Ugrás a tartalomhoz

A Táj Nemzetközi Napján: a táj testi és lelki egészségünkben betöltött szerepére is felhívja a figyelmet a pandémia

2020.10.20.
Az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napját, október 20-át az Európa Tanács kezdeményezésére 2017-től A Táj Nemzetközi Napjaként ünnepeljük. Összhangban a járványügyi helyzettel és hangsúlyozva a táj emberi életminőségben és egészségben betöltött szerepét, hazánk a szabadtéri programokra helyezi a hangsúlyt e jeles napon. 

Az Európa Tanács felismerve a gazdag európai táji örökség jelentőségét, hosszú előkészítő munka után 20 éve, 2000. október 20-án nyitotta meg aláírásra a közeljövőben várhatóan világ-szintűvé váló Európai Táj Egyezményt. Erre emlékezve az Európa Tanács kezdeményezésére október 20-át 2017-től A Táj Nemzetközi Napjaként tartjuk számon Európa-szerte.

Az immár negyedik alkalommal ünnepelt jeles nap alkalmából az Európa Tanács az egyezménynek azt a pontját helyezte fókuszba, amely az érdekelt feleket arra ösztönzi, hogy „integrálják a tájat regionális és várostervezési politikájukba, kulturális, környezeti, mezőgazdasági, szociális és gazdaságpolitikájukba, valamint bármely más olyan politikába, amelyek a tájra közvetlen vagy közvetett hatást gyakorolhatnak”.

A járványügyi helyzet azonban annak átgondolására késztette egész Európát, így minket is, hogy idén milyen, a fókuszba helyezett témához kapcsolódó programokat és milyen módon valósítsunk meg. A táj ügye integrálásának fontos témáját az elmaradt rendezvényektől függetlenül − a nemzetközi fórumokon is − szimbolikusan támogatjuk.

Sokan a pandémia alatt döbbentek rá, hogy az épületen kívüli tér és a táj milyen fontos testi és lelki egészségük szempontjából. A nemzeti park igazgatóságok a tájak értéke és az irántuk érzett felelősség jegyében idén is szerveznek tájsétákat október végén, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket, ezzel is hangsúlyozva a táj emberi életminőségben és egészségben betöltött szerepét.
Egy-egy tájséta keretében szakvezetéssel, közösségben (idén a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartásával), kint a szabadban lehet érdekes ismereteket szerezni egy tájról, annak történetéről és az ott lakókról, ami valóban együtt szolgálja mind a test, mind a lélek épülését.

Fényképezte: Árgay Zoltán

 

Sáv bezárása