Ugrás a tartalomhoz
Vadonleső
Szemléletformálás
Együttműködés

Tavaszi „virágzás” a Vadonleső programban

2010.03.03.
Hatalmas érdeklődés, rengeteg felhasználói ötlet és kérés jellemzi a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tavaly ősszel elindult Vadonleső programját. A tavasz közeledtével – a természethez hasonlóan – a program is felfrissült: három növény és két újabb állatfaj előfordulási helyeinek rögzítését, valamint még színesebb, még játékosabb felületet kínál a Vadonleső internetes oldal.

Tavaly szeptember eleje óta több mint 2300 előfordulási adatot regisztráltak a lelkes önkéntes megfigyelők a programban eddig felkínált kilenc állatfaj elterjedésével kapcsolatban. A tél némileg lelassította ugyan a rögzített adatok gyarapodását, ami nem is meglepő, hiszen ebben az időszakban az állatok nagyobb részével nem is találkozhatunk a természetben. Annál nagyobb várakozással és rengeteg jó ötlettel rukkoltak elő önkénteseink: új megfigyelhető fajokat ajánlottak, fényképeket, kisfilmeket küldtek és építő jellegű továbbfejlesztési irányokat javasoltak.

 

A javaslatok és ötletek figyelembevételével mostantól további öt védett faj megfigyelésére és rögzítésére van lehetőség a www.vadonleso.hu oldalon. A három újonnan felkerült növényfaj tavasszal virágzik. A hóvirág nyíló példányaival március elejétől már országszerte találkozhatnak a kirándulók. Nem sokat kell azonban várni a tavaszi hérics csodálatos aranysárga virágainak megjelenésére, vagy a leánykökörcsin sűrűn szőrözött lilás virágainak kibomlására sem. Mindhárom növényfaj védett, ezért leszakított példányai nem lehetnek a nőnapi meglepetés részei. Felkeresésük a természetben egy üdítő kirándulás keretében azonban mindenki szívét megmelengetheti a friss, napfényes tavaszi időjárás mellett.

 

Az állatok közül, komoly szakmai viták után, két fajra esett a választás. A tavaszi időjárástól függően március végén, április elején téli álmukból ébredő mocsári teknőst könnyű felismerni, hiszen más őshonos teknősfaj nem él Magyarországon. Hasonlóan nem jelenthet problémát az imádkozó sáska azonosítása sem, hiszen ez a nagytestű ragadozó rovar jellegzetesen maga előtt meghajlítva tartja tüskés fogólábait, mely minden más rovartól könnyen elkülöníthetővé teszi.

 

Továbbra is bárki rögzítheti a honlapon szereplő, már 14 védett fajra vonatkozó megfigyeléseit, megoszthatja azokat másokkal, s egyben gyarapíthatja Magyarország természetvédelmi adatbázisát. A Vadonleső program annak idején azzal a céllal jött létre, hogy a társadalom széles rétegeit – az iskolás gyerekektől az egyetemi hallgatókon és a természetjáró, természetszerető kirándulókon keresztül a nyugdíjas korosztályig – közvetlenül bevonja a természetvédelem izgalmas és felelősségteljes munkájába. A megújult honlap olyan új szolgáltatásokkal teszi még vonzóbbá természeti kincseink megismerését, mint a rendszeresen frissülő „Hírek” rovat, a korábbi megfigyeléseket bemutató „Összesített térkép”, vagy a hazai természetfotósaink által készített csodálatos képanyag.

 

Az Európában úttörő jellegű Vadonleső programot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hozta létre és tartja fent. A program része a Nemzeti Bioperzitás-monitorozó Rendszernek (NBmR), mely Magyarország természeti állapotát követi nyomon már több mint tíz éve. Szoros kapcsolatot tartunk fenn a Pestkörnyéki Madarász Kör madárfajok megfigyelését és rögzítését célzó programjával, mely a www.birding.hu oldalon érhető el.

A Vadonleső munkatársai azon dolgoznak, hogy az önkéntes természetbúvárok minél könnyebben bekapcsolódhassanak a programba. Az adatgyűjtésben bárki részt vehet, aki re

ndelkezik internet kapcsolattal és számítógéppel. A www.vadonleso.hu oldalon minden szükséges információ megtalálható az érintett fajok felismerésével, az adatrögzítés módjával kapcsolatban. Az év során további bővítések is várhatóak, a minisztérium újabb növény- és állatfajok bevezetését tervezi.

Sáv bezárása