Az Agrárminisztérium saját halottjaként vesz végső búcsút  Rakonczay Zoltántól temetésén 2018. október 4-én 12:30-kor a Farkasréti temetőben.

Emlékét, példamutató munkásságát, természetvédelmi örökségét megőrizzük.

RAKONCZAY ZOLTÁN

Okleveles erdőmérnök, az Országos Természetvédelmi Hivatal volt elnöke, nyugalmazott miniszterhelyettes, volt egyetemi docens, volt miniszteri biztos

Rendkívüli testi és lelki erővel, erős fájdalmakkal, nehezen viselt alattomos betegségével hosszan vívta csatáját, míg végül 2018. szeptember 10-én, a természet rendjét követve 89 éves korában itthagyta szeretteit, tisztelőit, nagyrabecsülőit Rakonczay Zoltán, a magyar erdészet és természetvédelem meghatározó, ikonikus személyisége. (A hír hallatán, úgy vélem sokak szemében csillant meg a könny. Az enyémben is.)

Távozása nem csupán családtagjai, hozzátartozói, barátai, munkatársai számára mélyen megrendítő, hanem minden magyar ember számára. Mindenki számára, mert akik ismerték – és ki ne ismerte volna az erdészek, vadászok, természetvédők, tudósok, művészek, politikusok és sokan mások közül – azok nagyon is tudják, hogy kit vesztettek, hogy hiánya miért lesz rendkívül fájó.

Akik meg – kiemelkedő munkássága és közszereplése, továbbá írásai ellenére – nem ismerték, azoknak is fájni kell egy olyan nagy formátumú személynek az elvesztése, aki soha nem saját maga számára, hanem értük, az egész NEMZETE számára tevékenykedett, mégpedig nem akármilyen eredményességgel.

Sokszor erején felül, tudatosan, a kor szellemét követve, illetve azt előre látva hihetetlen szívóssággal tett meg minden tőle telhetőt a hazai erdők, a vadon élő növények és állatvilág és a Kárpát-medence különleges természeti, táji és kultúrtörténeti értékeinek megóvásáért.

Sokakban felmerülhet a kérdés, mi volt az oka sikerességének? Hogyan és mivel tudta ezt elérni? Hogy volt benne ennyi erő és kitartás?

Minden bizonnyal kivételesen különleges – ilyen összetételben egészen biztosan egyedülálló – SZEMÉLYISÉGÉNEK köszönhetően. Mindenekelőtt annak, hogy az erdőmérnöki – ami már önmagában is kissé polihisztori – és a mérnök-közgazdászi végzettségéből adódó tudás, tehetséggel, hihetetlen szorgalommal és elképesztő munkabírással párosulva, személyét szakmailag abszolút hitelessé tette. De annak is, hogy a hazai erdők és más életközösségek védelmének Európához viszonyított erős lemaradottsága – ismerve a nemzetközi tendenciákat – végérvényesen elkötelezetté tette őt ezek felszámolására. Erős hite is volt abban, hogy szeretett hazáját ebből a sereghajtó helyzetből ki lehet és ki is kell mozdítani.

Ehhez magával ragadó, mosolygó, szuggesztív személyisége, megnyerő modora, logikus érvelése, tényszerű és naprakész – számszakilag is alátámasztott – ismeretei révén sok hívet tudott szerezni. Rendkívüli meggyőzőképessége, könnyen érthető, világos példákkal illusztrált jó beszélőkészsége, egyedülállóan dinamikus testbeszéde, jó értelemben vett makacssága és minden akadályt legyőző természete volt sikereinek egyik legfőbb kulcsa.

A másik a maga által diktált, szinte korlátlan szellemi kapacitás, ami nála tökéletes szinkront alkotott fizikumával és testi erőnlétével (ezért sokan irigyelték, mások pedig példaképnek tekintették). Ezzel sikerült is az akkori politikát, a tudományos köröket, az államigazgatásban dolgozókat és a társadalmi szerveket, az állami erdők és a természet védelmét sürgető, extenzív és intenzív fejlesztése ügyének megnyerni. Hogy ezt elérje, kivételes kapcsolatteremtő készsége segítette hozzá, de azok megtartásában is jeleskedett. (Hazai és nemzetközi kapcsolatok kiépítésénél ennek nagy hasznát vette.)

Vitái megnyeréséhez gyakran alkalmazott különleges tárgyalástechnikát, amivel vesztes csatákat is képes volt megfordítani. Tipikus eredménycentrikus vezéregyéniség volt, aki nagyon is jól tudta, mi az ő szintje, mi az alvezéreié és mi a beosztottaié. Nem csupán hagyta, hanem inspirálta és elvárta munkájukat, elérve azt, hogy annak eredményeit magukénak érezhessék. Igényelte, hogy a maguk szintjén önállóan döntsenek, amiben aztán támogatta, érvényesüléseikben segítette őket. Jelentős intuitív készségekkel rendelkezett, akinek megszállottsága munkatársaira is gyorsan átterjedt.

Munkatársait általában jól választotta, de voltak igen keserű csalódásai is. A hasonlóan elkötelezett, a természet megőrzése terén jelentős eredményeket hozó munkatársait nagyra értékelte, támogatta, tanácsaikat kikérte, hallgatott rájuk, még kritikájukat is elfogadta.

Tévedéseit belátó, nem könnyen, de kellő indoklással meggyőzhető volt. Erre irányuló kérései munkatársaiban meglepetést okoztak, de emberi nagyságát csak növelték. (Mert hát akkoriban az ilyen vezetői erény igencsak „fehér holló” számba ment.) Mint ahogyan a szolgálati út betartása és betartatása is. Ugyanakkor nehezen viselte a megbízhatatlanságot, az inkorrektséget és a szélhámosságot, de a tunyaságot és a pontatlanságot is. Ki nem állhatta a természet megóvásának sem a bigott, sem az egyéni ellenérdekeltség miatti ellenzőit. Nem szívlelte a természetvédelmet karrierizmusból művelőket, nem tűrte az intrikát, de személyének magasztalását sem.

Mindezek miatt és mert nem tetszésének hangot is adott, voltak konfliktusai – még politikai szinten is – sőt ellenségekre is szert tett.

Vezetői hármas elve: a jó példával előljárás, a meggyőzés és a bizalom volt. A bizalomra ő maga is rászolgált. Egész élete során nagyon sok emberen – még politikailag mellőzötteken is – segített, sokszor empátiával kísért magánügyeikben is. Olykor olyanoknak is, akik aztán ellene fordultak.

Előadóként is zseniális volt, de hozzászólásai, kiegészítései is szellemesek és ütősek voltak. Sokaknak imponált energikus, magával ragadó stílusa. Szerénységgel ugyan, de valósággal sziporkázott a pódiumon.

Közönsége, hallgatósága, egyetemi hallgatói rajongva tisztelték.

Értette, igényelte és gyakran alkalmazta a humor eszközét, sokszor megnevettette a padsorokban ülőket.

Minden ellenkező vélekedéssel ellentétben, lényeglátó készségének birtokában a természetvédelem érdekében képes volt kompromisszumokat is kötni.

Intenzív életvitele családja számára minden bizonnyal hátrányokkal is járt. Eredményeit felesége és két gyermeke egyetértő támogatása nélkül nem tudta volna felmutatni.

Mindezen országos és nemzetközi szintű, nagyívű ténykedése mellett a szó szoros értelmében vett, igazi EMBER volt.

Tudott bánatos lenni és örülni, tudott szomorú lenni és felhőtlenül nevetni, tudott elkeseredni és bizakodni, pihenni és sportolni. Természetes és közvetlen volt szinte mindenkivel. Az akadémikussal és a fakitermelő munkással is szót értett, és szívesen ivott meg velük egy-két pohár vörösbort. Ugyanezt a rektorral és a diákjaival is megtette. Tudott tarokkozni, népi táncolni és mulatni is. Szókimondásáról, tetteiről és poénjairól legendák sokasága tanúskodik.

Rakonczay Zoltánnal való személyes kapcsolatom még erdőtervező koromtól datálódik. A közel 40 éves együtt dolgozásunk alapján – talán megérthető lesz – nem titkolom vele szembeni elfogultságomat.

E nekrológ megírásakor azonban minden szubjektivitásomat igyekeztem félretenni.

Ezen előzőekben felsorolt, többségében pozitív személyiségjegyek és a természet egésze védelmének, mint közügynek a szolgálata terén elért eredményei emelték személyét a megérdemelt piedesztálra, magyar természetvédelem legmeghatározóbb, legendás alakjává.

Ő maga Kaán Károly erdőmérnök államtitkárt nevezte a magyar természetvédelem úttörőjének. Sokan viszont őt tartják a hazai természetmegőrzés megvalósítása vezéralakjának.

Az utókor minden bizonnyal ez utóbbit fogja igazolni.

Azt azonban tudni kell róla – én bizton tudom – hogy soha nem vágyott ilyen „leg” lenni, Ő csak elhivatottan tette a dolgát.

A Pro Natura és a Pro Silva Hungariae díjas, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett Rakonczay Zoltán elvesztésére, egyelőre nem látok gyógyírt. Hacsak annak hite nem az, amit erre – mintha hallanám – Ő mondaná: „Ne csüggedjetek, folytassátok, menjetek tovább a megkezdett úton – immáron nélkülem – és tegyétek sikeressé a hazai természetvédelem ügyét, hiszen utódaimat Bennetek kineveltem.”

Magam erősen bízom abban, hogy a magyar természetvédelem „nagy öregjének” továbbélő szelleme hozzásegít ahhoz, hogy: ÍGY LEGYEN!

Befejezésül egy vele kapcsolatos, emberi nagyságát és bölcsességét tanúsító személyes emlékemet szeretném megosztani Önökkel. Mintegy másfél évtizede történt, hogy az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkból gépkocsival hazafelé jövet korholásomra, hogy miért mondott le az ott betöltött tisztségéről, hiszen szellemi frissessége és egészsége ezt még nem indokolná, azt felelte: „Azért, mert mindent be kell tudni fejezni.”

Majd rövid hallgatás után bizalmasan felém fordulva még hozzátette: „Aztán tudod, Matyikám majd egyszer a nagyon-nagyon távoli jövőben MINDENT be kell tudni fejezni.”

Ha egyáltalán szavaival élhetek: A nagyon-nagyon távoli jövő elérkezett.

Zoltán MINDENT befejezett. Egyedül az általa teremtett SZELLEMI ÖRÖKSÉG fog továbbélni nagyon sokunkban.

Rakonczay Zoltán rövidített szakmai életútja

Elképesztően gazdag életútjából itt most csupán felsorolás szerűen említem a fontosabb állomásokat:

Rakonczay Zoltán 1929. december 14-én Nyéstán (Abaúj Megye) született. A természet iránti vonzódása és tisztelete a szülői házból származtatható. Édesapja kerületvezető erdész volt.

Elemi iskoláit Parasznyán és Miskolcon végezte, érettségit Miskolcon a Fráter György Főgimnáziumban tett. A mai Soproni Egyetem akkor jogelődje, Erdőmérnöki Karára 1949-ben nyert felvételt, de ösztöndíjasként 1950-től 1954-ig Brassóban végezte, majd szerzett erdőmérnöki oklevelet, amit később Sopronban honosított. 1966-ban munkája mellett tanulva külkereskedelmi mérnök-közgazdász diplomát kapott.

Szakmai tevékenységét az akkori Dél-Mátrai Állami Erdőgazdaságnál kezdte, a Mátrafüredi Erdészet erdőművelési előadójaként. Ott később erdészetvezető, majd a gazdaság központjában annak főmérnök-igazgatóhelyettese lett. Kiemelkedően eredményes munkája, szervezőkészsége felkeltette felettesei érdeklődését és 1965-ben áthelyezték Budapestre az Országos Erdészeti Főigazgatósághoz osztályvezetőnek.

A főigazgatóságnak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumba olvasztása után először az Erdőrendezési Főosztály főosztályvezetőjének, majd az Erdészeti Igazgatási Főosztály főosztályvezető helyettesének nevezik ki.

Itt nevéhez fűződik az erdészeti igazgatás reformja, a modern egységes erdőrendezés regionális szerveinek létrehozása, az erdőtervezés és erdőfelügyelet szinkronjának megteremtése és sok más, az erdészetpolitika szempontjából fontos feladat megoldása.

Felfigyelvén jelentős államigazgatási feladatok gyors megoldására alkalmas képességére 1972-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökévé nevezik ki. Itt súlyos hiányosságok garmadával találta szembe magát (nincs még az országnak nemzeti parkja, nem alakultak ki a természetvédelem regionális szervei, hiányzik a nemzetközi háttér, romokban a hivatali munkamorál stb.). Ezért először hatalmas elánnal ezek felszámolásába kezdett. 1973-ban megalakult az ország első nemzeti parkja, létrejöttek a magyar természetvédelem első egységes regionális szervei az erdőrendezőségek bázisán, beindultak a nemzetközi kapcsolatok, jelentősen megnőtt a létszám, javult a munkamorál.

1978-tól részt vett a környezetvédelem Természetvédelmi Hivatalhoz való szervezésében.

1978-79-ben az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal mb. államtitkáraként, majd általános elnökhelyetteseként felügyelte a természetvédelmet.

1987-ben, a hivatal minisztériummá alakulását követően annak miniszterhelyettesévé nevezték ki és feladatköréül a természetvédelem és a nemzetközi kapcsolatok területét szabták meg.

1990-ben – súlyos autóbalesetét követően – megalázó módon küldték nyugdíjba.

Azután közel két éven át a Hortobágyi Nemzeti Parkban tevékenykedik.

A Soproni Egyetem jogelődeinél már 1974-óta tartott kitűnő előadásokat, így érthető volt, hogy 1992-ban őt hívták meg a megüresedett, a környezetügyet oktató tanszék vezetőjének. Ott tanszékvezető egyetemi decensként diákok százait oktatta.

1996-ban miniszteri biztosnak hívták vissza a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba, a védelmi szint helyreállítását elrendelő törvény végrehajtására. 1999-ig közel 100.000 hektár kiemelten védett területet (az ország területének 1%-át vette állami tulajdonba és került a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésébe).

Oktatási tevékenységét folyamatosan, egészségi állapotának romlásáig (2005-ig) folytatta.

A társadalmi szervezetekben is jelentős munkát végzett. Az Országos Erdészeti Egyesületben (alelnök, elnökségi tag, erdészettörténeti szakosztály aktív tagja, stb.), a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületben (tiszteletbeli elnök), és a Magyar Természetbarát Szövetségben (elnök) segítette az erdők és a természet megóvásának ügyét.

Rakonczay Zoltán által elért legfontosabb eredmények:

• Az erdőrendezés modern, egységes szervezésének létrehozása, a regionális erdőtervezés és erdő felügyelet megteremtése.
• Az ország teljes erdőterületének erdőtervezettsége és erdőfelügyelete biztosítása, ezzel az erdők védelmének és növelésének fokozása.
• Az országos erdészeti politika adatbázisaként az Erdőleltár elkészítése.
• A három kötetes, az ország összes erdész szakemberének adatait tartalmazó Erdészeti Címtár szerkesztése és kiadása.
• Az ország első nemzeti parkjának (Hortobágy) előkészítése és megalapítása.
• A védetté nyilvánítások beindítása, a védett területek részarányának 0,02 %-ról közel 5 %-ra emelése (utóhatásaként mára elérte a 9,4 %-ot).
• Az ország első regionális természetvédelmi szervezetének létrehozása (1973) az erdőrendezőségek bázisán. (Ezek a mai nemzeti park igazgatóságok első jogelődei)
• A magyar természetvédelem első természetvédelmi politikájának megfogalmazása (A természetvédelem távlati fejlesztési terve).
• Mint egy személyben erdész, vadász és természetvédő hitelesen kezelte a három szakterület közötti konfliktusokat.
• Közel 100.000 hektár kiemelten védett természetvédelmi terület állami tulajdonba vétele és a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésébe adása.
• A magyar erdők és a természet védelmének nemzetközi szintre emelése, kapcsolatainak kiépítése (IUCN, FNNPE, UNEP, NFI stb.)
• A jövő nemzedéknek a természet megóvására való nevelése, oktatása (Soproni Egyetem, Pannon Agrártudományi Egyetem, ELTE stb.)
• Szakirodalmi tevékenység, könyvek, egyetemi jegyzetek, kiadványok, publikációk sokasága (közel 300) került ki tolla alól.
• A hazai erdők és a természet védelme társadalmi bázisának növelése, elismertetése.

Az általa elért eredmények felsorolása kötetekre rúgna, így itt most csakis az általam legkiemelkedőbbeknek tartottakat említettem.

Ha viszont csak egyetlen mondatban kellene mindezeket megfogalmazni, akkor a magyar erdészet és természetvédelem társadalmi, szakmai, államigazgatási, oktatási és jogi előrevitelét és megerősítését tartanám legfőbb érdemének.

Egy biztos, csakis ott alkotott nagyot és korszakalkotót, ahová az élet sodorta, vagy ahová felkérték. Ezek a felsorolt, általa két szakterületen is elért nagy jelentőségű eredményei és a ránk hagyott ÍROTT EMLÉKEK sokasága, nem fogják feledtetni – koránál előbbre látó – nagyformátumú egyéniségét és figyelmeztetéseit nemzeti, természeti kincseink védelmének fontosságára.

A ránk hagyott ÍRATLAN EMLÉKEK pedig még mélyebben, gyémánttal karcolódtak szívünkbe.

Dr. Kovács Mátyás

okl. erdőmérnök

ny.min.főosztályvezető