Ugrás a tartalomhoz

„… ahol a tündérek lába tapossa a homokot...” /Mikszáth Kálmán/

2011.04.06.
A kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Tarnaszentmiklósi Tagiskola iskolavezetése ebben a tanévben is meghirdette 4. osztályos tanulók részére a Vásárhelyi Pál Megyei Természetismereti Versenyt. A versenyfelhívásra több mint 30 csapat jelentkezett, amelynek döntőjére 2011. március 25-én került sor a KÖTI-KÖVIZIG KISKÖREI SZAKASZMÉRNÖKSÉG épületének panoráma termében.  

A verseny fővédnöke dr Illés Zoltán Környezetügyért Felelős Államtitkár úr megbízásából Bakó Botond főtanácsos úr, a Természetmegőrzési Főosztály munkatársa volt. De zsűritagként megtisztelte a versenyt Dr. Zay Andrea Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató asszonya, Lovas Attila igazgató úr, a KÖTI-KÖVIZIG vezetője, valamint Berényi József igazgató úr, a Kiskörei Vízerőmű vezetője is.

  

A háromfordulós verseny témája elsősorban a Tisza folyó és a Tisza-tó élővilága, természeti értékei, valamint Vásárhelyi Pál élete és munkássága volt. A folyó eredetmondájától a Tiszáról szóló népdalok, dalok gyűjtésén és előadásán keresztül azonban még számos feladat teljesítése is a versenyzők felkészültségét és lelkesedét mutatta.

 

A verseny sikeresen és nagyon jó hangulatban zajlott, igazán nehéz helyzetben volt a szakmai zsűri, mikor a jók közül a legjobbakat kellett megneveznie.

 

A verseny végén Magyar Csilla Kisköre város polgármestere köszönte meg a versenyzőknek a felkészülést, valamint a szervezőknek a színvonalas rendezvényt, amellyel tovább öregbítették Kisköre hírnevét, hagyománytisztelő kultúráját.

 

Sáv bezárása