Ugrás a tartalomhoz

Megújult a Tettyei-mésztufabarlang

2018.03.26.
2018. március 23-án került átadásra a Tettyei-mésztufabarlangban kialakított, korszerű információs eszközökkel felszerelt természetvédelmi témájú kiállítás, valamint elkészült a barlang világítás rekonstrukciója is a „Mecseki barlangok világításának környezetbarát átalakítása, bauxittárók biztonságos és denevérbarát lezárása” elnevezésű projekt keretében.

A projekt elsődlegesen az élettelen természeti értékek megőrzésére, a bemutatásuk lehetőségeinek javítására irányul. Ez főként barlangokat és földtani alapszelvényeket foglal magába. A projekt két legjelentősebb helyszíne az Abaligeti-barlang, valamint a Tettyei-mésztufabarlang, de fejlesztések történnek a Szársomlyó-hegyen, a villányi Templomhegyen, a valamint további helyszíneken a Mecsek és a Villányi-hegység területén.

A projekt keretében az Abaligeti-barlangban és a Tettyei-mésztufabarlangban a korábbi villamosrendszert energiahatékony, LED-es világításra cserélték. A szükséges helyeken megerősítésre kerültek a látogatható szakaszokon a kőzetek, Abaligeten pedig ezen kívül barlangi monitoring rendszer került kiépítésre, amely a kőzetmozgást, a barlangi levegőt és a barlangi patak, valamint a barlangbejárat környezetének fizikai tulajdonságait méri és mutatja be a látogatók számára.

 

A Tettyei-mésztufabarlang pedig a világítás rekonstrukció és a kőzetállékonysági beavatkozások mellett tíz év után új interaktív kiállítási elemekkel gazdagodott. Többek között földtörténeti animációkkal, vízbetörési imitációval, fényjátékkal és geológiai idősávval is bővítették azt a kiállítást, ami eddig is nagy kedvence volt a Pécsieknek. Ezzel a fejlesztéssel már olyan komplex idegenforgalmi kínálat található meg a Pécs városának kedvelt pihenőparkjában a Tettyén, amely mind természettudományos, mind kultúrtörténeti szempontból illeszkedik a város múltjához.

 

 

 

 

A projektből hátralévő időben még megvalósításra kerül a Villányi Templomhegy Természetvédelmi Területen található Ammonitesz-tanösvény korszerűsítése, a cserkúti Czana-domb, valamint a magyaregregyi Vár-völgyi tanösvény felújítása – ezek összesen 5 földtani alapszelvényt érintenek. Ezen kívül további 11, a Mecsekben, valamint a Villányi-hegység területén található védelem alatt álló barlang lezárására is sor kerül.

 

További információ a megújult barlang látogatásához:

http://www.barlangpecs.hu/

 

 

Sáv bezárása