Mátrai Tájvédelmi Körzet

Az Észak-magyarországi-középhegység részét képező Mátra a Kárpátok belső vulkáni övezetéhez tartozik. A hegység fő tömegét a miocén kori (20–13 millió éves), nagyobbrészt andezit, andezittufa és andezit agglomerátum váltakozásából álló, több száz méter vastag rétegvulkáni összlet képezi. A vulkáni kőzetek a völgyek alján helyenként látványos feltárásokban bukkannak a felszínre, mint például a parádfürdői Ilona-völgy felső szakaszán, ahol a kőzetfalon a patak 8 m magas vízesésen zúdul alá. A mellékvölgyben hosszú, keskeny andezittelérek preparálódtak ki, amelyeket a népnyelv Ördög-gátaknak nevez. A vulkáni kőzetekben a hegység déli oldalán a Tarjánka-patak hazánk egyik legszűkebb szurdokát alakította ki. A vulkanikus kőzetből a hegytetőkön helyenként merész sziklaformák preparálódtak ki. A sziklafalak, kőbástyák, előterükben a durva törmelékből álló törmelékmezők, kőtengerek a jégkorszak során alakultak ki, a fagy kőzetaprózó hatására. Ilyen kifagyásos formaegyüttesekkel találkozhatunk az Ágasváron, az Óváron, a Galyatetőn, a Kékesen és a Sas-kőn. A Csörgő-lyuk hazánk leghosszabb (370 m) nem karsztosodó kőzetben kialakult barlangja. A vulkáni működés szüneteiben és lezárultát követően erős vulkáni utóműködés zajlott, amelynek során gazdag érctelepek keletkeztek. A jelentős ércvagyonra Gyöngyösoroszi, Mátraszentimre, illetve Parád és Recsk térségében a középkortól napjainkig bányák települtek. A vulkáni utóműködésnek köszönhetően a hegységben sok kén-hidrogénes, szén-dioxidos forrás, ún. csevice tör fel a felszínre. Ilyenek a parádfürdői Szent István-forrás (Ilona-völgy), a parádóhutai Klarissza-forrás, a Mátraderecske és Parádsasvár térségében lévő források.

A Mátra erdős táj, változatos erdőtársulásokkal. Legjellemzőbb erdőtársulása a középhegységi cseres-tölgyes. A cseres-tölgyeseket északon 550 m, délen 650 m magasság körül gyertyános-tölgyes, majd bükkös váltja fel. 900 m fölötti magasságban, a Kékes, Galyatető és Piszkéstető északi, hűvös lejtőin magashegyi bükkös található. Ezeken a helyeken több magashegységi faj talál életteret. Ilyen például a Kékes északi oldalának montán bükköseiben élő havasalji rózsa, havasi iszalag, havasi ribiszke, pávafarkú salamonpecsét és piros mécsvirág. Az itteni idős, természetközeli állapotban lévő bükkösben jelölték ki a hegység két erdőrezervátumának egyikét, ahol a változatos faállomány-szerkezet és a természetes erdődinamikai folyamatok teljes ciklusban vizsgálhatók. A forráslápok, valamint az azokat kísérő kisvízfolyások védett különlegessége a hegyi perje, amelynek valamennyi hazai előfordulása Mátrában található, a Galya déli előterében, illetve a Kékes tömb északi lábánál. Szintén ezekhez az élőhelyekhez kötődik a hússzínű ujjaskosbor, az erdei ujjaskosbor és a sugárkankalin.

A Mátra déli oldalán, a lejtőlábi melegkedvelő tölgyesek és a tatárjuharos lösztölgyesek átmeneti állományokat alkotnak, erdős-sztyepp elemekkel. A régi erdőirtások helyén legelők, majd kaszálók, mára pedig fajgazdag hegyi rétek, vörös csenkeszes, háromfogfüves, szőrfüves gyepek, kékperjés láprétek alakultak ki. Ezeken a réteken él például a szibériai nőszirom, az osztrák tárnicska, a kornistárnics, a fekete kökörcsin és a gömbös kosbor.

A flórájához hasonlóan a Mátra állatvilága is rendkívül gazdag és változatos. A hegység ritka, védett kétéltű fajai az alpesi gőte, a sárgahasú unka, az erdei és gyepi béka, a levelibéka és a foltos szalamandra. A mátrai melegkedvelő tölgyesek, bokorerdők igen ritka, fokozottan védett hüllőfaja a pannongyík. A nagy területű, zárt erdőknek, illetve a környező peremterületeknek igen gazdag a madárvilága. A fokozottan védett fajok közül említést érdemel a vándorsólyom, a parlagi sas, a kígyászölyv, a fehérhátú fakopáncs és a fekete harkály. A Mátrában számos védett emlősfaj is élőhelyet talál. Az idős, lombos erdők korhadó fatörzseinek odúiban lel menedékre számos denevérfaj, ezért az erdőgazdálkodás során ezen faegyedek kiemelt védelme szükséges. Fontos élőhe-lyet jelentenek számukra az érckutatások után visszahagyott bányavágatok, tárók is. Az igen óvatos, rejtett életet élő vadmacska az érintetlen idős erdők lakója. A hegyvidék másik macskaféle ragadozója az igen ritka, csak szórványosan előforduló, fokozottan védett hiúz.