vörös vércse

Hazai előfordulás
Általános elterjedésű faj. A modellezés alapján jellemzően a szikes és szikesedésre hajlamos gyepek, egyéb kötött talajú, vagy domb- és hegyvidéki gyepek, kaszálórétek és a mezőgazdasági területek madara. Az Alföldön szinte mindenütt megtalálható, elsősorban a nyílt, erdősávokkal, facsoportokkal tagolt mezőgazdasági területeken, a legelőkkel tarkított szántók között. Domb- és hegyvidéken a fás legelőkön, sziklaoldalakon, kőbányákban, zárt erdőtömbök szélein figyelhető meg. Az egybefüggő zárt erdőket kerüli. A telelő példányok a lucernaföldeket, gyepeket és a pusztaszéli, mozaikos, vegyes hasznosítású területeket keresik fel. Az elmúlt évtizedekben élőhelyválasztása egyes tájakon jelentősen megváltozott. Csongrád megyében 1960 előtt inkább a folyók hullámterein költött, de az egykor még jelentős emberi népesség által lakott, ám időközben szinte lakatlanná vált pusztákon napjainkra számottevő költőállománya telepedett meg. Több évtizede beköltözött a nagyvárosokba is.
Nagyobb állománysűrűséget a Tisza-völgyet két oldalról kísérő szikes pusztákon, illetve az észak-kiskunsági szikes gyepek körzetében mutat. Legerősebb állománya a Csongrád-Csanád és Békés megye határán lévő pusztákon, valamint a Felső-Kiskunságban él, ahol nagy számban telepesen, műfészkekben költ.

Időbeli előfordulás
Az év bármely napján megfigyelhető. Megfigyelési valószínűsége az egész év folyamán meglehetősen magas, 15–40%. Bár sok pár márciusra elfoglalja fészkét, a költés fő időszaka április végétől július közepéig tart, a pótköltésekkel és másodköltésekkel együtt augusztus közepén fejeződik be. Szeptember harmadik hetétől tetőzik az előgyülekező és vonuló madarak száma, amikor akár több tucatnyi éjszakázik a legfontosabb helyeken. Parciális vonuló, egyes példányai elvonulnak, illetve kóborolnak. Tartós hóborítás időszakában létszáma erősen lecsökken. A hímek gyakrabban telelnek át, és a maradók mellé tőlünk északabbra költő madarak is rendszeresen érkeznek telente. Kemény teleken az áttelelést megkísérlő állományban jelentős elhullás következhet be.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Egyik leggyakoribb ragadozó madarunk. Állományát az 1990-es években 3000–4000, az ezredfordulón 3500–5000, 2017–2018-ban a KEHOP-pályázat keretében végzett számlálás alapján 8700–13000, a 2010–2019 közötti állományfelmérések alapján 5800–8700 párra becsülték.

Természetvédelem
A hazai enyhe állománynövekedés összefügg az elmúlt 30 évben egyre intenzívebb költőláda-telepítésekkel különösen az elmúlt 15 évben, a kékvércse- és a kerecsensólyom-védelmi intézkedések keretében kihelyezett több ezer mesterséges fészkelőládának köszönhető. Nagyobb állományok és jelentősebb állománynövekedés kizárólag ilyen régiókban érzékelhető. A hazai állomány 36–39%-a költőládában költ. Helyenként hozzájárult a növekedéshez a legeltetés ismételt megjelenése is, ami a gyepterületek ideális kezelése révén biztosítja a vércsék rágcsálókból, kisebb részben rovarokból, gyíkokból, madarakból álló táplálékának forrását. Fékezi a növekedést a számára legfontosabb fészeképítő faj, a szarka lokálisan érzékelhető eltűnése. A vadgazdálkodásban az elmúlt két évtizedben egyre elterjedtebb Larsen-csapda széleskörű használata komoly érdekellentét forrásává vált, a vércsefajok által is használt fészkeket építő dolmányos varjú és különösen a szarka populációjának egyes területeken szinte teljes kiirtását követően. További fékező erő a fenntarthatatlan mezőgazdasági módszerek töretlen terjedése, a rágcsáló- és rovarirtó szerek intenzív használata. A fasorok kivágása a fészkelőhelyeket szünteti meg, a legeltetés visszaszorulása, a fás legelők és a legelőerdők beerdősülése együttesen okozza a táplálkozó- és a fészkelőhelyek megszűnését. A legjelentősebb közvetlen hatású pusztulási ok a középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopain bekövetkező áramütés, amelynek egyik leggyakoribb áldozata ez a faj. Az MME és partnerei által gyűjtött adatok szerint a harmadik leggyakoribb áldozat az egerészölyv és a szarka után, 1984–2019 között összesen 966 dokumentált áramütött példánnyal. 

Forrás: Kotymán L. & Solt Sz. 2022. Vörös vércse. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 441–443.