Ugrás a tartalomhoz
Az Év Emlőse
Vadonleső
Szemléletformálás
Felhívás

Elindult országjáró körútjára a titokzatos sün történetek képregény kiállítás

2015.02.10.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság központjában, Őriszentpéteren látható március elejéig az a képregény kiállítás, amely 2014-ben a "keleti sün éve" rendezvénysorozat keretében meghirdetett gyermek pályázat győztes műveit mutatja be. A tíz bemutatott képregény tíz féle megközelítésben foglalkozik a sünök valós természetvédelmi, mesebeli, vagy éppen teljesen átvitt értelemben feldolgozott történeteivel.

A vándorkiállítást február 4-én a Vadolneső Központ részéről Bakó Botond ökológus nyitotta meg. A megnyitón a környék iskoláiból érkező gyerekek hallgathatták meg a keleti sün ökológiai, etológiai, természetvédelmi és a mindennapi emberekkel való kapcsolatához kötődő érdekességeit. A Vadonleső Program rövid ismertetését és a az érdeklődő kérdések megválaszolását követően apró ajándékokkal, könyvjelzőkkel, kitűzőkkel és hűtőmágnesekkel kedveskedtünk a lelkes hallgatóságnak.

A vándorkiállítás a tervek szerint az elkövetkező egy évben körbejárja az országot, így minden nemzetipark-igazgatóság kiválasztott bemutatóhelyén egy hónapig látogatható lesz majd. A kiállítás következő állomásaként a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Háza Kecskeméten ad majd otthont március folyamán az izgalmas képregény-gyűjteménynek.

Az „év emlőse” kezdeményezés keretében idén is tervezünk majd gyerekeknek pályázati lehetőséget, azonban az idei évben kiválasztott emlősfajjal, az ürgével kapcsolatos programokról a fátylat csak később lebbentjük fel.

 

Sáv bezárása