Ugrás a tartalomhoz

Közmunkások a nemzeti parkokban

2010.01.15.
Az idei évben összesen 300 fő közmunkás foglalkoztatására lesz lehetősége a nemzeti park igazgatóságoknak 280 millió Ft ráfordítással, melynek meghatározó részét a Közmunka Tanács biztosítja, de hozzájárul a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az igazgatóságok is. A program január 15-én indult. 

A nemzeti parki közmunka program jelenlegi formájában 2005-ben indult és az elmúlt években – eltérő időtartammal és pénzügyi feltételekkel – eredményesen sikerült lebonyolítani. A programokat a Közmunka Tanács pénzügyi támogatásával, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természetvédelmi szakmai koordinációjával a nemzeti park igazgatóságok valósítják meg. Kiemelendő, hogy a program elsősorban kistelepüléseken élő, tartósan munkanélküli embereknek biztosít munka-, és kereseti lehetőséget, akik számára sok esetben létfontosságú a közmunka által adott foglalkoztatás. A közmunkások által elvégzett feladatok nagyban segítik a védett természeti területek és értékek megóvását, fenntartását és bemutatását. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni néhány konkrét, speciális természetvédelmi feladatot, amit az elmúlt években közmunkások végeztek el az nemzeti park igazgatóságoknál: a Martonyi kolostor felújítása, erdei játszótér felújítása Jósvafőn, alpesi gőte élőhely- és szaporodó hely kialakítása a Bükkben, gyógynövényes kert létesítése Salföldön, bivalygondozás Kápolnapusztán, Mátrafüredi Bemutatóközpont felújítása, szárnyékerdő telepítése a Borsodi Mezőségben, a Nagydorogi állattartó telep felújítása, szentély jellegű holtág rehabilitációja a Körös mentén, túzok mentés Dévaványán, a Szőcei láprét kezelése.

 

 

2007-től fontos eleme a programnak a kötelező képzés, ami olyan tartalmi vonatkozású, hogy már a programban végzendő feladatok során is hasznosítható (pl. láncfűrész kezelői tanfolyam), így a közmunkásnak jelentkezők képzésben elsajátított ismeretek tekintetében egyben gyakorlatot is szereznek. Meggyőződésünk, hogy ez a későbbiek során a képzésben résztvevőknek valós többletet jelenthet az újbóli elhelyezkedésüket tekintve.

 

A közmunka program további eredménye, hogy a foglalkoztatottak gyakorlati ismereteket szereznek a természetvédelem céljairól és feladatairól, amely hozzájárul szakterületünk szélesebb körben való elismeréséhez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottak szemléletének megváltoztatásában jelentős előrelépés következett be a programot követően.

 

 

Közvetetten mindenki a program haszonélvezőjévé válhat, aki a védett természeti területeket látogatja, hiszen elsősorban ezeken a területek zajlanak a program során végzett munkálatok, így a nemzeti park igazgatóságok értékteremtő tevékenységének segítésével a területek jó állapotban tartásával, a látogatók számára is értéktöbbletet teremtenek a programban résztvevők.

 

A közmunka program elmúlt éveinek tapasztalatai nem hagynak kétséget a felől, hogy a közmunkások foglalkoztatása a program minden résztvevőjének hasznára és megelégedésére van, a természetvédelem szakterülete pedig elkötelezett abban, hogy a program a jövőben is sikeresen folytatódjon.

 

 

 

Nemzeti parki közmunka program 2005-2010.

Év Közmunka Tanács támogatás (eFt) NPI önrész
(eFt) 
KvVM hozzájárulás
(eFt)
Összesen
(eFt)
Létszám
(fő)
2005. 293 064   31 047   0   324 111   556  
2006. 100 000   30 000   0   130 000   181  
2007. nyár 105 400   31 620   0   137 020   264  
2008. tél 42 656   0   0   42 656   88  
2008. nyár 100 000   50 000   0   150 000   218  
2009. 114 000   38 000   38 000   190 000   217  
2010. 212 000   28 000   40 000   280 000   298  
Össz. 967 120   208 667   78 000   1 253 787   1 822  

Sáv bezárása