egerészölyv

Hazai elterjedés
A Kárpát-medencében általános elterjedésű faj, amely a magasabban fekvő tűlevelű erdőkben éppen úgy megtalálható, mint az alacsonyabban lévő lombos erdőkben vagy az alföldek erdőfoltjaiban. A magasabb régiókban azonban kisebb az állománysűrűsége. Magyarországon az 1970-es évek végéig a hegy- és dombvidéki lombos és tűlevelű erdők fészkelő madara volt, amelyik kisebb számban az alföldi, kisebb-nagyobb erdőfoltokban, a folyókat szegélyező puha- és keményfás ligeterdőkben is fészkelt. Ebben az időszakban a nagy mezőgazdasági területeken csak költési időszakon kívül jelent meg. Azóta nagymértékben alkalmazkodott az új vagy korábban nem használt fészkelési lehetőségekhez. Manapság az ország bármely részén találkozhatunk fészkelő párokkal. A nagy összefüggő mezőgazdasági területeket szegélyező vagy átszelő fasorokban, de gyakran bokrokon, vagy akár magányos fákon mindenütt megtelepedhet. Jellemző fészkelője az autópályák és gyorsforgalmi utak mentén telepített bokros erdősávoknak is.
Fészkelési időszakon kívül legnagyobb számban a mezőgazdasági területeken fordul elő. Kifejezetten gyakori az autópályák és az azokkal párhuzamosan kiépített vadvédelmi kerítések közötti – gyakran rézsűs – területeken, ahol kizárólag mezei pocokra vadászik. Téli időszakban hegyvidékeinken, illetve nagyobb összefüggő erdőségeinkben létszáma minimálisra csökken. Ezekben a térségekben ilyenkor alig talál magának táplálékot, ezért leginkább dögöt fogyaszt, illetve lehúzódik az alacsonyabban fekvő területekre. Egy-egy több éves lucernatarlón esetenként akár néhány tucat példánya is vadászhat, de ilyenkor a szántókon is sok madár keres táplálékot.

Időbeli előfordulás
Az év bármely napján nagy számban előforduló faj. Létszáma azonban a tartós hóborítás idején lecsökkenhet. A nálunk fészkelő állomány nem vonul, de a költési időszak után, elsősorban a Kárpát-medencében szétszóródik, miközben jelentős számú – tőlünk északabbra fészkelő – példánya a Kárpát-medencében telel. Korán kezd költeni. Már február végén megkezdi látványos nászrepülését, majd március elején az első fészekaljakat is lerakják. Az állomány zömének azonban a hónap végére válik teljessé a fészekalja. Az utóbbi két évtized egyre enyhébb telei miatt a költés kezdete, főleg az alföldeken és a dombvidékeken korábbra tolódott. Évente egyszer költ, pótköltése lehetséges. A költési időszak július végéig, augusztus elejéig tart.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Állományát az 1990-es években 3–5 ezer, 1999–2000 között 10–20 ezer, 2003-ban 15–21 ezer párra, a 2016–2017-ben végzett felmérések alapján 19–24 ezer párra becsülték.

Természetvédelem
Az egerészölyvre napjainkban a legfontosabb veszélyeztető tényezők a középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopain bekövetkező áramütés, a mérgezések és a járművekkel történő ütközés. Annak ellenére, hogy a középfeszültségű szabad légvezetékek tartóoszlopainak szigetelése évtizedek óta tart, illetve több olyan új oszlopfej is kialakításra került, amelyeken az áramütés gyakorlatilag kizárható, még mindig több tízezer veszélyes oszlop van üzemben Magyarországon. Az 1970-es évekig tartó széleskörű mérgezési gyakorlat megszűnése után évtizedekig nem jelentett problémát ez a veszélyforrás. A 2000-es években azonban új lendületet kapott ez az illegális tevékenység, amelynek nagyon sok egerészölyv mellett nagyszámú sas és más ritka, védett illetve fokozottan védett ragadozómadár is áldozatául esett. Az egyre növekvő számú és az egyre nagyobb sebességgel haladó járművek az út menti füves sávba mezei pocokra lecsapó, majd onnan felvágó egerészölyvek közül sokat elütnek. Költését a vegetációs időszakban végzett erdészeti munkálatok veszélyeztethetik. A vonuló példányokat a mediterrán régióban a mai napig tartó illegális vadászat tizedeli. Mezőgazdasági területeken T alakú ülőfák kihelyezésével, amelyekről a talajszintben mozgó rágcsálókat könnyebben észlelheti, jelentősen növelhető vadászati sikeressége.

Forrás: Haraszthy L. 2022. Egerészölyv. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 384–386.