Ugrás a tartalomhoz

Szászországi tanulmányút

2013.11.25.
2013. október 6. és 10. között, a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért felelős Államtitkárságának munkatársai, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. (NKEK) munkatársaival együtt szászországi tanulmányúton vettek részt. A tapasztalatcsere háttere, hogy a NKEK és a Szász Környezeti és Természeti Alapítvány között együttműködési megállapodás jött létre kölcsönös tapasztalatcsere céljából, így a természetvédelem területén a NKEK koordinálásával szakértői szintű együttműködés folyik a Vidékfejlesztési Minisztérium részvételével.

A megbeszélések helyszínét Drezdában a Szász Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Minisztérium, Drezda Város Környezetvédelmi Hivatala, a Szász Környezeti és Természeti Alapítvány, a Drezdai Környezeti Központ Egyesület, továbbá a Szász Energia Ügynökség biztosították. Bad Schandauban pedig a Szász-Svájc Nemzeti Park munkatársai fogadták a kollégákat, ahol megtekintették a nemzeti park látogatóközpontját, majd egy rövid túrát tettek a nemzeti park területén.

 

 Az idei tapasztalatcsere az alábbi fő témakörök köré szerveződött.

1. A természeti értékek megőrzését elősegítő mezőgazdasági területhasználat; a 2007-2013 és 2014-2020 időszak természetvédelmi vonatkozású EU támogatásai, felhasználási tapasztalatok.

A Szász Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Minisztériumban bemutatásra került a Szász Vidékfejlesztési Program (EPLR), aminél hasonlóképpen a hazai tervezési folyamathoz, nehézséget jelent a tervezésre rendelkezésre álló rendkívül rövid időszak és a vonatkozó tanácsi rendeletek véglegesítésének hiánya. Az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés hangsúlyos eleme lesz a programnak, viszont a Natura 2000 kompenzációs intézkedés elindításával eddig sem számoltak és a jövőben sem tervezik. Az extenzív halastavak támogatását saját, tartományi forrásokra támaszkodva oldották meg az utóbbi támogatási időszakban is. Az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés esetében jelentős változás, hogy a ténylegesen elért eredmények, azaz pl. a célfajok területen való előfordulásának figyelembevételével történjenek a kifizetések. Külön előadásban ismertette a minisztérium azt a projektet, melynek keretében jelentős összeget fordítottak/fordítanak földvásárlásra a szász Érchegység hegylábi területein. A Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítése lassú tempóban, tartományi forrásból és nem az EMVA forrásokra alapozottan készülnek, és az azokban foglaltak ajánlásokként jelennek meg. A Natura 2000 területekre vonatkozó fő általános, jogszabályba foglalt rendelkezés, hogy a Natura 2000 terület természeti állapotában leromlás nem következhet be. A minisztérium hangsúlyozta, hogy az önkéntes vállalások útján, támogatási szerződések megkötésével törekednek a fenntartási tervekben foglaltakat megvalósítani, a földhasználatban potenciálisan bekövetkező változtatásoknak (pl. gyepfeltörés) elejét venni. A magyar oldalról elhangzott előadásból a kötelező érvényű előírások, a Natura 2000 kompenzációs kifizetés kapcsán merült fel több kérdés a fogadó minisztérium oldaláról, mind a megvalósítás, bevezetés nehézségeit, mind a kompenzációs összeg nagyságát illetően.

 

 

2. Az inváziós fajok kezelése; az élőhely-kezelési gyakorlatok és fejlesztési lehetőségek.

Az inváziós fajok témakörben kiemelendő, hogy Németország szövetségi szinten készített ún. fekete, szürke és fehér listákat, melyek alapján Szászország is elkészítette a saját területére vonatkozóan a listákat. Szászországban 40 növényfaj és 30 állatfaj szerepel az inváziós fajok „fekete” listáján, vagyis a legnagyobb veszélyt jelentő fajok listáján. Az egyes fajokról külön leírásokat állítottak össze. Hangsúlyozták, hogy a megelőzés a legfontosabb, valamint hogy a beavatkozásokat megelőző döntés-előkészítő folyamatnak költség-haszon elemzés is része. Továbbá szükségesnek látják, hogy a beavatkozások megalapozásához több adat álljon rendelkezésükre a fajok inváziós tulajdonságára vonatkozóan.

Drezda Város Környezetvédelmi Hivatalának előadója áttekintést adott arra vonatkozóan, hogy a Drezdát érintő vízfolyások esetén, milyen inváziós fajok ellen hogyan védekeznek (kivéve az Elbát, mert az szövetségi szintű kezelésben van). A négy fő problémás faj esetükben: Heracleum mantegazzianum, Impatiens glandulifera, Falliopa japonica, Solidago canadensis. Vegyszeres kezelést nem alkalmaznak, így kézi, illetve mechanikai irtásra kerül sor, fajonként különböző technikákkal. A feladatot a Hivatal koordinálja és a munkába közmunkásokat is bevonnak.

 

 

3. A határon átnyúló nemzeti parki együttműködés tapasztalatai; ökoturizmus.

A tanulmányút végén került sor a Szász-Svájc Nemzeti Park bemutatására egyrészt a Bad Schandauban található látogatóközpontban tartott előadások, másrészt vezetett túra keretében. A Szász-Svájc Nemzeti Park Szászország egyetlen nemzeti parkja (területe 9.350 hektár), mely a határ túloldalán Csehországban a Cseh-Svájc Nemzeti Parkban folytatódik. A nemzeti parki feladatok ellátására nemzeti park igazgatóság működik, de maga a látogatóközpont a Szász Környezeti és Természeti Alapítványhoz tartozik. A nemzeti parkról az Igazgatóság munkatársai tartottak előadást, egyrészt a szervezeti felépítésről, általános feladatokról, és célokról.

A Szász-Svájc Nemzeti Park feladatait 36 fő köztisztviselő, 32 fő természetvédelmi őr és erdészeti munkás, tehát összesen 68 fő látja el. A természetvédelmi őrök egy része csak időszakosan, tavasztól őszig dolgozik őrként, télen erdészeti munkákat végez. A nemzeti park igazgatóság a nemzeti park területén kívül a 28 700 ha nagyságú Szász-Svájc tájvédelmi körzetben lát el természetvédelmi feladatokat. A nemzeti park éves finanszírozása 5,3 millió euró, melyből 3,3 millió a személyi költségeket fedezi. Az éves költségvetésből 1,6 millió euró származik saját bevételből (pl. bérbeadásból, turizmus). Az igazgatóság fő feladatai: tervezés, fejlesztési tervek készítése; természetvédelmi hatósági feladatok, illetve tanácsadás; fejlesztési feladatok (turisztikai infrastruktúra fenntartása); környezeti nevelés; ökoturizmus, látogató szolgáltatások nyújtása, látogatószabályzat megalkotása és betartatása; együttműködés más szektorokkal a regionális fejlődés elősegítése érdekében stb.

A nemzeti park 1 látogatóközponttal, 6 kiállítást tartalmazó információs épülettel, valamint egy 70 hektáros szabadtéri bemutatóhellyel rendelkezik. Ezen ökoturisztikai létesítmények üzemeltetését, fenntartását alapítványok, egyesületek látják el, a túravezetéseket „külsős” szakvezetők végzik.

Az általános előadás mellett bemutattak egy határon átnyúló ökoturisztikai projektet, mely a természetvédelem és a turizmus szektorok közötti partnerség kialakítását célozza. A nemzeti park turisztikai/ökoturisztikai működését jelenleg 43 partnerszervezet segíti egy 2009-ben kidolgozott feltételrendszer alapján. A partnerek között szálláshelyek, turisztikai szolgáltatók, közlekedési szolgáltatók, termelők is megtalálhatók. A „Partner” rendszerhez, mely a kölcsönösség elvére épül, pályázat útján lehet csatlakozni. Ezzel a rendszerrel is szeretne hozzájárulni a nemzeti park a térség regionális fejlesztéséhez.

 

 

További programként a Szász Környezeti és Természeti Alapítvány bemutatta az ún. „Umweltmobil Planaria” kisbuszt, amivel óvodákat és iskolákat keresnek fel és a buszban található eszközök (pl. mikroszkóp, monitor, tablók stb.) segítségével foglalkozásokat tartanak a vízfolyásokra vonatkozóan. Az iskolásokat az inváziós növények irtásába is bevonják.

 

 

A tanulmányút során megismerhettük emellett a drezdai Környezetvédelmi Központ védett növényfajok ex situ megőrzésére vonatkozó programját, valamint ellátogattunk a Szász Energia Ügynökséghez is.

 

Összességében elmondható, hogy a tanulmányút rendkívül hasznos volt, nagy segítséget fog jelenteni az egyes témákban szerzett tapasztalat a hazai munkában is. A megbeszélések során a hazai tapasztalatokat is bemutattuk, melyek kapcsán a szász kollégák nagy érdeklődést mutattak. Reméljük, hogy a szász-magyar természetvédelmi kapcsolat a jövőben töretlenül megmarad.

 

 

Sáv bezárása