Lázbérci Tájvédelmi Körzet

Az Upponyi-hegység területén létrehozott tájvédelmi körzet a közepén elhelyezkedő, 6 millió m3 kapacitású Lázbérci-víztározónak köszönheti létét. Ennek megfelelően elsődleges célja a fontos ivóvízbázis vízminőség-védelme. Az üledékes és vulkáni kőzetekből felépülő hegység számos földtani és felszínalaktani értéket rejt. A leglátványosabb az Upponyi-szoros, amely hazánk egyik legnagyobb méretű és leglátványosabb szurdokszerű völgyszakasza. A Upponyi-hegység óidei tengeri üledékes kőzetei (agyagpala, iszapkő, homokkő, mészkő, mészpala) a szorosban és a Lázbérci-víztározó mentén számos feltárásban bukkannak a felszínre. Egy alig néhány kilométeres túra során megismerkedhetünk a szilurtól a karbon időszakig tartó, mintegy 140 millió éves időintervallum őskörnyezetével, ami nemcsak hazai, hanem kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló. A szoros karsztosodásra hajlamos mészkövében 25 barlangot tartanak nyilván. Az egyik, mindössze néhány méteres üregből (Upponyi 1. számú kőfülke) gazdag pleisztocén kori őslénytani leletegyüttes (denevérek, rágcsálók stb.) került elő. A hegység másik egyedülálló földtani-felszínalaktani érdekessége a Damasa-szakadék a miocén kori, vulkáni eredetű andezit agglomerátum kőzeten jött létre. A szűk sziklaszorost valószínűleg a XVIII-XIX. századi földrengések által kiváltott blokkcsuszamlások hozták létre: a mély patakvölgy mentén a víz által gyakorta átáztatott üledékeken a nehéz andezittufa-takaró két hatalmas, valamint több kisebb tömbben lecsúszott a völgybe. A sziklatömbök alatt húzódik hazánk egyik leghosszabb összefüggő álbarlang-rendszere. A terület növényvilága nagy hasonlóságot mutat mind a közeli Bükk mészkőterületeivel, erdőségeivel, mind pedig a Heves–Borsodi-dombság értékes fátlan irtásrétjeivel. A terület zonális erdőtársai közül legnagyobb kiterjedésben a cseres-tölgyesek és a gyertyános-tölgyesek fordulnak elő. A bükkösöket alacsony tengerszint feletti magasságban találjuk, jobbára északi kitettségben. Az erdészeti hasznosítás alatt álló zonális erdőknél jóval értékesebbek – bár kisebb kiterjedésben fordulnak elő – az extrazonális erdőtársulások. Az Upponyi-szorosban fragmentális kifejlődésű szurdokerdő is előfordul, évelő holdviolával. A meleg mészkőlejtőkön fajgazdag melegkedvelő tölgyesek, bokorerdők illetve ezekkel mozaikoló pusztafüves lejtősztyepprétek találhatók. Ennek a komplex élőhelynek az értékes szárazságtűrő fajai a méregölő sisakvirág, a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, az apró nőszirom és a Waldstein-pimpó. A Kalica-tető sziklaélén a reliktum jellegű hárs-kőris sziklaerdő is előfordul, szegélyében gyöngyvessző-cserjéssel. Ott, ahol a sziklákon a talajtakaró nem vagy kevéssé tud záródni, deres csenkeszes sziklagyepeket, nyúlfarkfüves gyepeket, illetve lappangósásos-sziklai perjés állományokat találunk, melyben számos, a Bükkből is ismert ritkaság tenyészik, úgymint a fürtös kőtörőfű, a homoki vértő, a szürkés napvirág, a magyar repcsény bükki alfaja és a háromszínű árvácska. A löszön, meszes homokkövön kialakult félszáraz irtásrétek a Heves–Borsodi-dombság gyepjeihez hasonlóan igen virággazdagok. Számos értékes sztyeppfaja közül érdemes kiemelni a bíboros és a tarka kosbort, a sárga, a borzas és az árlevelű lent, a fehér zanótot, a bennszülött Sadler-imolát, a nagy pacsirtafüvet és a nagyvirágú gyíkfüvet. A tájvédelmi körzet vizes élőhelyeit a Csernely-patakot kísérő éger- és fűzligeterdők, valamint az ezekhez illeszkedő magaskórósok, magassásosok képviselik. A hegységet borító erdőtömb mellett nagy gyepterületek, hagyományos művelésű gyümölcsösök kerültek természetvédelmi oltalom alá. A változatos, extenzív jellegű tájhasználat formálta vegetáció, a sokrétű felszínformák révén a kis terület ellenére is gazdag állatvilág jellemzi a vidéket. A dombvidéki, irtás eredetű félszáraz gyepek hihetetlen virággazdagsága számos védett rovarfaj megtelepedését biztosítja. Ezeken a területeken gyakori a védett északi plebejusboglárka, a barnabundás boglárka és az ozirisz törpeboglárka. A patakvölgyekben a keleti gyöngyházlepke, a száraz sziklagyepek szegélyén lévő sziklai cserjésekben pedig a nagy fehérsávoslepke a jellemző védett lepkefaj.