Ugrás a tartalomhoz

Dr. Varga Zoltán professzor úr Széchenyi-díjat kapott

2018.03.19.
Ezúton mi is szívből gratulálunk a professzor úrnak, aki közéleti természetvédelmi munkásságával segítette az állami természetvédelem és a biodiverzitás megőrzését.
„2018. március 15-én Áder János köztársasági elnök Széchenyi-díjat adományozott Dr. Varga Zoltán Sándornak, a biológiai tudomány Eötvös József-koszorús doktorának, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Biológiai és Ökológiai Intézete Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professor emeritusának a molekuláris filogenetikai vizsgálatok hazai bevezetését és az eurázsiai hegyvidéki élővilág történetének kutatását is magába foglaló nagy jelentőségű tudományos munkája, valamint a hazai nemzeti parkok és védett területek zoológiai kutatása mellett a nemzetközi természetvédelmi ökológia területén is meghatározó tevékenysége elismeréseként.”

 

Kép forrása: http://zoology.unideb.hu

Sáv bezárása