Ugrás a tartalomhoz

Keressük az év ökoturisztikai élményét

2018.04.24.
Az ökoturizmus szereplői mérethetik meg magukat a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán. Idén azonban a korábbi évektől eltérően olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé. Fontos szempont, hogy az élmény több generáció számára együtt élvezhető, fizikai és infokommunikációs szempontból is hozzáférhető, a kapcsolódó tájékoztatás egyértelmű, többnyelvű legyen, és megfeleljen a digitalizáció keltette igényeknek is.

Április 20-án a Föld Napja eseménysorozat részeként a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turizmus Ügynökség (MTÜ) pályázatot hirdetett „Az év ökoturisztikai élménye 2018” cím elnyerésére.
A pályázóktól azt várjuk, hogy megmutassák: kínálatuk élményalapú, illeszkedik a Nemzeti Tájstratégiához és a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 céljait is figyelembe veszi. Tevékenységébe bevonja a helyi lakosságot, az élmény több generáció számára együtt élvezhető, fizikai és infokommunikációs szempontból is hozzáférhető, a kapcsolódó tájékoztatás egyértelmű, többnyelvű, és megfelel a digitalizáció keltette igényeknek is.

Olyan, természethez kapcsolódó, autentikus élményeket nyújtó ökoturisztikai programokat keresünk, amelyek egy-egy hazai helyszín értékeinek megismerését teszik lehetővé, ezzel is utazásra csábítva a családokat” – emelte ki a megújult pályázat kapcsán Mártonné Máthé Kinga, az MTÜ aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója.

Ilyen ökoturisztikai élményeket főként nemzeti parkokban, látogatóközpontokban, tanösvényeken, vagy éppen állatkertekben, arborétumokban, vadasparkokban élhetnek át a látogatók. „Az Év Ökoturisztikai Élménye” cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázatait várjuk 2018. május 31-ig.

A pályázati dokumentumok letölthetők innen.

 

Forrás: http://magyarnemzetiparkok.hu/keressuk-az-ev-okoturisztikai-elmenyet/

 

Mivel jár az elismerés?

A nyertes pályázók oklevelet kapnak, amelyet jogosultak a létesítményben vagy egyéb, arra alkalmas helyen közszemlére tenni, illetve a hivatalos logót kihelyezhetik a honlapjukra.

A nyertes pályázók a címet használhatják az ökoturisztikai létesítmény, program marketingjében, kommunikációjában, promóciós eszközein. A címet, valamint a díj elnyerését szimbolizáló „Az év ökoturisztikai élménye” logót a nyertes helyszínek – az adományozás évének megjelölésével – korlátlan ideig használhatják kommunikációs és promóciós felületeken. A pályázatot kiíró szervezetek a nyertes létesítményt kiemelten kezelik ökoturisztikai jellegű kommunikációs tevékenységük során.

A nyertesprogram vagy létesítmény

kiemelt megjelenési lehetőséget kap a Magyar Turisztikai Ügynökség saját kommunikációs felületein;

megjelenési lehetőséget kap a természetvédelemért felelős minisztérium szakági, az ökoturisztikai kínálatot bemutató online és nyomtatott kommunikációs felületein;

megjelenési lehetőséget kaphat a pályázatot követő évben, a kiíró szervezetek kiemelt eseményein (pl., Magyar Nemzeti Parkok Hete központi nyitóhétvégéje)

– részvételi lehetőséget kap az MTÜ által szervezett ökoturisztikai workshopokon (pl. értékesítés ösztönző workshop; a korábbi nyertes/díjazott létesítmények tapasztalatainak átadására, új lehetséges irányvonalak meghatározására szolgáló szakmai találkozókon).

Az elismeréseket a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője (akadályoztatásuk esetén megbízottjaik) nyilvános ünnepség keretében adják át.

 

Forrás: Az Év Ökoturisztikai Élménye 2018 pályázati felhívás

 

Sáv bezárása