Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjakat
A korábbi évek „Az év ökoturisztikai létesítménye” pályázatot felváltó felhívás célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik, illetve az ökoturisztikai programok szervezői számára lehetőséget adjon kínálatuk élményalapú megmérettetésére, így a pályázat elsődlegesen a turisták által a természetben átélhető élményre fókuszált. A cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak, több kategóriában.
A felhívásra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A beérkezett pályamunkákat az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a pályázó létesítmények és programok mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, valamint a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 horizontális célrendszerének, és a Nemzeti Tájstratégia szellemiségének. A második fordulóba jutott pályázatok élményközpontúságát helyszínbejárás során értékelték.
Az ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2018 pályázat nyertesei:
Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye – „Élmény a helyiekkel”: Írottkő Natúrparkért Egyesület és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: Miénk itt a rét! rendezvénye
Az év „családbarát” ökoturisztikai élménye – „Élmény a családnak”: Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.: Budakeszi Vadaspark
Az év „hozzáférhető” ökoturisztikai élménye – „Élmény korlátok nélkül”: Szombathelyi Erdészeti Zrt. Jeli rododendronvirágzás
Az év „digitális” ökoturisztikai élménye – „Digitális öko-élmény”: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: Tettyei Mésztufa-barlang
A címet elnyert létesítményeket az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2018” címet.
Az AM Sajtóiroda által kiadott sajtóközlemény felhasználásával
Sáv bezárása