Ugrás a tartalomhoz

"Az Év ökoturisztikai létesítménye" díjak átadása a Turizmus Világnapján

2013.10.02.
A Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közösen írt ki pályázatot „Az év ökoturisztikai létesítménye 2013” cím elnyerésére. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények a kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért – a vendégbarátság jegyében – a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki hivatalosan.

Idén negyedik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére ebben az évben is szeptember 27-én, a Turizmus Világnapja alkalmából került sor a Gesztenyés kert szomszédságában található Larus Étterem és Rendezvényközpontban.


 


A pályázat kiírása és lebonyolítása a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében valósult meg. A díjakat e három szervezet képviselői, Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár és Denéné Tóth Marianna vezérigazgató adták át.
 


A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzeti park igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 16 db pályamunka érkezett, amelyeket a pályázat lebonyolításban közreműködő szervezetek egy-egy delegáltjából álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, vagyis pontozták többek között a természeti-kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték, a látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján.

 

DÍJAZOTTAK

 

Látogatóközpont kategóriában

I. helyezést ért el a Nyugat-magyarországi Egyetem által üzemeltetett soproni Ligneum Látogatóközpont

II. helyezett a kölkedi Fehér Gólya Múzeum (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság)

III. helyezett a celldömölki Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont (Kemenes Vulkánpark)

 

Tanösvény kategóriában

I. helyezést ért el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett csopaki Pele-körút tanösvény

II. helyezett a békéscsabai Lischka Lipót tanösvény (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület)

III. helyezett az őriszentpéteri Rezgőnyár tanösvény (Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)
 

A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A két kategória győztese korlátlan ideig használhatja „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2013” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2013” címet.
 



A DÍJAZOTTAKRÓL


Az év ökoturisztikai látogatóközpontja I. helyezett
 

Ligneum Látogatóközpont, Sopron

A Zöld Egyetem program keretében 2012-ben nyílt meg a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni campusán a Ligneum Látogatóközpont, amely az egyetem környezettudatos szemléletet közvetítő tudástereinek egyike. Az egyetem területén található botanikus kert szívében megnyílt tudományos-turisztikai komplexumot tudatosan, a látogató- és családbarát ökoturisztikai bemutatóhely kritériumai szerint alakították ki. A többfunkciós ház az erdő és a fa csodálatos világát bemutató időszakos és állandó kiállítása mellett kedvelt rendezvényhelyszín. Ismeretanyagát az egyetem oktatói, hallgatói állították össze, figyelve arra, hogy a tudományos eredmények disszeminációja a nagyközönség számára is érthető formában történjen.

 

Az év ökoturisztikai látogatóközpontja II. helyezett

 

Fehér Gólya Múzeum, Kölked

A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa tájegységének természeti értékein alapuló múzeumban oktatóterem működik, ahol a fehér gólyákkal, valamint élőhelyükkel kapcsolatos természetismereti foglalkozásokon vehetnek részt a vendégek. A látogatóközpont informatív eszközök és élő, idegen nyelven is elérhető bemutatás segítségével teszi érthetővé a gólyák életének titkait, a vándorlásuk, fészeképítési, táplálkozási szokásaik kialakulásának és folyamatának okait. A beltéri programokat gyalogos, kenus, kerékpáros és lovaskocsis túrák egészítik ki a nemzeti parkban, melyeken szakvezetéssel ismerhető meg a gólyák táplálkozó- és élőhelye, továbbá a hagyományos halászati módszereket felvonultató halászati bemutatóhely.
 


Az év ökoturisztikai látogatóközpontja III. helyezett

Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont, Celldömölk

A Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont 2013 áprilisában nyitotta meg kapuit. A működtető szervezet tevékenysége elsősorban a három elemből álló Kemenes Vulkánpark (Látogatóközpont, Ság-hegyi Múzeum, Vulkanológiai tanösvény) népszerűsítésére, ismertségének növelésére, ökoturizmusban betöltött szerepének bővítésére terjed ki. Az ötszintes látogatóközpont egy egykori bazaltvulkán lábánál, a helyi természeti adottságok és a mai technika által mutatja be a világűr, a Föld és Magyarország, illetve a Kárpát-medence vulkanizmusát a legmodernebb, interaktív eszközök alkalmazásán keresztül.


 

 

Az év ökoturisztikai tanösvénye I. helyezett

 

Pele-körút tanösvény, Csopak

A tanösvény a barátságos hangulatú Balaton-parti falu, Csopak belterületén, egy 1,5 hektáros parkban található, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság központjában. A tanösvény mintegy 50-féle fás- és lágyszárú növény, valamint egy kis patak között kalauzol csendes, ámde madárhangoktól annál inkább hangos, harmonikus környezetben. A tanösvény célja egy kertvárosi lakókörnyezetben észlelhető, nyomot hagyó élővilág bemutatása az ösvény interaktív módon tájékoztatást nyújtó állomásain.

 

Az év ökoturisztikai tanösvénye II. helyezett

Lischka Lipót tanösvény, Békéscsaba

A Lischka Lipót tanösvény kialakításánál Békéscsaba rekreációra leginkább alkalmas, első közparkjának megismertetése volt a cél. A tanösvényen végigkövethető a Széchenyi-liget és környékének története az 1800-as évek közepétől napjainkig, valamint megismerhető az alföldi parkerdők növény- és állatvilága. A látogatók megismerhetik a városi közparkok élőhely megóvó szerepét és megtanulhatják a védett területeken való viselkedés szabályait.

 

Az év ökoturisztikai tanösvénye III. helyezett

Rezgőnyár tanösvény, Őriszentpéter

A tanösvény az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, valamint az őrségi Tourinform iroda épülete mellett található, több túra ideális kiinduló helyszíneként funkcionál. A bejárása során az erdő kialakulásáról, az erdei szukcesszióról, az erdőszegély, a fasorok jelentőségéről, élővilágáról, az erdőgazdálkodási módokról, odúlakó madarakról és a „tókák” (az Őrségre jellemző, agyagos talajba ásott kis esővízgyűjtő tavacskák) élővilágáról szerezhetünk hasznos információkat. A területen előforduló fás szárú növényfajokat és madarakat 35 kis táblán mutatják be a látogatóknak.

 



Forrás:

Magyar Turizmus Zrt.

Társasági Kommunikációs Iroda sajtóanyaga

Tel.: 488-8748

Fax.: 488-8691

E-mail: pr@itthon.hu

Internet: www.itthon.hu

Sáv bezárása