Ugrás a tartalomhoz
LIFE
Fajok védelme
Pályázat
Projekt

Nemzetközi madárvédelmi konferencia a MAVIR ZRt szervezésében

2013.03.10.
2013. március 6-án újabb nemzetközi madárvédelmi konferenciát szervezett a MAVIR ZRt. A konferencia célja a madarak szabadvezetékek mentén történő pusztulásának felszámolását célzó Akadálymentes Égbolt megállapodás elmúlt évi eseményeinek és eredményeinek ismertetése volt.

Az előadók bemutatták többek között a kerecsensólyom-védelmi LIFE+ projekt keretei között megvalósuló magyar, szlovák, román és bolgár madárvédelmi tevékenységet. A rendezvény a projekt keretében finanszírozott fészkelőláda magasfeszültségű távvezetékoszlopra történő kirakásával kezdődött.

 

A résztvevők az ezt követő előadóülésen a LIFE+ projekt mellett hallhattak többek között arról, hogyan lehet csökkenteni a túzokok légvezetéknek ütközéséből eredő pusztulást, továbbá a madarak áramütésének veszélyét csökkentő új műszaki megoldásokról és a jelenlegi megoldások kivitelezésének hiányosságairól is. A MAVIR ZRt. és a Vidékfejlesztési Minisztérium részéről is előadások hangzottak el az Akadálymentes Égbolt megállapodás végrehajtásában kifejtett tevékenységükről, majd a konferencia résztvevői interaktív fórum keretében tekintették át a jelenlegi problémák megoldásnak lehetőségeit.

 Fotók. Bagyura János

További információk és az előadások megtekinthetők az alábbi linken:

http://www.mavir.hu/web/mavir/madarvedelmi-konferencia

Sáv bezárása