jégmadár

Hazai elterjedés
A kisebb és nagyobb folyók, széles patakok, nagyobb csatornák partfalában fészkelő faj, amelynek előfordulására a modellezés alapján az ország legtöbb vizes élőhelyén, elsősorban a folyók, patakok mentén és a Dél-Dunántúl vizes élőhelyein lehet számítani. Előfordulásának valószínűségét és állománysűrűségét az állóvizek, a természetszerűbb galériaerdők és a lágyszárú növényzet dominálta vizes élőhelyek növelik. A denzitás modellezése alapján állománya a Szigetközben, a Dél-Dunántúl vizes élőhelyein, a Dráván, Gemencen, a Felső-Tiszán, a Bodrogon és a Hernádon a legsűrűbb.

Időbeli előfordulás
Egész évben megfigyelhető. Az öreg madarak – ha nem fagynak be a vizek – a telet is a költőhelyen tölthetik. Évente általában kétszer költ, első fészekaljai legkorábban április közepén lehetnek teljesek. A megfigyelés valószínűsége az augusztus végéig tartó költés után, a fiatalok diszperziója miatt megnő és szeptember–októberben a legnagyobb, amikor a tőlünk északkeletre fészkelő állományok is átvonulnak vagy megérkeznek telelésre.

A hazai fészkelőállomány nagysága
A fészkelőpárok számát az 1990-es években 900–1000, 1995–2002 között 900–1600, 2017–2018 között 950–2350 párra becsülték.

Természetvédelem
A kemény telek jelentős elhullást okozhatnak, különösen az északi állományokban. Európai hosszú távú állománycsökkenését az ipari eredetű vízszennyezés, a mezőgazdasági vegyszerek bemosódása és a természetes vizes élőhelyek átalakítása miatt a táplálékul szolgáló halállomány megfogyatkozása, valamint a csökkenő fészkelési lehetőségek okozták. A klímaváltozás miatt időszakossá váló vízfolyások, víztestek élőhelyeik elvesztését jelenthetik az elterjedési terület déli részén.

Forrás: Lovász P. & Nagy K. 2022. Jégmadár. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 410–411.