Karancs–Medves Tájvédelmi Körzet

A Salgótarján, Bárna, a szlovákiai Feled és Losonc települések között fekvő, mintegy 550 km2 kiterjedésű Nógrád–Gömöri-bazaltvidéken több mint 100 önálló bazaltterület található, többségük Szlovákiában. A kúpszerű hegyeket és lapos fennsíkokat létrehozó bazaltvulkánok több szakaszban, eltérő jelleggel működtek. A nyugodtabb, lávakőzetet létrehozó működés mellett jellemzők voltak a robbanásos kitörések is, mivel a forró magma gyakran került érintkezésbe a felszínt borító idősebb kőzetek, így például az „alsó-riolittufa” és a „glaukonitos homokkő” víztartalmával. A forró tűzesőként visszahulló poranyagból bazalttufa keletkezett. A tufában a vulkáni bombák mellett gyakoriak az idősebb kőzetek zárványai is, amelyeket a felszínre törő magma ragadott magával a mélyből. A vulkáni kúpok egy része hasadékok mentén jött létre, mint például a Salgó – Kis-Salgó (Boszorkány-kő) vonulata. A kitörések megszűnte óta eltelt néhány millió év alatt a különböző keménységű kőzetek a külső erők, elsősorban a víz, a szél és a fagy tevékenysége következtében eltérő mértékben pusztultak. A válogató lepusztítás révén nagyobb mértékben letarolt laza üledékekből és tufákból kipreparálódtak a kemény bazaltok.

Utóbbiak gyakran a mélybeli magmakamrákat a kráterekkel összekötő kürtőket töltötték ki. Az így létrejött vulkáni kürtőkitöltések egyik legjellegzetesebb hazai példája a Salgó. Egyedülálló a salgótarjáni Baglyas-kő, ahol a bazalt a kürtőt kitöltő tufába nyomult be, és ott megrekedt.

A kis szilíciumtartalmú, hígan folyó bazaltlávák jellemző sajátossága az oszlopos elválás. Az oszlopok a lehűlés során fellépő zsugorodási feszültségek hatására alakulnak ki, amelyek olyan óriási erővel feszítik a kőzetet, hogy abban a felszínre, mint hűtési felületre, merőlegesen hasadások, repedések keletkeznek. Az egymással párhuzamosan futó repedések által közrefogott oszlopok legtöbbször öt- vagy hatszög keresztmetszetűek, gyakran teljesen szabályosak. A jelenség típusos előfordulásait láthatjuk például a Szilvás-kő keleti oldalán, egy felhagyott kőfejtőben, ahol a 20 méter magas, kicsit dőlt oszlopok különleges látványt nyújtanak. A hegy északnyugati oldalának kőfejtőjében az oszloposságnak egy ritka példájával találkozhatunk: a függőleges oszlopokon, hozzájuk szervesen kapcsolódva vízszintes oszlopok alakultak ki. A Salgón az általánostól eltérően szabálytalan, megközelítőleg négyszögű, vaskos oszlopok is előfordulnak. A somoskői Várhegy méltán világhírű íves „bazaltzuhataga” már Szlovákia területére esik.

Kialakulásukat tekintve különlegesek a Szilvás-kő barlangszerű járatai. A tetőszintbe mélyedő széles hasadékok úgy keletkeztek, hogy a bazalt alól kitermelték az idősebb, miocén kori szénrétegeket, s a felhagyott bányajáratok beomlásával a felszínig nyíló repedések jöttek létre. A barlangászok már több mint tíz járatot tártak fel ebből a szakemberek által konzekvenciabarlangnak nevezett ritka barlangtípusból, mintegy 200 méter összhosszúságban.

A legtöbb kőzetváltozattal a Kis-Salgón találkozhatunk. A tetőszintben a hasadékkitöltő bazaltnak nagyon látványos lemezes-pados elválásai figyelhetők meg, helyenként erősen hajlott, ív alakú formában. A lávakőzetet két oldalról vulkáni bombákkal telehintett bazalttufa és salakos bazalt kíséri. A Kis-Salgón jól megfigyelhető a bazalt egy sajátos jelensége, az ún. „kukoricacsövesedés”. A „ragyás” kőzet a kristályosodás során és a nagy hőingadozás következtében fellépő feszültségek hatására keletkezett, ami a gömbcentrikus kristályosodási magok kis golyó alakú darabok formájában történő lepattogzását eredményezte. Az apró gömbök murvaként borítják a felszínt.

Habár tájképileg a kúpszerű formáknál kevésbé látványos, földtudományi szempontból kiemelkedően értékes a Medves, amely 13 km2-es kiterjedésével Közép-Európa legnagyobb bazaltfennsíkja. A peremein nyitott szénbányák és kőfejtők szépen feltárják a bazalttakarós fennsík földtani szerkezetét. A tájvédelmi körzet élőhelyeinek közel 65%-a természetközelinek minősíthető. Ezekben több mint 300 védett növény- és állatfajt tartanak nyilván.

A terület hegyvidéki karakterét a bükkösök őrizték meg leginkább. Számos olyan fajt rejtenek, mely a Kárpátok övének karakterfaja, úgymint a havasalji rózsa, a karéjos vesepáfrány, a nyúlsaláta, a fehér acsalapu, a fürtös bodza és a hegyi pajzsika. A Dunától keletre hazánkban csak a Karancson és Litkénél él a kora tavasszal nyíló májvirág. A meredek felszínek könnyen kilúgzódó talajain élő mészkerülő bükkösök gyepszintjében jellemző a fenyőspárga, az árnyékvirág, a kis körtike, ritkán előfordul a kapcsos korpafű, a gyöngyvirágos körtike. A délies oldalak meredek lejtőinek sekély talaján molyhos tölgyes erdők jellemzők. Gyepszintjükben számos melegkedvelő és szárazságtűrő elem található, amelyek itt elterjedési területük északi határán fordulnak elő, így például a majomkosbor, a pilisi bükköny, a húsos som, a dudafürt és a magas csukóka.

A bazalt sziklakibukkanásokon kis kiterjedésű sziklagyepek és sztyepprét-fragmentumok is megtalálhatók, melyek jellemző fajai közül érdemes kiemelni a leány- és a fekete kökörcsint, a sárga kövirózsát, a hegyi árvalányhajat, valamint a sztyeppcserjést alkotó sziklai gyöngyvesszőt. A meredek sziklaletörések alatt felhalmozódó bazalt kőtörmelék sajátos társulásai a törmeléklejtő erdők és a hársas sziklatömb erdők. Gyepszintjükben tömegesek a páfrányok, például a széles pajzsika és az édesgyökerű páfrány, mohaszintjük pedig igen fejlett, vaskos, szőnyegszerű. A bazalttal fedett tetőkről és csúcsokról lefutó vizek a puhább, üledékes rétegekhez érve mély völgyeket, néhol sziklás falú szurdokvölgyeket vájtak ki. Az itt élő szurdokerdők fafajösszetétele igen hasonlít a törmeléklejtő erdőkéhez, míg gyepszintjük a montán bükkösöket idézi. A hegylábi régióban kitáruló patakvölgyekben gyertyános égerligetek fejlődnek, melyeknek lombkoronaszintjében az időszakos vízelöntést is elviselni képes mézgás éger uralkodik. A helyi gyertyános égerligetek montán fajokban (pl. erdei zsúrló, struccharaszt, ikrás fogasír) gazdagok, s ilyen tekintetben hazánkban igen értékesek. A bazaltfennsík zömét emberi hatásra kialakult fátlan társulások borítják, melyek fennmaradása csak a rendszeres kezelések, úgymint kaszálás és legeltetés tudják biztosítani. Nagy kiterjedésben találunk mezofil kaszálókat, de savanyúságkedvelő, taposástűrő növényzet is megtalálta életfeltételeit itt, melyben tenyészik a szőrfű, a háromfogfű és a védett réti szegfű. A laposok teknőiben és mesterséges mélyedésekben hínárnövényzet illetve mocsári társulások (gyékényesek, magassásosok) is kialakulhattak. A kaszálókon – 500 m tengerszint feletti magasságban – az alföldi szikes laposok dekoratív pázsitfűfaja, a hernyópázsit is előfordul.

A változatos növénytakaró fajgazdag, ritka, védett fajokban bővelkedő állatvilág számára biztosít élőhelyet. A középhegységi bükkösökben él az egyik legszebb európai bogár, a havasi cincér. A tölgyesekben gyakran találkozhatunk az Európa-szerte erősen megritkult nagy hőscincér és a szarvasbogár példányaival. A madarak közül említésre érdemes a fekete harkály, a holló és a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs jelenléte.