Ugrás a tartalomhoz
LIFE
Védett természeti érték
Fajok védelme
Pályázat
Projekt

Bugacon tartotta ülését a Rákosivipera-védelmi Koordinációs Csoport

2012.11.26.
Hazánk és egyben Európa egyik legveszélyeztettebb gerinces faja, a csak Magyarországon és Erdélyben élő rákosi vipera (Vipera ursinii rákosiensis). A hajdan gyakorinak mondott kígyófaj világállománya az utóbbi 50-60 évben olyan mértékben csökkent, hogy napjainkra csupán a Kiskunság két területén, a Hanság egyik élőhelyén és Erdélyben, Kolozsvár környékén maradtak fenn szórványpopulációi. Ezek összes egyedszáma becslések szerint nem haladja meg az 500 példányt.

A Rákosivipera-védelmi Tanács jogutódjaként 2011-ben megalakult a faj védelmi tevékenységeit továbbra is koordináló és szakmailag felügyelő Rákosivipera-védelmi Koordinációs Csoport. Tagjai közé tartoznak a fajjal foglalkozó szakembereken kívül az érintett Nemzeti Park Igazgatóságok szakterületi képviselői, vezetői is. A csoport tevékenységét szakmailag és szervezetileg a VM Természetmegőrzési Főosztály koordinálja.

 

A csoport feladatai közé tartozik többek között az élőhely-kezelési tevékenységek szakmai koncepciójának kialakítása és a konkrét beavatkozások (legeltetés, kaszálás, égetés, vízháztartás, élőhely-rekonstrukció, stb.) szakmai véleményezése, a vipera állományok populációbiológiai paramétereinek nyomon követése, a fajjal kapcsolatos kutatások és egyéb tervezett tevékenységek segítése, koordinálása is, a fajmegőrzési terv aktualizálása és maradéktalan megvalósításának segítése.

 

 Rákosi viperák rádiótelemetriás nyomonkövetése a Kiskunságban (Halpern Bálint felvétele)

Ugyanakkor a faj megőrzése „ex situ” körülmények között is folyik, ugyanis az Európai Unió LIFE Nature és LIFE + pályázatának támogatásával a Kunpeszér határában lévő Rákosivipera-védelmi Központban immár 7. éve mesterségesen szaporítják és rendszeresen telepítik vissza a faj egyedeit a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Így a Rákosivipera-védelmi Központ működésének szakmai felügyeletét, a telepre be-, illetve onnan kikerülő és az ott szaporodó példányok egyedszámának, származásának, állategészségügyi feltételeinek szakmai ellenőrzését és az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálását szintén a Rákosivipera-védelmi Koordinációs Csoport végzi.

Szabadtéri vipera kifutó a Rákosivipera-védelmi Központban (Bakó Botond felvétele)

 

A Bugacon megtartott legutóbbi ülésen a LIFE program koordinátorai, Péchy Tamás és Halpern Bálint beszámolt a Rákosivipera-védelmi Központ 2011. évi működéséről, a született viperák helyzetéről, számáról, valamint a 2012-ben történt rákosi vipera kibocsátások, repatriálások eredményeiről.

Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat és Növénykert (FÁNK) fő állatorvosa ismertette a rádiótelemetriás vizsgálatok tapasztalatait, mivel a kiengedett példányok némelyikéről ilyen módszerrel is folynak vizsgálatok. A FÁNK egyébként a kezdetektől segíti a rákosi vipera védelmi program megvalósulását.

 

 A Rákosivipera-védelmi Központban született viperák (Halpern Bálint felvétele)

 

Dr. Vadász Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a Peszéradacsi rétek viperáinak monitorozási tapasztalatait osztotta meg a csoport tagjaival, míg Pellinger Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa a hansági rákosivipera-állomány 2012-es helyzetéről és az ott folyó viperaközpontú élőhelyátalakítások, visszagyepesítések tapasztalatairól számolt be.

 

További információk a programról valamint a Rákosivipera-védelmi Koordinációs Csoportról:

www.rakosivipera.hu;

www.termeszetvedelem.hu/rakosivipera-vedelmi-koordinacios-csoport

 

 

Sáv bezárása