„Barlangoljunk!” – március a barlangok hónapja
A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.
Az Aggteleki Nemzeti Park a március 28-30-ai szezonnyitó hétvégéjén három barlang megtekintése esetén a harmadikra 200 Ft-ért válthatnak jegyet a látogatók. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park széles programkínálatában – a barlangmesétől és kőzetcseppentéstől kezdve az éjszakai kalandtúrával és erdei geotúrával egybekötött barlangjárásig – az óvodásoktól a felnőtt korosztályig mindenki találhat kedvére valót. A Duna–Dráva Nemzeti Park is számos gyerekbarát programmal készül márciusban. Az Abaligeti-barlangnál a hónap mindegyik szombatján tematikus családi nap várja az érdeklődőket, a hétköznapokon pedig barlangi biológia és földrajz órákra jelentkezhetnek az iskolás csoportok. A Duna–Ipoly Nemzeti Park szervezésében „Föld alatti világ a főváros alatt” címmel interaktív geológiai bemutató és tanösvény bejárás színesíti a kínálatot.
A kampányhoz kapcsolódó online játékon pedig értékes ajándékokat, ingyenes barlanglátogatásokat is lehet majd nyerni.
Reméljük, hogy a barlangi tematikus hónap sok érdeklődő figyelmét hívja fel hazánk nemzetközi szinten is egyedülálló barlangjaira és a megismerésüket biztosító barlangi bemutatóhelyekre, túralehetőségekre! Meggyőződésünk, hogy a barlangok bemutatása fontos eszköz e sérülékeny természeti értékek megőrzésében.
Március hónapban kedvezményesen látogatható barlangok Barlang neve március 1-9. március 10-16. március 17-23. március 24-31. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Baradla-barlang -10% -50% * -10% -10% Vass Imre- barlang -50% Rákóczi-barlang -50% Béke-barlang -10% Kossuth-barlang Meteor-barlang Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Anna-barlang -50% Esztáz-kői-barlang -33% Létrási-vizesbarlang (rövid és hosszú túra) -50% Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Pál-völgyi-barlang -15% -50% -15% -15% Szemlő-hegyi-barlang -50% Mátyás-hegyi-barlang -50% ** Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Lóczy-barlang -20% Csodabogyós-barlang -16% Szentgáli-kőlik -33% Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Abaligeti-barlang -10% -10% -50% -10% Tettyei-mésztufabarlang -10% Mészégető-források-barlangja -20% *** -20% *** -20% *** -20% *** * A kedvezmény a Jósvafői rövidtúrára érvényes. ** Minden nap az elsőként jelentkező csoport számára maximum 20 főig. *** Csak a hónap minden szombatjára érvényes. Az egyes barlangokról és barlangtúrákról további információk: www.nemzetipark.gov.hu/barlangturak http://aktiv.itthon.hu/
Március hónapban kedvezményesen látogatható barlangok
Barlang neve
március 1-9.
március 10-16.
március 17-23.
március 24-31.
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Baradla-barlang
-10%
-50% *
Vass Imre- barlang
-50%
Rákóczi-barlang
Béke-barlang
Kossuth-barlang
Meteor-barlang
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Anna-barlang
Esztáz-kői-barlang
-33%
Létrási-vizesbarlang (rövid és hosszú túra)
Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Pál-völgyi-barlang
-15%
Szemlő-hegyi-barlang
Mátyás-hegyi-barlang
-50% **
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Lóczy-barlang
-20%
Csodabogyós-barlang
-16%
Szentgáli-kőlik
Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Abaligeti-barlang
Tettyei-mésztufabarlang
Mészégető-források-barlangja
-20% ***
* A kedvezmény a Jósvafői rövidtúrára érvényes.
** Minden nap az elsőként jelentkező csoport számára maximum 20 főig.
*** Csak a hónap minden szombatjára érvényes.
Az egyes barlangokról és barlangtúrákról további információk:
www.nemzetipark.gov.hu/barlangturak
http://aktiv.itthon.hu/
Egyéb kedvezmények, kiemelt programok
Sáv bezárása