Ugrás a tartalomhoz
Az Év Emlőse
Vadonleső
Szemléletformálás
Felhívás
Pályázat

Mese- és képregényíró pályázat

2014.05.06.
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából „Titokzatos sün-történetek” címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet.

A keleti sün, hazánk egyetlen őshonos sünfaja, Magyarország majd minden táján és településén előfordul. Ott vannak, de mégis oly keveset tudunk az életükről. Télen elbújnak, és téli álmot alszanak, tavasztól őszig az éj leple alatt vadászgatnak, portyáznak, mindenféle pajort, csigát, gilisztát összeesznek. Néha-néha, többnyire csak alkonyatkor vagy éjszaka kerülhetnek a szemünk elé. Ezt írják legalábbis a tudományos ismeretterjesztő könyvek. A színes fantáziával megáldott gyerekek azonban tudják, hogy ez csak a dolgok egyik oldala. Mit is csinálnak a sünök valójában? Hol töltik idejük nagy részét? Kivel találkoznak, hogyan „beszélgetnek”, udvarolnak, vagy épp perlekednek? Mi fontos nekik és mi nem? Hogyan látják a világot és hogyan minket, embereket? Mit szeretnek és mitől félnek? Esetleg milyen titokzatos, tündéri vagy boszorkányos dolgokban vesznek részt, mi történik velük? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához azonban a tudomány már nem elég. Itt ennél sokkal többre van szükség! Szeretettel várunk tehát olyan meséket, képregényeket, melyekben megjelenik akár főszerepben, akár csak mellékszereplőként mindannyiunk kedves kis mozgó tűpárnája, 2014. Év Emlősének választott keleti sünje.

Pályázati kategóriák:

A) Meseíró pályázat

• 6-11 éves korig
• Maximum 5 gépelt oldal, vagy 10 olvashatóan kézzel írt A/4-es oldal
• Rajzokkal, festményekkel illusztrált, vagy illusztráció nélküli
• Elektronikusan, vagy postai úton beküldve

B) Képregényíró pályázat

• 12-17 éves korig
• Maximum 5 A/4-es oldal, 30 „képregénykocka”
• Színes, vagy fekete-fehér
• Jól olvasható, kézzel, vagy géppel írt szövegdobozokkal
• Elektronikusan, vagy postai úton készített és beküldött

Pályázati jelentkezés:

Az egyéni pályamunkák benyújthatók 2014. szeptember 15 ig a területileg érintett nemzeti park igazgatósághoz. Kérjük, a borítékra, vagy az e-mail tárgyaként írjátok rá a pályázat címét: „Titokzatos sün-történetek” Az igazgatóságok címei elérhetőek a www.magyarnemzetiparkok.hu oldalon is.

Minden pályázó egyetlen, eddig nyomtatásban meg nem jelent pályaművel pályázhat.

A pályaművekhez kérjük csatolni:

• név,
• kor/osztály,
• felkészítő tanár vagy szülő neve és elérhetőségei,
• pályázó postacíme, telefonszáma, email címe és a
• kategória, amelyben nevez.

Pályázattal kapcsolatos értesítéseket e-mailen küldünk.

A pályázattal kapcsolatban további információk megtalálhatók a területileg érintett nemzeti park igazgatóság saját honlapján, valamint a www.vadonleso.hu és a a magyar nemzeti parkok (http://magyarnemzetiparkok.hu/mese-es-kepregenyiro-palyazat-a-keleti-sunrol/) honlapján.

A pályázatok elküldési és postára adási határideje: 2014. szeptember 15.

Az alkotásokat pályázatonként és korosztályonként értékeljük és jutalmazzuk.
Az eredményhirdetésre és a díjak átadására 2014. október 4-én, az Állatok Világnapján kerül sor a a területileg érintett nemzeti park igazgatóságon.

A legjobb alkotások 2014 novemberében egy országos gálaműsor keretében, neves művészek előadásában kerülnek bemutatásra, valamint megjelentetjük a www.vadonleso.hu weboldalon is.

A pályamű beküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és a rajz esetleges kiállításon, honlapokon való megjelenéséhez.
A beérkezett alkotásokat nem küldjük vissza!

 

Sáv bezárása