Ugrás a tartalomhoz
Szemléletformálás
Rendezvény

A természeti érték közös örökség

2019.05.28.
A változatos természeti környezet, a gazdag élővilág közös örökség, védelme komoly feladat, amely ezek megismerésével és megmutatásával kezdődik. Ebben nyújthatnak óriási segítséget a nemzeti parkok - mondta Nagy István agrárminiszter Kecskeméten pénteken.

A Magyar nemzeti parkok hete 2019 programsorozat központi nyitórendezvényén a tárcavezető kiemelte: a nemzeti parkok ökoturisztikai szempontból is nélkülözhetetlenek, reprezentálják Magyarországot.

Magyarországon több mint 800 létesítmény, tanösvény segíti a környezeti nevelési tevékenységet, 349-et részben vagy teljesen nemzeti parkok tartanak fenn – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az agrárminiszter a biológiai sokféleség május 22-i világnapja kapcsán hangsúlyozta: alapvető, rendszerszintű változásokra, teljes paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy a természet emberi élethez való hozzájárulásai hosszútávon, fenntartható módon az emberiség rendelkezésére álljanak.

A biológiai sokféleség rohamos csökkenésének megállításához ugyanis nem elegendő a környezet- és természetvédők erőfeszítése, eredmény csakis valamennyi érintett ágazat együttes munkája révén érhető el – fogalmazott.
Beszélt arról is, hogy Magyarország a világon elsőként ismerte fel a génmegőrzés fontosságát. A mezőgazdasági termelés és élelmiszerellátás alapjait képező genetikai erőforrások megvédése, fejlesztése és fenntartható használata kiemelt állami feladat lett, nemzetbiztonsági, valamint élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés.

Emellett a régi magyar növényfajták és őshonos haszonállatok nemzeti örökség, a nemzeti identitás részei és Magyarország szimbólumai is – tette hozzá.
Kiemelte, a génmegőrzésben az állami szerepvállalás növelése érdekében 2017-ben a tárca génmegőrzési stratégiát készített. Az idén induló, 4 éves programra összesen 12,3 milliárd forintot fordít a kormány, amelyből 2019-ben 1,7 milliárd forintot lehet felhasználni.
Mint mondta, a feladatok, fejlesztések végrehajtása megköveteli az intézményrendszer hatékonyabbá tételét is. Ennek érdekében pár napon belül megalakul a Nemzeti Bioperzitás- és Génmegőrzési Központ, amely két kiemelt génmegőrzési intézmény, a Növényi Diverzitás Központ és a Haszonállat-génmegőrzési Központ összevonásával jön létre.

Az új intézmény egységes szemlélettel és hatékonyabban tudja szolgálni a génmegőrzést, a kormány által elfogadott program végrehajtását – fogalmazott a tárcavezető.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A megnyitóünnepség végén Nagy István agrárminiszter és Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára öt Pro Natura díj, tíz Pro Natura emlékplakett és 21 miniszteri elismerő oklevél mellett átadta a Magyar Táj Díjat is. A díjat a Szőlőhegyi tájrevitalizáció a Zala megyei Pogányváron című pályázattal Zalaszentmárton, Egeraracsa, Esztergályhorváti, Dióskál, Kerecseny községek és Pacsa város önkormányzata érdemelte ki, így ők képviselik Magyarországot az Európa Tanács Táj Díja pályázatán.

A kitüntetettek névsora itt, a róluk készült fotók itt elérhetők.

(MTI/AM)

 

Sáv bezárása