Ugrás a tartalomhoz

Áttörés a madármérgezés elleni harcban

2014.03.05.
Új fejezetet nyitott a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködése a madármérgezések elleni harcban – jelentette ki a tárca környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón. Rácz András annak kapcsán beszélt erről, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) természetkárosítással gyanúsít két személyt, akik a rendőrök szerint védett madarakat: egy parlagi sast és egy barna réti héját mérgeztek meg.

Bucsek Gábor, az NNI igazgatója felidézte: még tavaly szeptember 16-án találtak egy Szolnok melletti vadásztársaság területén egy elhullott barna réti héját és egy parlagi sast, amelyek eszmei értéke egymillió forintra tehető.

 

Az ügy nyomozása során múlt hét végén vonták eljárás alá a 42 éves tószegi és 29 éves szolnoki férfit. Ők tagadták a bűncselekmény elkövetését, Bucsek Gábor szerint viszont az ügyben végzett házkutatás során a bűncselekményre utaló tárgyakat találtak, illetve védett madarak kitömött tetemeire bukkantak.

 

A mérgezés jelenti a legnagyobb fenyegetést a ragadozó madarakra, akár a faj kipusztulásához is vezethet – hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Rácz András emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évek statisztikai adatai szerint ugrásszerűen megnőtt az ilyen esetek száma országszerte. Példaként hozta fel, hogy 2000 óta összesen 165 sast és több mint ezer más, védett madarat mérgeztek meg.

Ebben az időszakban 69 parlagi sas esett áldozatul, ami az egész európai állomány 10-15 százalékát teszi ki. Egy-egy mérgezés hatalmas károkat okoz Magyarország fokozottan védett madárállományában, hiszen például azzal, hogy két évvel ezelőtt megmérgeztek egy szirti sas párt – amelynek következtében a fészekben lévő tojások is elpusztultak –, a hazánkban élő példányok 20 százalékát veszítettük el.

A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a madármérgezések nem csupán természetvédelmi károkat okoznak, hanem óriási egészségügyi kockázatot is jelentenek. Sokszor ugyanis olyan idegmérget használnak az elkövetők, amely az emberei szervezetbe kerülve akár halálos is lehet.

 

Rácz András emlékeztetett arra, hogy 2012 januárjában elindult a parlagisas-védelmi LIFE program, melynek keretében a minisztérium, a nyomozó hatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Országos Vadászkamara és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összefogtak a madármérgezések visszaszorítása érdekében. A programban például biztosítják a fészkek őrzését, időszakos etetésekkel segítik a madarak túlélését, műholdas nyomkövetőt raknak 30 parlagi sasra. Emellett speciálisan kiképzett, méregkereső kutyák derítik fel a csalétkeket és az elpusztult tetemeket. Kiépül egy országos állatorvosi hálózat is, amely a mérgezett madarak kezelésében és a toxikológiai vizsgálatokban egyaránt részt vesz.

Az eset kapcsán a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: reméli, hogy ez az ügy visszatartó erejű lesz, és sikerül visszaszorítani a madármérgezések számát. Külön kiemelte annak fontosságát, hogy a tárca és a nyomozó hatóság éppen a Herman Ottó emlékévben ért el áttörést az ügyben.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóiroda)

Sáv bezárása