Ugrás a tartalomhoz

Ember a természetben - kampány indul a nemzeti parkok népszerűsítésére

2014.03.07.
A magyarországi ökoturizmus legnagyobb letéteményesei a nemzeti parkok - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet-és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a magyar nemzeti parkok ökoturisztikai kampányáról szóló sajtótájékoztatón. A Természettudományi Múzeumban tartott rendezvényen átadták a Varázslatos Magyarország fotópályázatának díjait. A pályázat új kategóriával bővül Ember a természetben címmel.

Rácz András felhívta a figyelmet arra, hogy a tíz nemzeti park igazgatóság által fenntartott, üzemeltetett közel 300 hazai ökoturisztikai létesítmény évente 1,4 millió látogatót vonz. A helyettes államtitkár elmondta: az állami természetvédelem mellett szükség van az együttműködésre civil kezdeményezésekkel, ezért is örül annak, hogy közös fotópályázatot indít a tárca, a Varázslatos Magyarország és a Turista Magazin.
 

Rácz András hangsúlyozta, hogy a közös cél felhívni a figyelmet hazánk nemzeti parkjaira, ökoturisztikai kínálatára és az ország természeti értékeire. A magyar nemzeti parkok ezt célzó kampányának keretében és eredményeként a jövőben egységes arculattal, közös logóval jelennek meg nemzeti parkjaink.
 

 

A nemzeti park igazgatóságok által nyújtott gazdag öroturisztikai kínálattal kapcsolatos információk hamarosan egy helyen lesznek elérhetők a világhálón. A kampány részeként olyan – részben − hiánypótló kiadványok jelennek meg, amelyek bemutatják hazánk mind a tíz nemzeti parkját, ökoturisztikai kínálatukat, az egyre népszerűbb nemzeti parki termék védjegyet, vagy éppen a barlangok kincseit.
 

Az ember a természetben – ezt a mottót választotta erre az évre a Varázsatos Magyarország – jelentette ki a tájékoztatón Gaál Péter, az idén ötéves fotópályázat elindítója. Hozzátette: a kezdeményezés a nemzeti parkokat hivatott népszerűsíteni, a fotósok objektívjeiken keresztül mutatják be hazánk páratlan természeti kincseit. A Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen indított új pályázati kategória kapcsán elmondta: összefogással tudunk tenni nemzeti parkjaink népszerűsítéséért és természeti értékeink megóvása érdekében.
 

A hazai nemzeti parkok népszerűsítésében nagyköveti szerepet vállalt Máté Bence, aki többször is elnyerte az Év Természetfotósa címet. A sajtótájékoztatón elmondta: fotósként is azon dolgozik, hogy közelebb hozza az emberekhez a természetet. Kiemelte: célja, hogy népszerűsítse Magyarország tájainak szépségét és azt, hogy nem kell több száz vagy ezer kilométert utaznunk ahhoz, hogy csodát lássunk.

 

(Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Sáv bezárása