Ugrás a tartalomhoz

A magyarországi nemzeti geoparkok szakmai koncepciója

2020.11.02.
„A magyarországi nemzeti geoparkok szakmai koncepciója” című dokumentum alapján adott az elvi lehetőség nemzeti geoparkok létrehozásának kezdeményezésére. Ezzel párhuzamosan, a hazánkban jelenleg működő két UNESCO globális geopark mellett egy harmadik előkészítése is megkezdődött.

Nemzetközi téren geopark alatt UNESCO Globális Geoparkokat kell érteni, amely fogalmat és a cím megszerzésének folyamatát az UNESCO Nemzetközi Földtudományi és Geoparki Program alapszabálya tartalmazza. Hazánkban jelenleg két geopark jogosult használni az UNESCO Globális Geopark címet. A cím megőrzéséhez 4 évente sikeres felülvizsgálat szükséges.

A természetvédelemért felelős miniszter által 2019. decemberében elfogadott „A magyarországi nemzeti geoparkok szakmai koncepciója” értelmében adott az elvi lehetőség nemzeti geoparkok létrehozásának kezdeményezésére, a gyakorlatban azonban ehhez további jogalkotási lépések (többek között a geopark fogalmának rögzítése a természet védelméről szóló törvényben) szükségesek az Agrárminisztérium részéről.

A hazai geoparkokkal kapcsolatos szakmai tevékenységeket, illetve általában az UNESCO Földtudományi és Geopark Programjának hazai megvalósulását a Magyar Geopark Bizottság koordinálja. A Bizottságot az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága kezdeményezésére, az akkori Földművelésügyi Minisztérium hozta létre 2016-ban, elnöki tisztségét az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára látja el.


Hazai UNESCO Globális Geoparkok


A Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark (BBG) alapító és irányító, fenntartó szervezete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI). A geopark területe 151 településre terjed ki; a Kis-Balaton tájegység kivételével magában foglalja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét, valamint a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetet, a Somló Tájvédelmi Körzetet és Fonyód térségét, továbbá felölel nyolc földtudományi jelentőséggel bíró természetvédelmi területet is. A BfNPI 14 természetvédelmi bemutatóhelye közül 7 részben vagy egészben a földtudományi természeti értékek köré szerveződött. A geoturisztikai bemutatási tevékenységet földtudományi tematikájú tanösvények, valamint a BfNPI és partnerei által indított, népszerű geotúrák egészítik ki. A BfNPI által elnyert pályázatoknak köszönhetően megvalósult többek között kőtengerek, földtani alapszelvények, földtudományi vonatkozású természetvédelmi területek szakszerű természetvédelmi kezelése, illetve az ehhez szükséges feltételek megteremtése. A helyben lakók bevonására jelentenek példát az országban máig egyedülálló geotúra-vezetői tanfolyamok és szállásadókkal, vendéglátó egységekkel való geoturisztikai célú együttműködések, valamint a helyi termelők részére kiírt Bakony-Balaton Geopark Termék Védjegy is. A geopark cím használatának felülvizsgálata az idei évben esedékes.

A Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark (NNG)
létrejötte szlovák-magyar térségi együttműködési kezdeményezéshez kötődik, irányítását és fenntartását a címet birtokló Novohrad–Nógrád Nonprofit Kft. (Szlovákiában hasonló nevű társszervezete) végzi. A határon átnyúló geopark összesen 1619 km2-en terül el, 64 magyarországi és 28 szlovákiai település területét foglalja magában. Felöleli a Cserhát, a Karancs- és Medves-vidék, valamint a szlovákiai Cseres-hegység egy részének vonulatait. Részben ezen a területen alakították ki korábban többek között a Karancs-Medves és a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetet, valamint az Ipolytarnóci ősmaradványok természetvédelmi területet, illetve a szlovákiai Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetet. Az NNG két látogatóközpontot üzemeltet Salgótarján területén, rendszeresen indít geotúrákat, és megvalósít más, a földtudományi természeti értékeket népszerűsítő és bemutató rendezvényeket is (pl. az évente megrendezésre kerülő Geotóp Napok geotúráit). Számos földtudományi, ipartörténeti, bányászati értéket felfűző, geoparkos arculatú ismertető táblákkal ellátott tanösvényt alakítottak ki, gyakran a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI)  együttműködésével. A geopark területén található a miocén időszak számos fontos földtani alapszelvénye. A BNPI a működtetés és a bemutatás tekintetében is fontos szerepet lát el a Novohrad-Nógrád Geoparkban. A geopark cím használatának felülvizsgálatára legutóbb 2018-ban került sor.

A két, már működő UNESCO Globális Geopark mellett, harmadikként szerveződik a Bükk-vidék Geopark, amelyre vonatkozóan a közeljövőben várható, hogy a BNPI benyújtja regisztrációs kérelmét az UNESCO Globális Geopark Tanácsához az UNECO Globális Geopark cím elnyerése érdekében.

Sáv bezárása