Ugrás a tartalomhoz

Az Akadálymentes Égbolt megállapodás aláírása

2008.03.13.
Az Európai Unióban eddig példátlan megállapodásra került sor a védett madarak megóvása érdekében. Haraszthy László természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkár szakmai támogatásával a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve területi szervei segítségével egy jól kidolgozott stratégia alapján az áramszolgáltatók számára átadják azoknak a vezetékszakaszoknak a pontos térképi lehatárolását, amelyek madárvédelmi szempontból veszélyesnek minősíthetők. Az áramszolgáltatók ennek alapján pontosabban tudják tervezni, mely szakaszokon és milyen madárvédelmi megoldásokat kell alkalmazniuk, amennyiben átalakításokat végeznek az adott szakaszon.

  Amióta léteznek különböző feszültségű szabadvezetékek, azóta ismert az is, hogy az elektromos vezetékek mentén madarak pusztulnak el. Az állami és civil természetvédelem, illetve a hazai áramszolgáltatók több évtizedes együttműködésének kíván konkrét működési keretet és kiszámítható ütemtervet adni az „Akadálymentes Égbolt” nevű megállapodás, amelyet Haraszthy László szakállamtitkár és Olajos Péter Európai Parlamenti képviselő kezdeményezésére, közel egyéves szakmai előkészítés után hoztak tető alá az érintettek. A környezetvédelmi minisztérium szakállamtitkára itthon teremtette meg az együttműködés szakmai feltételeit, míg Olajos Péter az Unióban járta ki a program nemzetközi támogatását. Hasonló önkéntes együttműködési megállapodásra még nincsen példa az Európai Unióban a természetvédelmi szereplők és az áramszolgáltatók között. Jelentős lépés ez Magyarország részéről az Európai Unió Környezetvédelmi Akcióterve, illetve a „Biológiai sokféleség csökkenésének megállítása 2010-ig – és azon túl” cselekvési terv végrehajtásában, továbbá az üzleti szféra bevonásáról szóló Lisszaboni Üzenet megvalósításában.


  Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor jelentős erőfeszítések történtek a veszteségek mértékének csökkentésére. Magyarországon mára több mint 50.000 középfeszültségű oszlop szigetelése történt meg az állami és civil természetvédők, továbbá az áramszolgáltató vállalatok együttműködésének köszönhetően. Mindazonáltal, mivel az ország területén található kb. 645.000 középfeszültségű szabadvezeték-oszlop mintegy egyharmada, 200.000 jelenthet veszélyt a madarakra, még sok a tennivaló: a meglévő, még szigeteletlen középfeszültségű szabadvezeték oszlopfejek közül a madárvédelmi szempontból kockázatos területeken (különösen ragadozómadarak gyülekező- és táplálkozóhelyein) lévőket szigeteléssel kell ellátni, a területek fontossági sorrendje szerinti ütemezésben. Az ütközés miatti pusztulás megelőzésére kidolgozott egyik módszer a veszélyes vezetékeken foszforeszkáló, kisebb légmozgás esetén is forgó „madáreltérítők” kihelyezése. A módszer hazai bevezetése azokon a területeken indokolt, ahol koncentráltan fordulnak elő például túzokok és darvak.


  A megállapodás alapján a terv az, hogy 2020. év elejéig minden madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszt átalakítsanak madárbaráttá. A munkálatok finanszírozását hazai és uniós természetvédelmi keretekből, illetve az áramszolgáltatók hozzájárulásából végzik.

A megállapodás szövege itt olvasható (pdf)


További információ:

KvVM sajtóiroda
1/457-3415

Sáv bezárása