Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

törpecsík (kőfúró csík)*

Adatok

Magyar név: törpecsík (kőfúró csík)*

Latin név: Sabanejewia aurata

Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)

Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Pontyalakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Cypriniformes (ordo)

Fokozottan védett: nem

Természetvédelmi érték: 10 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1974

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: Bern III.

Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv II.

További információk

*: Nagyfaj. Beleértve a Sabanejewia balcanica (balkáni csík) és Sabanejewia bulgarica (bolgár csík) néven önálló fajként is ismert fajokat is.


Ismertetőjegyek:
Megnyúlt testű, oldalról erősen lapított csíkfélénk. Feje a testéhez hasonlóan oldalról összenyomott, orra hosszú és domború, a hegye lekerekített. Szeme kicsi, alatta egy hátrafelé álló, felmereszthető csonttüske található. Szája alsó állású, ajkai húsosak. Fölső állkapcsán 4, kétoldalt a szájszögletében 1-1 rövid bajuszszálat visel. Hátúszóját 6-7, farkalatti úszóját 5-6 elágazó sugár feszíti ki. Faroknyelének alsó és fölső szélén egy keskeny bőrlebeny gyakran hosszanti élt alkot. Pikkelyei igen aprók, nem láthatók, miként az oldalvonal sem. Hátán és oldalának alsó részén nagy sötétbarna foltok sorakoznak. A két nagy foltokból álló sor között vagy kevés kisebb, egymással olykor összefolyó petty látható, vagy igen sok apró pontból egy hosszanti sáv alakul ki. Csíkjaink közül a legkisebb, hossza mindössze 8-10 cm.
 
Hasonló fajok:
Leginkább a vágócsíkkal téveszthető össze, amellyel nagyon sok közös vonásuk van, de a mintázatuk alapján jól megkülönböztethetők. A törpecsík testoldalán ugyanis a nagy és a kicsi foltok legfeljebb 3 hosszanti sort alkotnak, a vágócsíkon ellenben 5 sáv különíthető el. A kövicsík teste hengeres, a feje oldalról nem lapított. A réticsík oldalán nem foltok, hanem hosszanti sárga és barna csíkok vannak.
 
Környezet:
Áramláskedvelő faj, amely főként nagyobb folyóink paduc-, márna- és dévérzónájában él. A dévérzónában a kemény aljzatú sodrottabb szakaszokon, gyakran a folyó sodorvonalában tartózkodik szívesen, az üledékes szélvizekben ritkábban fordul elő. Csekély vízhozamú patakjainkban és állóvizeinkben nem él meg, de egyik-másik kis folyónkban megtalálható.
 
Táplálék:
Apró fenéklakó állatokkal, főként rovarlárvákkal, férgekkel, alsórendű rákokkal és puhatestűekkel táplálkozik.
 
Szaporodás:
Szaporodása kevéssé ismert. Ivarérettségét 2 éves korban éri el, ívási ideje áprilistól júniusig tart. A nőstények által beérlelt ikraszemek száma mindössze 200-300. Ikrájukat víz alatti növényekre rakják.
 
Elterjedés:
Elterjedési területének egyik központja a Kaszpi-tengertől keletre elterülő Turáni-alföld, a másik Délkelet-Európa, ezen belül is főként a Duna vízrendszere. Hazánk területéről 1948-ban mutatták ki jelenlétét. Egyes kutatók szerint nem őshonos halunk, de természetes bevándorló. A Duna alsó szakaszáról érkezett vizeinkbe, és jelenleg is terjedőben van. De az is elképzelhető, hogy korábban is itt élt vizeinkben, csak nem figyeltek föl rá. Hazai lelőhelyei:
• Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Lajta, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Csörnöc-Herpenyő, Ipoly, Kemence-patak, Derék-patak, Benta, Dunavölgyi-főcsatorna,
• Dráva, Mura, Kerka,
• Tisza, Szamos, Bodrog, Sajó, Bódva, Sas-patak, Rakaca, Hernád, Vadász-patak, Tarna, Szuha, Nyugati-főcsatorna,
• Sebes-Körös, Hortobágy-Berettyó, Berettyó, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,
• erősen áramló vizű csatornák.
 
 
Jelentőség:
Közvetlen gazdasági jelentősége nincs, és a ragadozók táplálkozásában sem lehet lényeges szerepe, mivel rendszerint úgy beássa magát a fövenybe, hogy ki sem látszik. Természeti szempontból viszont értékes halunk, és mint ilyen, joggal élvez teljes védelmet.
 
Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Sáv bezárása