Ugrás a tartalomhoz

Mégsem halt ki a „szerémségi fogasvakony”? Új földikutya állományra bukkantak a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei Baja mellett.

2013.06.03.
Elképzelhető, hogy egy régen kihaltnak vélt földikutyafaj, a szerémségi földikutya egy fennmaradt állományát találták meg a Kiskunsági Nemzetei Park Igazgatóság szakemberei május elején a Baja határában található régi katonai gyakorlótér élőhelyén.

A földikutyák az egyik legrejtettebb életmódú emlősök, melyek az elmúlt századok zoológusait is meglepték megjelenésükkel, életformájukkal. Petényi Salamon János, az 1800-as évek egyik legkiválóbb zoológusa így ír róluk: „Igen jeles a fogas vakony négy harapó, szembeszökő fogaira nézve is, melyek közt a két alsó olly tetemes, minőt a testnagysághoz aránylag más rágdálónál aligha találunk. Nagyságuk miatt nem fedetvén a keskeny ajkaktól, mindig félig kint állanak. S épen ezen szembetűnő bélyege miatt neveztem azt magyarúl fogas vakonynak”.

E tipikus sztyeppei rágcsálók nem sokat árulnak el magukról, mivel életüket teljes mértékben a föld alatt töltik, jelenlétükre csak a nehezen beazonosítható túrásaik alapján lehet időnként következtetni. Ezért is volt meglepő ezév májusában, mikor a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek a kezébe került egy többéves, évtizedes fénykép, amely egy vödörbe menekített földikutyát örökített meg. A fotó tulajdonosától megtudták, hogy az állatot annak idején Bajától keletre, egy elhagyott, valamikor katonai gyakorlótérként használt területen találták.

 

A Magyar Természettudományi Múzeum földikutyákkal foglalkozó szakemberei, Dr. Csorba Gábor és Dr. Németh Attila az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségével beazonosította a túrásokat és sikerült három földikutyát is fogniuk. Az egyik példány vemhes nőstények bizonyult, így azt haladéktalanul szabadon engedték, ám két egészséges hímet Budapestre szállították a genetikai vizsgálatokhoz szükséges mintavételezés céljából.

 

Annak kiderítése, hogy a fogott példányok melyik fajhoz tartoznak, azért rendkívül fontos, mert a földikutyák egyes taxonjai külső morfológiai bélyegek alapján nem különíthetők el teljes biztonsággal, csak a genetikai állományuk vizsgálata adhat választ arra, hogy kivel is állunk szemben.

 

Az újonnan megtalált bajai rágcsálók három fokozottan védett faj képviselői lehetnek: délvidéki (Nannospalax montanosyrmiensis), magyar (Nannospalax hungaricus) vagy szerémségi földikutyák (Nannospalax syrmiensis). Így tehát az sem teljesen kizárható, hogy Baja mellett a hazánkban mintegy száz éve kihaltnak hitt szerémségi földikutya egy kolóniájára bukkantak. Az elmúlt évszázadban ugyanis nem került elő példány belőlük, Magyarországon jelenleg is csak múzeumi preparátumok vannak, míg másik ismert előfordulási helyén, Szerbiában az 1960-as évek óta nem találták meg.

 

A genetikai vizsgálatok eredményére még pár hétig várni kell ugyan, de a befogott földikutyákat már május 29-én szabadon engedték a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Dr. Boros Emil és Zsigó Róbert, Baja polgármestere valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében.

 

A jelenlegi becslések szerint a legalább félszáz földikutyának otthont adó, így országosan, sőt nemzetközi szinten is egyedülálló természeti értéket képviselő 60-70 hektáros területnek a védetté nyilvánítása biztosíthatná ennek a földikutya populációnak a megmaradását.

 

Sáv bezárása