Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet

A védett területek a Hevesi-sík, Hevesi-ártér, Gyöngyösi-sík kistájakon fekszenek.

A terület meleg, mérsékelten forró, száraz éghajlati körzetbe esik. Az ország legszárazabb tájai között találhatjuk meg. A csapadék évi összege a területen 450-550 mm, amellett, hogy a csapadék bizonytalansága nagy. A legcsapadékosabb hónap a június. Ekkor az átlagos csapadékmennyiség 55-70 mm. A területen a hőmérséklet átlagos ingása nagy. Az évi középhőmérséklet 10,0-10,2 °C. A tél viszonylag kemény, a januári középhőmérséklet -2 és-3 °C között van. A hótakarós napok száma évente átlagosan 35 körül alakul, az átlagos hóvastagság 16-18 mm. A viszonylag hideg tél ellenére a kitavaszodás korán elkezdődik, hiszen április 10. és 15. között a napi középhőmérséklet már eléri a 10 °C-ot, amely egészen október 20. környékéig nem is csökken ez alá. A nyár meleg. A júliusi középhőmérséklet 21-21,5 °C körül alakul. A nyári napok száma 75-85, a hőségnapoké 20-25. Az évi napfénytartam 1930-2000 óra között alakul. A télen gyakori köd nem kedvez a napsütésnek, a nyári félévben azonban a terület beleesik a legoptimálisabb napfényellátottság zónájába.

A tájat nagyfokú vízszegénység jellemzi. A vizsgált területen csak néhány jelentősebb felszíni vízfolyás található. Ezek a Laskó-patak, Hanyi-ér, Bene-patak és Tarna és a Tarnóca, amelyek szinte teljes hosszukon gátak között, szabályozottan folynak a régióban, így a környezetükre viszonylag kicsi a hatásuk. Emellett több kisebb csatorna található, amelyek, a korábbi évek gyakorlata szerint, inkább a vízelvezetést szolgálják. A mélyedésekben, illetve a régi holtágak helyén kisebb-nagyobb időszakos vízállások jelenhetnek meg, a csapadék függvényében. Ezek azonban legtöbbször csak tavasszal, esetleg nyár elején jelentenek némi vízforrást, később a nyári melegebb periódusban kiszáradnak.

Földtani szempontból a terület fiatalnak tekinthető. A pleisztocén során a tájat az Ős-Tarna és az Ős-Eger, mainál hosszabb útjuk során építették fel, a többi észak-alföldi hordalékkúppal együtt. A terület a pleisztocén végén, óholocén elején a Taktaközzel, Hajdúháti-röggel, a Borsodi-ártérrel és a Zagyva-árokkal együtt megsüllyedt. Ez elvágta a Tarna- és Eger-patakok folyását, miközben a süllyedékben a Tisza kezdett folyni. A patakok belevágódtak pleisztocén hordalékkúpjukba, és elkezdték felépíteni újabb, holocén hordalékkúpjukat.

A terület talajtani szempontból igen változatos, hiszen 9 fő talajtípus található a térségben, míg további 4 fordul elő, melyeknek a kiterjedése minimális. A térség talajainak jelentős része (53%) szikes, vagy sóhatás alatt áll. Ezek nagy része (összesen 35%) szolonyeces réti talaj. E nagymértékű szikesedés részben az 1970-es években létrehozott Kiskörei-víztározónak köszönhető, amelynek hatására a pangó talajvíz szintje megemelkedett, amely elősegítette e folyamatot.

A térség mintegy 60%-a szántóföldi művelés alatt áll, a gyepterületek aránya mindössze 12%. Sajnos az erdőterületek szinte teljesen eltűntek, alig maradt néhány 10 ha-nál nagyobb tömb a térség szétszórt pontjain. A védett terület legnagyobb részét a gyepek (47 %) és a szántók (46 %) teszik ki. Közel 5 % a művelésből kivont területek, alig több, mint 1 % az erdők és fásítások aránya.

A térségre a falvas településszerkezet jellemző. Az elmúlt évtizedekben a tanyák felszámolódtak, a megmaradtak állattartó telepként funkcionálnak. A lakosság a hátrányos gazdasági helyzet miatt elvándorol, a települések az elöregedés jeleit mutatják. A munkanélküliség rendkívül magas. A nehéz körülmények között élő lakosság a természeti értékekre jelentős negatív hatást fejt ki. Ilyen a gondatlanságból nem megfelelő helyeken elhelyezett hulladék, illetve a téli tüzelő illegális gyűjtése védett területen. Szintén gondot okoz a kamilla, a csiga, a gomba gyűjtése, illetve a tarlók, gyepek égetése. A kisparcellás táblaszerkezet miatt a területen nagy a mozgás, így a zavartalanság nem biztosítható a kellő mértékben.
A szemléletformálás hatására azonban látható ma már egy pozitív változás is. Egyre többen igénylik az egészséges természeti környezetet, illetve felismerik, értékelik a térség természeti kincseit. Ennek következményeként ma már a területen dolgozó mezőgazdasági munkások, vadőrök, mezőőrök egyre gyakrabban keresik a természetvédelmi szakembereket azért, hogy közösen találjanak megoldást egy-egy problémára. Egyre gyakoribb a sérült vagy elpusztult védett illetve fokozottan védett állatokkal kapcsolatos bejelentés, ami gyakran rendkívül hasznos. A 2002-ben elindított Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) program pedig érdekeltté tette a térségben gazdálkodókat abban, hogy a természeti kincsek fennmaradjanak, így ennek a pozitív folyamatnak a felgyorsulása várható.

A régió hazánk gazdaságilag elmaradottabb vidékei közé tartozik. A falvak lakossága rohamosan csökken, illetve a Tisza-tó környezetében az állandó lakosság helyett a térségbe üdülni járók létszáma emelkedik lassan. A térségben komolyabb ipari létesítmények nem találhatók, a helyi lakosság megélhetése elsősorban a mezőgazdaság, illetve – különösen a Tisza-tó körül – egyre jelentősebb mértékben az idegenforgalom függvénye. A kedvezőtlen adottságoknak köszönhetően a gazdálkodás félintenzívnek mondható. A hagyományos alacsony ráfordítás igényű növénykultúrák termesztése jellemző, az intenzív termesztést igénylő haszonnövények aránya átlagosan 25% alatti. A vetésszerkezetre jellemző a kalászosok (főleg őszi búza és tavaszi árpa) magas aránya, valamint a repce és napraforgó termesztése. Az állatállomány csökkenése miatt minimális a lucerna területaránya.
A gyepeket elsősorban tereltetéses legeltetéssel hasznosítják, amihez hozzájárul az ÉTT szabályozás is, amely ezt a használati módot részesíti előnyben. A nagyobb állattartó telepek egy-két kivétellel megszűntek, így a még fennmaradt gyepterületek részben kezelés nélkül maradtak, azokon kedvezőtlen szukcessziós folyamatok indultak el. Ezzel szemben sajnos vannak olyan térségek, ahol a túllegeltetés jellemző.

A térség természeti értékei sokáig csak töredékesen voltak ismertek. A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet létrejötte tette lehetővé az igen változatos élővilág alaposabb megismerését. Annak ellenére, hogy kultúrtáj jellegű vidékről van szó, az extenzív jellegű gazdálkodás és a változatos élőhelyek sorának fennmaradása az állatfajok változatosságát is megőrizte a mai napig.
A gerincesfauna a leginkább feltárt, kutatott csoport. Az emlősök közül különös értéket képvisel a térségben előforduló pusztai görény (Mustella eversmanni), a vadmacska (Felis sylvestris), valamint a vidra (Lutra lutra). A térség vadászati szempontból igen értékes nyúl- és őzállománnyal, rendelkezik.
Természetvédelmi szempontból az egyik legértékesebb, és egyben a legjobban ismert a madárfauna. A Magyarországon előfordult mintegy négyszáz madárfaj közül a térségben eddig 275 fajt észleltek. A terület főleg a pusztai madárfajok számára fontos élőhely, illetve kisebb-nagyobb vízállásai a tavaszi és őszi partimadár vonulás során töltenek be jelentős szerepet. Ilyenkor a pajzsos cankó (Philomachus pugnax), és az aranylile (Pluvialis apricaria) mellett olyan ritkaságok is előkerülnek, mint az észak-amerikai cankópartfutó (Tryngites subruficollis), amelynek második hazai megfigyelése a pélyi szikeseken volt. Az utóbbi években a területen táplálkozó vadludak száma is jelentősen megnövekedett. A Tisza-tavon éjszakázó madarak nagy létszámban keresik fel napközben a térség szántóit. A madarak legnagyobb része nagy lilik (Anser fabalis), illetve nyári lúd (Anser anser), de az utóbbi években rendszeressé vált a globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) és a kis lilik (Anser erythropus) néhány egyede is, illetve a hazánkban ritka apácalúd (Branta leucopsis) kisebb csapatai is rendszeresen megjelennek. Jelentős állományai telelnek a területen a gatyás ölyvnek (Buteo lagopus), illetve a kékes rétihéjának (Circus cyaneus). Emellett a rétisas (Haliaeetus albicilla) állománya érdemel említést, amely az utóbbi időben meg is telepedett a térségben. A fészkelő madárfajok közül a legértékesebb a túzok (Otis tarda), a parlagi sas (Aquila heliaca), a kerecsensólyom (Falco cherrug), a kék vércse (Falco vespertinus), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), valamint a szalakóta (Coracias garrulus) állománya. Sajnos a túzokhoz hasonlóan a kék vércse és a hamvas rétihéja állománya is nagyon sérülékeny, míg a parlagi sas, a kerecsensólyom és a szalakóta állományai stabilnak mondhatók. A ritka és értékes fészkelő fajok mellett számos olyan karakterfaj is említést érdemel, amelyek a pusztai madárközösségek jellegzetes tagjai. Ilyen a fasorokban fészkelő kis őrgébics (Lanius minor), a gyepek jellegzetes fajai, a cigánycsuk (Saxicola torquata), a mezei pacsirta (Alauda arvensis) és a sárga billegető (Motacilla flava). Csapadékosabb években a nedvesebb gyepterületeken, lucernában előfordul a haris (Crex crex), valamint a mocsarakban a pettyes vízicsibe (Porzana porzana).
A hüllőfajok tekintetében a terület rendkívül szegény. Mindössze a mocsári teknős (Emys orbicularis) és a vízi sikló (Natrix natrix) fordul elő a vizes területek közelében, valamint a fürge gyík (Lacerta agilis) a száraz gyepeken.
A kétéltűek igen nagy egyedszámban képviseltetik magukat a számukra alkalmas élőhelyeken. Egy csapadékosabb időszakban egy-egy este akár több ezer béka hangját is lehet hallani néhány nagyobb vízállás mellett. A leggyakrabban előforduló fajok a vöröshasú unka (Bombina bombina), a leveli béka (Hyla arborea), a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) és a zöld varangy (Bufo viridis), de kora tavasszal a mocsári béka (Rana arvalis) néhány példányát is meg lehet figyelni bizonyos helyeken. A vizes élőhelyek vizsgálata során csapdázással sikerült kimutatni a pettyes gőte (Triturus vulgaris) és a tarajos gőte (Triturus cristatus) jelenlétét.
A halakat elsősorban a nagyobb vízfolyásokban vizsgálták. Viszonylag gazdag a terület halfaunája, 22 fajt sikerült kimutatni. Külön említést a területen stabil állománnyal bíró, természetvédelmi oltalom alatt álló fajok érdemelnek, mint a kurta baing (Leucaspius delineatus), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és a vágó csík (Cobitis taenia).
A gerinctelen fauna kutatása az elmúlt évtizedben vált igazán intenzívvé a tájvédelmi körzet alapállapot-felmérése, majd a különböző kutatási feladatok során. Ma már elég jól ismert a terület a nappali lepkék, egyenesszárnyúak, futóbogarak és pókok előfordulását illetően. Annak ellenére, hogy a térség elsősorban mezőgazdasági jellegű, a változatos élőhelyek, különösen a gyepfragmentumok számos különleges érték élőhelyeit jelentik. A nappali lepkék közül általánosan elterjed faj a sakktáblalepke (Melanargia galathea), de a Hanyi-ér mentén előfordul a Vörös Könyvben szereplő farkasalmalepke (Zerynthia polyxena) is. A mocsarakban helyenként jelentős állományai élnek a védett nagy tűzlepkének (Lycaena dispar) és kis tűzlepkének (Lycaena thersamon). Az egyenesszárnyúak közül karakterfajnak számít az imádkozó sáska (Mantis religiosa), a szemölcsevő szöcske (Decticus verrucivorus), de érdemes megemlíteni a ritka, pusztai élőhelyekhez kötődő sisakos sáskát (Acrida hungarica) is. A futóbogarak közül eddig 95 fajt mutattak ki a térségben, amely a hazai fajok 20 %-át jelenti. A leggyakrabban előkerült fajok, mint a sokpontos tarfutó, vagy a nagy selymesfutrinka (Pseudophonus pubescens) mellett számos ritka, a szikesekhez kötődő faj is megtalálható. Ezek közül a széles fémfutó (Harpalus tardus) említhető meg. A pókfauna tipikus, az alföldi szikesekre jellemző. A talajlakó fajok közül a nappali időszakban a farkaspókok, mint a pusztai farkaspók (Pardosa agrestis), éjjel pedig a kövipókok vadásznak, fogóháló nélkül. Számos unikális érték képviselteti magát a területen, mint például a mészpókok közé tartozó Titanoeca veteranica, vagy a kövipókok közé tartozó Micaria rossica.

A térség növényföldrajzi értelemben a Tiszántúli (Crisicum) része. Mindemellett a növényzet fajösszetételén északon a dombvidéki, hegylábi területek, délen pedig a Tisza növényzetformáló hatása mutatkozik meg.

A térségben 43 növénytársulás fordul elő, melyek közül országosan 2 kipusztulással veszélyeztetett, 5 aktuálisan, 31 potenciálisan veszélyeztetett, míg 5 nem veszélyeztetett. Az eddig kimutatott növényfajok száma meghaladja a 850-et. Ebből 51 faj védett. A jelentős természetátalakító beavatkozások miatt (homoki tölgyesek kiirtása, mocsarak, löszpuszták feltörése) igen magas azon védett növényfajok száma, melyeket kipusztultnak kell tekintenünk a térségből (pl. tátorján (Crambe tatarica), szártalan és érdes csűdfű (Astragalus exscapus, A. asper), sömörös kosbor (Orchis ustulata). 

Az legmarkánsabb növényzeti típust a szikesek adják, melynek kialakulásában és fennmaradásában nagy szerepet játszottak az emberi hatások. A szikesek a változatos mikrodomborzatnak megfelelően mozaikos élőhelyeket alkotnak. A mozaikosság a vízborítás időtartamától, valamint a talaj szikesedésének és eróziójának a mértékétől függ. A mozaikos jellegű, ún. padkás szikesek legszebb képviselői a Pélyi-szikeseken a Hosszú- és Ludas-fertőben, a jásziványi Templom-dűlőben, illetve a Sarudi-tömbben találhatók. A szikes laposok („fertők”) zsiókás, sziki harmatkásás, hernyópázsitos mocsaraiban és rétjein él a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a sziki here (Trifolium angulatum) és a sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus). A mocsarakat a szikerek kanyargós hálózata veszi körül, melyben dominánsak az egyéves fajok, úgymint a kígyófarkfű (Pholiorus pannonicus), a vékony útifű (Plantago tenuiflora) és az egérfarkfű (Myosurus minimus). Legkiterjedtebbek a cickórós (Achilleo-Festucetum pseudovinae) és az ürmös sziki gyepek (Artemisio-Festucetum pseudovinae), melyeket hagyományosan legeltetéssel hasznosítanak. Az elmúlt csapadékosabb években a belvizes szántók peremén, mocsarak szegélyében megjelentek a törpekákás iszapnövényzet (Eleochari aciculari-Schoenoplectetum supini) képviselői is, úgymint a heverő iszapfű (Lindernia procumbens), a pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum), a magyar látonya (Elatine hungarica) és az iszaprojt (Limosella aquatica). Vegetációtörténeti szempontból érdemes még kiemelni egy szikesekhez köthető – de löszfajokban is gazdag – értékes növénytársulást: a sziki erdőspuszta-rétet (Peucedano-Asteretum sedifolii), melynek legértékesebb állományai a dormándi Nagy-Hanyiban találhatók. Jellemző védett fajai a fátyolos nőszirom (Iris spuria), a sziki kocsord (Peucedanum officinalis) és a réti őszirózsa. (Aster sedifolius)

A löszgyepeket jórészt már a neolitikumtól kezdve feltörték és hasznosították. Maradványaik főleg határmezsgyéken, sáncokon illetve a szikesekből kiemelkedő löszös hátakon találhatók meg. A tájvédelmi körzet értékes löszfajai közül érdemes kiemelni a macskaherét (Phlomis tuberosa), a változó gurgolyát (Seseli varium), a hibrid gyujtoványfüvet (Linaria kocianovichii) és a hengeresfészkű peremizst (Inula germanica). Hegylábperemi löszgyepeken dombvidéki elemek is fennmaradtak, mint például a Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), a piros kígyószisz (Echium russicum) és az epergyöngyike (Muscari botryoides).

A térség telepített tölgyesei (pl. pélyi Makkos-erdő, mezőtárkányi Rátkai-erdő) helyenként gazdag orchidea-flórával rendelkeznek: fehér és kardos madársisak (Cephalanthera damasonium, C. longifolia), széleslevelű és Tallós-nőszőfű (Epipactis helleborine, E. tallosii).

Az antropogén hatások által formált táj számtalan olyan ember alkotta emlékkel van tele, amely szerves részét képezi annak. Szinte minden régi, vagy jelenlegi fontos út mellett találkozhatunk keresztekkel, szobrokkal. A legelőkön még számos helyen megtalálhatók a gémeskutak, amelyeknek azonban a legtöbbje sajnos igen rossz állapotban van.

A legrégebbi ember alkotta emlékek a térségben azonban jóval régebbiek. Az iu. 4. században épült a Csörsz-árok, amelynek egy szakasza a tájvédelmi körzet része. Kevésbé ismert, de helyenként mélyebb és szélesebb a Kis-árka, amely a pélyi Akolhát-pusztánál kezdődik, és szintén érinti a tájvédelmi körzetet. Ezekből a korokból származnak a tájegységre szintén jellemző kunhalmok, kurgánok is.

A terület talán legjelentősebb kultúrtörténeti, néprajzi emlékeit a XIX. századi paraszti gazdálkodás nyomaiban, emlékeiben találhatjuk meg. Számos hagyományos, helyi építési szokásokat őrző régi parasztházat találhatunk a falvakban, melyeknek egy része ma is lakóházként működik, másik része pedig tájházként, bemutatóhelyként funkcionál. Ez utóbbiak közé tartozik az átányi Kakas-ház, a poroszlói- vagy a szihalmi tájház.

A gazdagabb rétegek életéről tanúskodnak a térségben található kastélyok, kúriák, melyek közül mostanában sok felújításra került, így impozáns látnivalót nyújtanak az idelátogató turistáknak. Ilyen Hevesen a Kaszinó, a Remenyik-kúria, Hevesvezekényen a Szalgháry-kastély, vagy Poroszlón a Réthly-kúria, stb. Sajnos számos olyan kastély, illetve régi műemlék, vagy műemléki védelemre érdemes épület is található a környéken, amely rendkívül rossz állapotban van, vagy megsemmisült az elmúlt hatvan évben. A még meglévők megmentése rendkívül költséges, ám annál sürgetőbb feladat. Ilyen például a kétútközi Réthly-kastély, a pusztafogacsi kápolna, de számos út menti kereszt és szobor is felújításra vár.

A mozaikos tájszerkezet miatt számos kis méretű, sérülékeny élőhely található a tájvédelmi körzet területén. Ezek megóvása, fejlesztése a tájvédelmi körzet egyik legfontosabb feladata.

Az élőhelykezelések közül kiemelt szerepet kapnak az élőhely-rekonstrukciós beruházások. Ezek jelentősége a tájból mára eltűnt, vagy erősen lecsökkent arányban meglévő élőhelytípusok visszaállítása. Nagy beruházást igénylőek, de hatásaiban is jelentős mértékűek a vizes élőhely-rekonstrukciók. A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén ilyenek a pélyi Ludas-fertőben és a tarnaszentmiklósi Hamvajárásban valósultak meg. E két nagy rekonstrukció mellett kisebb gyeptelepítések találhatók Pély és Sarud térségében, valamint a 2005 és 2009 között folyó Európai Uniós forrásból megvalósuló „A kék vércse védelme a Kárpát-medencében” elnevezésű LIFE projekt keretében fatelepítések Erdőtelek, Tiszanána, Pély, Tarnaszentmiklós és Jászivány térségében.

2004 és 2008 között részt vettünk a „Túzok védelme Magyarországon” elnevezésű, szintén Európai Uniós finanszírozású LIFE projektben. Ennek keretében a Sarudi-tömbben mintegy 500-os túzokkíméleti területet alakítottunk ki, melyen a túzok számára megfelelő élőhelyeket tartunk fenn. A cél az, hogy olyan környezetet teremtsünk, amely a túzok számára megfelelő növénykultúrákat tartalmaz, és biztosítsa a szaporodáshoz, fiókaneveléshez és téli túléléshez szükséges biztonságos feltételeket.

A nemzeti parki vagyonkezelésben lévő területeinket általában a helyi gazdálkodóknak lehetőséget nyújtva bérleti formában kezeljük. A bérleti szerződésékben külön hangsúlyozzuk a védett természeti értékek védelmének fontosságát, szabályait.

A régió legjelentősebb védett és fokozottan védett fajainak mindegyikére találunk országos fajvédelmi terveket. Ezeket a helyi viszonyokra alkalmazva valósítjuk meg a fajok megóvására irányuló tevékenységeinket.

Az országos fajvédelmi tervek mellett számos pályázatban veszünk részt, fajvédelmi programjaink egy részét Európai Uniós forrásokból biztosítjuk. A fentebb említett két jelentősebb LIFE projekt mellett jelenleg is zajlik egy harmadik, 2006-2010 között, a „Kerecsensólyom védelem a Kárpát-medencében” elnevezésű. Ezek során fajspecifikus aktív védelmi beruházások (műfészek-kihelyezés, földvásárlás, rádiós- és műholdas jeladók felhelyezése madarakra), valamint a fajra és környezetére vonatkozó kutatások valósulnak meg elsősorban.

Az alábbi fajok védelme a tájegység kiemelt feladatai közé tartozik. Ezekkel a fajokkal kapcsolatos tevékenységeinket csak rövid címszavakban mutatjuk be.

•   parlagi sas (Aquila heliaca): fészkelések rendszeres ellenőrzése, figyelése; veszélyhelyzet (pl. fészek megsemmisülése esetén) azonnali beavatkozás; téli szinkronszámlálások, műfészkek kihelyezése, karbantartása; elektromos vezetékek szigetelése;

•   hamvas rétihéja (Circus pygargus): fészkelések kifigyelése, veszélyeztetett fészek esetén kerítés kihelyezése, ha szükséges, akkor korlátozások elrendelése;

•   kerecsensólyom (Falco cherrug): fészkelések rendszeres ellenőrzése; költőládák kihelyezése; táplálékvizsgálat; jeladós madarak követése; elektromos vezetékek szigetelése;

•   kék vércse (Falco vespertinus): fatelepítések; költőláda-telepek kialakítása; őszi gyülekezőhelyeken végzett szinkronszámlálások; táplálékvizsgálatok; elektromos vezetékek szigetelése;

•   túzok (Otis tarda): élőhelykezelések; téli és tavaszi szinkronszámlálások; fészekaljak kifigyelése; veszélyeztetett fészekaljak mentése; fényvisszaverő eszközök kihelyezése elektromos vezetékekre;

•   szalakóta (Coracias garrulus): műodúk kihelyezése, karbantartása; fészkelések ellenőrzése; elektromos vezetékek szigetelése;

A dél-hevesi régiót az ember hosszú idő óta formálja. Az ember munkájának egy része szerves részét képezi a tájnak. Egy része azonban amellett, hogy nem tájba illő, számos problémát okoz. Ilyenek az elektromos vezetékek, amelyek a ragadozómadarak, a szalakóta és a túzok egyik legnagyobb ellensége a régióban. A ragadozómadarakat és a szalakótát az áramütés veszélye fenyegeti elsősorban, míg a túzok a rossz látási viszonyok között a vezetékeknek nekirepülve pusztulhat el az ütközés erejétől.

Komoly veszélyt jelent a madarak fészkelési sikerére a nagyszámú predátor jelenléte. A ritka madárfajok közül a hamvas rétihéját (Circus pygargus), a kék vércsét (Falco vespertinus) és a túzokot (Otis tarda) veszélyeztetik leginkább, de a földön fészkelő madarak fészekaljai általában veszélyeztetettek. Ilyen, nagy számban meglévő predátorok a kóbor kutya és macska, a róka (Vulpes vulpes) és a dolmányos varjú (Corvus corone cornix).

Számos esetben az ember is lehet hasonló veszélyeztető tényező. Az illegális kamilla-, csiga- és gombagyűjtés fészkelési időben akár egy-egy túzokfészekalj pusztulását is okozhatja, hiszen ez a madár nagyon érzékeny a zavarásra. Ha megzavarjuk, előfordulhat, hogy nem tér vissza a fészekre.

Nagyon komoly problémát jelent a ragadozómadarak mérgezése és lelövése. Az utóbbi években országos szinten drasztikusan megszaporodott esetek között sajnos van több olyan is, amely a régióban történt.

A talajban élő élőlényeket, illetve a szegélynövényzetet, valamint az ahhoz kötődő fajokat (pl. fogoly (Perdix perdix)) veszélyezteti a rendszeres tavaszi tűzgyújtás a mezőgazdasági táblák szegélyeiben. Hasonló problémákat vet fel a tarlóégetés is.

Egyes élőhelytipusok teljes eltűnéséhez vezethet a régióban történő folyamatos illegális fakitermelés. Számos fasor, erdőfolt gyérült meg, vagy tűnt el teljesen. Mivel ezek az élőhelyek számos jellegzetes, vagy éppen veszélyeztetett fajnak biztosítanak fészkelő-, táplálkozó- vagy búvóhelyet, természetvédelmi szempontból rendkívül káros ez a tevékenység.

A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területének valódi megismerése, az 1993-as védetté nyilvánítással vált lehetővé. A védett területek alapállapot-felmérése után mélyebb és specifikusabb kutatások kezdődtek el.

A Hevesi-sík legkomolyabb természeti értékei a madarak, ezért a legtöbb kutatás erre az állatcsoportra irányul. Minden évben rendszeresen felmérjük a régió legértékesebb területein fészkelő mintegy 40 madárfaj fészkelő állományát. Emellett külön program keretein belül foglalkozunk a túzokkal, valamint a gyakori madarak sűrűségének vizsgálatával.

Rendszeresen vizsgáljuk a területen található gyepek ízeltlábú-közösségeit, illetve folyamatos a természetközeli területek növénytársulásainak felvételezése. A Hevesi-síkon kialakított Érzékeny Természeti Területen a gazdálkodási előírások hatását is egy önálló program keretein belül vizsgáljuk.

Rendszeres kapcsolatot tartunk a régió egyes általános iskoláival, ahol különböző programokat szervezünk a gyermekek számára. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola vadgazda-mérnök hallgatóit minden tanévben heti rendszerességgel fogadjuk szakmai gyakorlaton.