Ugrás a tartalomhoz

Hatályba lépett a Natura 2000 kormányrendelet módosítása

2008.11.27.
Megjelent az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004 (X.8.) Korm. rendelet módosításáról szóló 266/2008. (XI. 6.) Korm. rendelet, ismertebb nevén "Natura 2000 kormányrendelet" módosítása. A módosítás az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, az élőhelyvédelmi, illetve a madárvédelmi irányelveknek való jobb megfelelést szolgálja.

A Natura kormányrendelet módosítás többek között az egyes, a jogalkalmazás során felmerült gyakorlati problémák rendezését biztosítja, valamint hozzájárul az élőhelyvédelmi irányelv teljes átültetéséhez. A Natura Korm. rendelet módosításával az állampolgárokra nem hárul nagyobb teher, mert a szabályozás érdemben nem változik. A Natura 2000 hálózat célja biztosítani a biológiai sokféleség megőrzését a közösségi jelentőségű élőhelyek és fajok kedvező természetvédelmi helyzetének fenntartásával. Mindez a természeti környezet megfelelő szintű megőrzése révén az egészséges környezethez való jog megvalósulását is szolgálja.

Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Natura Korm. rendelet) módosítására az alábbi indokok miatt terült sor:

1. Az Európai Bizottság 2008. február 28. napján 2007/2480. ügyszámon kötelezettségszegési eljárás megindításáról döntött Magyarország vonatkozásában. A Bizottság a megküldött hivatalos felszólításban kifogásolta, hogy Magyarország az élőhelyvédelmi irányelv szerinti kötelezettségeit nem teljesítette megfelelően.

2. Az Európai Bizottság a 2008/26/EK számú határozatával 2007. november 13-án a pannon bioföldrajzi régió közösségi jelentőségű természeti területeit tartalmazó jegyzéket elfogadta. Ezáltal Magyarországon a „jelölt Natura 2000 területek” az élőhelyvédelmi irányelv 4. cikkének (2) bekezdése alapján „jóváhagyott Natura 2000 területekké” váltak.

3. A Natura Korm. rendelet 10. §-ának módosítása szabályozza a Natura 2000 területek tekintetében az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3)-(4) bekezdése alapján lefolytatandó hatásbecslési eljárás menetének, kritériumrendszerének, feltételeinek részletesebb, a hatósági jogalkalmazást elősegítő szabályozását. A természetvédelmi hatóság feladatai, a területhasználók, beruházók által benyújtandó dokumentumok tartalma részletesebben került meghatározásra, valamint a módosítás révén megteremtődött a hatásbecslés összhangja is a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárással. Ennek elősegítése érdekében a Natura Korm. rendelet új mellékletekkel egészült ki, amelyek a hatásbecsléshez szükséges adatszolgáltatás körét és a hatásbecslés szempontrendszerét határozza meg.

4. A hatásbecslési eljárás és a környezeti hatásvizsgálati, valamint az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás összhangjának megteremtése érdekében a 3. pontban foglaltakon túlmenően a Natura Korm. rendelet módosításával együtt kerül sor a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khkr.) módosítására is, amely szerint az említett két eljárást a hatásbecslési eljárás szabályaira tekintettel kell lefolytatni. A Khkr. módosítása ennek megfelelően előírja, hogy az előzetes vizsgálat végén hozott döntésekben, amennyiben az engedélyezendő beruházás révén valamely Natura 2000 területre jelentős környezeti hatás várható, a környezeti hatástanulmányt, illetve az egységes környezethasználati engedély iránti kérelmet a hatásbecslési dokumentáció tartalmát meghatározó előírások figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezen új előírásoknak megfelelően módosításra kerülnek a benyújtandó dokumentumok tartalmát meghatározó mellékletek előírásai is.

A rendeletet tartalmazó, 2008. november 6-i Magyar Közlöny mk08157.pdf innen letölthető. A rendelet a dokumentum 35-57 oldalain található.

Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet szövege a 266/2008. (XI.6.) módosításokkal egységes szerkezetben innen letölthető.

Sáv bezárása