Ugrás a tartalomhoz

Védett fajok

selymes durbincs

Adatok

Magyar név: selymes durbincs

Latin név: Gymnocephalus schraetser

Tágabb kategória, magyar: Halak (osztály)

Tágabb kategória, latin: Pisces (classis)

Szűkebb kategória, magyar: Sügéralakúak (rend)

Szűkebb kategória, latin: Perciformes (ordo)

Fokozottan védett: nem

Természetvédelmi érték: 50 000 Ft

Védetté nyilvánítás éve: 1974

Védelmet biztosító jogszabály melléklete: 2. melléklet

Egyezmények: Bern III.

Irányelvek: Élőhelyvédelmi Irányelv II., Élőhelyvédelmi Irányelv V.

További információk

Ismertetőjegyek:
Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról összenyomott. Feje és orra hosszú, a szeme nagy. Kis méretű szája csúcsba nyíló vagy félig alsó állású. Hátúszója igen hosszú és elég magas. Elülső részében 17-19 keményebb tüske, hátulsó részében 12-14 lágy úszósugár található. Farkalatti úszója rövid, benne csupán 6-7 elágazó sugár van, a farokúszó enyhén bemetszett. Hasúszói a mellúszók alatt foglalnak helyet, de kevéssel hátrébb kezdődnek. Oldalvonala a hát közelében fut, majdnem párhuzamosan annak ívével. Pikkelyei aprók, de erősen ülnek, számuk az oldalvonalon 50-63. Alapszíne zöldessárga, hátán és oldalán 3-4 sötétbarna, helyenként megszakadó, keskeny hosszanti csík húzódik. Kis termetű hal, a nagyobb példányok testhossza 15-20 cm.

Hasonló fajok:
Alakja, színe és mintázata eléggé jellegzetes ahhoz, hogy a kép alapján azonosítani lehessen, mivel igazán hasonló faj nem él vizeinkben. Hátúszójának felépítése ugyan egyező a vágódurbincséval és a széles durbincséval, de a selymes durbincson látható hosszanti csíkozáshoz hasonló mintázat sem ezeken, sem más hazai rokon fajon nincs.

Környezet:
Elsősorban a közepes méretű és a nagyobb folyók áramláskedvelő hala. Nem annyira az áramlás erőssége, mint inkább annak állandósága fontos számára, emellett azonban a jelentősebb víztömeget is igényli. Ennek megfelelően sem a kis folyókban, sem a tavakban nemigen fordul elő. Csak látszólag jelent kivételt ez alól, hogy a Tisza-tóban 2000-ig gyakori volt, ugyanis valójában nem a tározótérben, hanem a rajta keresztülhaladó folyómederben találja meg a létfeltételeit, ahol állandó az áramlás. Legnagyobb állományai a márna- és a dévérzónára jellemzőek, de már a paduczóna alsó régiójában is gyakori lehet.

Táplálék:
A mederfenékről szedegeti táplálékát, amely kicsiny szájának megfelelően apróbb fenéklakó állatokból és a víz által sodort szerves törmelékből kerül ki.

Szaporodás:
Hároméves korban válik ivaréretté, április-májusban szaporodik. A nőstények íváskor a folyók sóderes szakaszain a mederfenékre szórják ikrájukat, amely a kavicsokhoz tapad. Az ikraszemek átmérője kb. 1 mm, számuk egy-egy ikrásnál 5-10 ezer.

Elterjedés:
Őshonos és bennszülött halunk, elterjedése lényegében ma is a Dunára és mellékfolyóinak vízrendszerére korlátozódik. Hazai lelőhelyei:
• Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Marcal, Ipoly,
• Dráva, Mura,
• Tisza, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Hernád,
• Hármas-Körös, Kettős-Körös, Sebes-Körös, Fekete-Körös, Maros,
• Tisza-tó (folyómeder),
• áramló vizű nagy csatornák.

 
Jelentőség:
Az igényeinek megfelelő folyószakaszokon nagy állománysűrűséget érhet el, ilyen helyeken a ragadozók táplálékában is nagyobb arányban fordul elő, de közvetlen gazdasági jelentősége nincs. Természeti értéke ellenben kiemelkedő, hiszen olyan halunk, amely itt alakult ki, és Földünknek csak ezen a táján él, ezért törvény által védett.
 
Forrás: Harka Á. – Sallai Z. (2004) : Magyarország halfaunája – Képes határozó és elterjedési tájékoztató (Nimfea Természetvédelmi egyesület, Szarvas) ISBN 963 86475 3 1
 
 

Fajok elterjedése

Galéria

Galéria

Sáv bezárása