Ugrás a tartalomhoz

„Ifjú Kócsagőrök” -et keres a Természetvédelmi Őrszolgálat!

2014.03.27.
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, az idén 20 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park 2013-ban létrehozta az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban a Vidékfejlesztési Minisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2013-ban a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a természetvédelem titkaival.    2014-ben TIÉD A LEHETŐSÉG!  

Jelentkezz a programra, vegyél részt a megmérettetésben!

Legyél Te a legjobb 2014-ben, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!

Részvételi szándékodat jelezd az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címen, ha

– 18 és 23 éves életkor közt vagy és

– elhivatott vagy a természetvédelem iránt és

– szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

PROGRAM RÉSZLETEK

Jelentkezési határidő: 2014. április 22.

Jelentkezés módja: Küldd el önéletrajzodat és motivációs leveledet az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre, leveledben jelöld meg, hogy melyik Nemzeti Parkban szeretnél a programban részt venni. Több nemzeti parkot is megjelölhetsz!

Jelentkezéssel kapcsolatos további információk:

A jelentkezés feltétele 18-23 év közötti életkor.

A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.

Mit várunk el a program résztvevőitől?

– szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt

– átlagon felüli kitartás

– megfelelő állóképesség

Előny, de nem feltétel:

– szaktanári ajánlás

– dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények

– természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel

– és ami még eszedbe jut, és a programhoz kapcsolódóan fontosnak tartod

A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az „Ifjú kócsagőr” programba, a gyakornokok kiválasztása több körben történik.

A program a gyakorlaton kívül, egy JÁTÉKOS MEGMÉRETTETÉS is A TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK OLDALÁN.

A jelentkezések feldolgozása után, a program első fordulójába való bejutásról e-mailben értesíti a Fürge Diák a jelentkezőket, 2014. májusának első hetében. (Visszajelzést azoknak is küldenek, akik nem jutnak be az első fordulóba).

Az első fordulóba bejutott, kiválasztott jelentkezők területi megmérettetésen vesznek részt az Igazgatóságokon, 2014. május utolsó hetében (Európai Nemzeti Parkok Napján), az általuk a jelentkezéskor megjelölt Nemzeti Parkban. Itt kerülnek kiválasztásra az „Ifjú kócsagőr” program résztvevői. A területi megmérettetés programját az esemény előtt 1 héttel tesszük közzé.

Az „ifjú kócsagőr” program nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri „terepgyakorlattal” folytatódik a megjelölt Nemzeti Parkban.

Milyen feladatokkal találkozhatsz, milyen ismereteket szerezhetsz a két hét alatt?

– aktív részvétel a Nemzeti Park Igazgatóságokon belül működő természetvédelmi őri feladatokban, vagyis a természetvédelmi hatósági feladatokba való betekintés, bioperzitás monitorozási feladatokban való együttműködés, természetvédelmi területkezelési feladatokban való részvétel, bekapcsolódás társadalmi elismertséget megalapozó, természeti nevelési, oktatási tevékenységekbe, szakmai csoportok vezetésébe

– a természetvédelmi őri munka szervezésének megismerése, javaslattételi lehetőség, a természetvédelmi őrökre háruló adminisztratív terhek enyhítése

– természetvédelmi őri munkát és a természetvédelmet népszerűsítő megjelenések, reklámok, hirdetések előkészítése

– kapcsolattartás az adott nemzeti parkigazgatóság, és oktatási intézmények, szervezetek között (természetismereti klubok, szakkörök, speciál kollégiumok, és a többiek)

Amit ezen felül kínálunk:

– betekintés a magyarországi természetvédelmi őrök valamint a Nemzeti Park Igazgatóságok munkájába

– szakmai tapasztalatszerzés

– szakmai gyakorlat megszerzése, gyakorlati hely biztosítása

– jó csapat, kellemes légkör

– változatos munkavégzés

– kiváló referencia szakmai önéletrajzhoz

– gyakorlati lehetőséget biztosít

A kéthetes nyári gyakorlatot az augusztus végi, Nemzeti Parkonkénti területi döntőt követően a Vidékfejlesztési Minisztériumban szervezett országos döntő zárja, szeptember elején.

A területi döntőben az egyes Nemzeti Parkok legjobbjait választjuk ki, a Minisztériumi döntőben ők mérik majd össze a tudásukat.

A Minisztériumi döntőt követően kerül sor az eredményhirdetésre.

A legjobb páros elismerése:

 

Matula és Tutajos díjjal és

EUROPARC Konferencia részvételi lehetőséggel

(az esemény Írországban kerül megrendezésre 2014. szeptember 28 és október 1 között.

Részletek: http://www.europarc.org)

A területi döntő győzteseinek jutalma:

3 napos „exkluzív természettábor” 2014.októberében

Sáv bezárása