Ugrás a tartalomhoz
Természetvédelem Nagykövete
Szemléletformálás
Átadás
Rendezvény

A természetvédelem új nagykövetei

2016.11.23.
A Földművelésügyi Minisztérium A TERMÉSZETVÉDELEM NAGYKÖVETE címet adományozza azoknak a művészetek terén alkotó előadóknak, íróknak, költőknek, képzőművészeknek, akik munkáságukkal, műveikkel, természetszerető és természetvédő magatartásukkal a társadalom széles rétegét fordítják élő örökségünk megismerése és megóvása felé.

Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár 2016. november 18-án adta át a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében a A TERMÉSZETVÉDELEM NAGYKÖVETE címet Varga Livius előadóművésznek és a 30Y zenekar tagjainak.

Varga Livius 1991 óta a Quimby zenekar alapító tagja, 2003-ban e mellett saját zenekart is alapított A Kutya Vacsorája néven. Színpadi, rendkívül hangsúlyos megjelenésén, zenéjén, dalain túl azonban van egy, talán már a gyerekkorától kialakult csendesebb, a természet apró és nagyobb csodáit észrevevő, értékelő, abban elmélyülő énje is.

A zenélés mellett régóta felvállalta a természet értékeinek, kincseinek nagyközönség felé bemutatását, népszerűsítését. Számos természetfilm, Tv-szereplés, média-megjelenés bizonyítja a természet- és környezetvédelem iránti elkötelezettségét. A művészi és természetszerető énje, világa nem válik el egymástól, életében, dalaiban folyamatosan reflektál egymásra.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2016-ban az Év Emlőse: a denevér programsorozat keretében, a tárcánk által fenntartott Vadonleső Program megkeresésére megírta az Éji Vadász című dalát, amely a Kutya Vacsorája zenekar közreműködésével nagyon sok zeneszerető fiatal denevérek iránti érdeklődését is felkeltette.

A dal apropóján minden, a nagyközönséget megszólító felületen, helyszínen, koncerten népszerűsíti a denevéreket, személyes példáján keresztül bíztatva azok elfogadására, szeretetére, védelmére.

 

A 30Y zenekar a hazai popkultúra megkerülhetetlenül értékes tagja, zenéje és dalszövegei sok százezer zeneszerető honfitársunk kultúrájának részévé vált az elmúlt évtizedekben. A zenén túl azonban mindenkor felvállaltak egy-egy olyan egyetemes értéket, legyen ez irodalom, kortárs költészet vagy akár a természetvédelem eszméje, amelynek népszerűsítése, társadalmi elfogadottsága mellé teljes mellszélességgel beálltak.

A természetvédelem témakörén belül kezdeményezői és aktív segítői, népszerűsítői voltak az Ifjú Kócsagőr Programnak, amely fiatalok sokaságának nyitotta meg az utat a természetvédelmi őrszolgálat mindennapjainak, szépségeinek és nehézségeinek a megismeréséhez.

A Vadonleső Program megkeresésére az Év Emlőse: a denevér idei kezdeményezésünk keretében szintén nem mindennapi feladatra vállalkoztak. Komoly fizikai megpróbáltatást, szellemi és technikai segítséget önzetlenül nyújtva a denevérek élőhelyeit, életmódját is népszerűsítő természetfilmet forgattak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Vadonleső Program segítségével. A film készítése során arra törekedtek, hogy személyes példájuk felmutatásával minél több néző számára közvetítsék azt az üzenetet, hogy az élet megóvandó csodái ott rejtőznek a közelünkben. Fel kell állni a Tv készülékek előtti fotelből, és be kell merészkedni például a szakvezetéssel, kalandturizmus keretein belül járható barlangokba, vagy hazánk más természeti területeire is.

Érzékeny, nyitott és rácsodálkozó habitusukkal elérik azt, hogy a sok előítélettel övezett denevérek is népszerű és szerethető, ezáltal védendő állatfajokká váljanak a nagyközönség számára is.

 

„Nagyköveti munkájukra” a továbbiakban is számítunk, bízunk abban, hogy a természeti örökségünk megőrzésének eszméjét példaértékű művészi tevékenységeikkel valamint előadói munkáságukkal minél több emberhez juttatják el hitelesen és szerethetően.

 

Sáv bezárása