Intézet a II. világháború alatt teljesen megsemmisült, így annak alapjait kellett újból megteremteni. A Mezőgazdasági Múzeum keretein belül alakuló új Intézet kiépítésében és elsősorban nemzetközi kapcsolatainak helyreállításában vett részt.

Dudich Endre ajánlására 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem keretein belül egyetemi magántanárrá habilitálták, majd e cím megszüntetésével az Eötvös Loránd Tudományegyetemen összesen négy éven át Madártan címen speciális kollégiumot tartott. A Mezőgazdasági Múzeum vezetését 1948-1949-ben ideiglenes megbízottként vette át. Tudományos munkássága elismeréseképpen 1953-ban megvédés nélkül elnyerte a biológiai tudományok kandidátusa címet.
 

A Madártani Intézettől 1974-ben ment nyugdíjba, utána haláláig a Természettudományi Múzeumban dolgozott.

Rendkívül kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkezett. Már az 1930-as évektől egészen nyugdíjazásáig részt vett külföldi madártani és madárvédelmi konferenciákon és kongresszusokon. Tudományos és madárvédelmi munkásságának elismeréseképpen az angol, az osztrák és a bajor madártani egyesületek levelező, az Indiai Agrai Akadémia választmányi tagjává választották. Ezen kívül a londoni Faunavédelmi Egyesület és a Dél-Finn Természetvédő Egyesület konzultatív külföldi tagja lett.
 

A hazai madárvédelemben is kimagasló szerepet játszott. Az 1974-ben alakult Magyar Madártani Egyesület alapító, majd örökös tagja volt, és elsőnek nyerte el közvetlenül halála előtt az egyesület „Petényi Salamon János” emlékérmét. Madárvédelmi tevékenységének elismeréseképpen 1977-ben „Pro Natura” emlékéremmel tüntették ki.

Rendkívül szerteágazó tudományos és madárvédelmi tevékenységének minden részletét közreadta, összesen 530 tudományos és ismeretterjesztő publikációja jelent meg.