Ugrás a tartalomhoz

A magyar„ÖKOSZISZTÉMA-SZOLGÁLTATÁS” projektelem az EU ESMERALDA projektjében

2018.08.30.
Az Enhancing ecoSysteM sERvices mApping for poLicy and Decision mAking (ESMERALDA) nevű, a Horizon H2020 program keretében támogatott EU-s kutatási projekt 2018 júniusában fejeződött be. Az EU tagországok támogatásával a projekt fő célja a Biodiverzitás Stratégia 5. akciójának (részletesebben az ökoszisztémák és szolgáltatásaik nemzeti szintű értékelésének és térképezésének) sikeres megvalósítása volt, így nem véletlen, hogy az összes EU tagország képviseltette magát a programban.

A közös munka egyik hangsúlyos céljaként fogalmazódott meg a részvételiség és az érdekelt felek bevonásának erősítése ezen a területen, mobilizálva minden fontos érintettet a tudományos közösség, a közigazgatás, a magánszféra, valamint a nemzeti és nemzetközi finanszírozó testületek részéről. Eredményeként egy részletes módszertani adatbázis és útmutató készült az ökoszisztéma-szolgáltatások felméréséhez kapcsolódóan, részben a meglévő tudás összegyűjtésével és szintetizálásával, részben új tanulmányok készítésével.


Az egyik ilyen új, szintetizáló jellegű tanulmány az ökoszisztéma-szolgáltatások integrált értékelésével foglalkozik. Egy több tudományterületet érintő téma esetében sok szinten értelmezhető az integráció fogalma; például integrálható az értékelés folyamatába a szakértők és helyi érintettek tudása, az ökoszisztémák ökológiai állapota, vagy az eredmények szakpolitikai felhasználási lehetőségei is. Az ESMERALDA tanulmányban vizsgált esettanulmányok között az Agrárminisztérium által koordinált országos természetvédelmi projekt „ÖKOSZISZTÉMA-SZOLGÁLTATÁS” projekteleme is helyet kapott. Maga a projektelem sokat meríthet az ESMERALDA eredményeiből, ugyanakkor remek példáját adja a többszintű integrációnak kiemelten a részvételiség megvalósításának , amelyből más tagországok is tanulhatnak. Az ökoszisztéma-szolgáltatások előzetes listájának felállításához az érintettek széles körét sikerült bevonnia; a munkában részt vettek többek között a természetvédelmi, az agrár, az erdészeti, a vadászati és halászati ágazatok képviselői, de ugyanígy a turisztikai, az ipari és a területrendezési szereplők is.

Az érdeklődők számára a teljes, angol nyelvű tanulmány (Multifunctional assessment methods and the role of map analyse – Using an Integrated Ecosystem címmel) elérhető az ESMERALDA által létrehozott MAES explorer oldalon, melynek 3.5. fejezete tartalmazza a hazai esettanulmányt (Integrated ES assessment at national level – the Hungarian MAES címmel).

Sáv bezárása