Ugrás a tartalomhoz
Gyászhír

Fájdalmas búcsú egy igazi tájvédőtől

2024.08.26.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk, Oláh Ibolya a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály Természetvédelmi Osztályának természetvédelmi ügyintézője életének 62. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt.

Nem erre készültünk, amikor június végén hirtelen bejelentette, hogy kórházi vizsgálatokra kell mennie, mert valami nincs rendben. Bizakodtunk és üzente, hogy augusztusban visszatér közénk, aztán egyszer csak jött a felfoghatatlan hír, hogy 2024. augusztus 16-án itt hagyott bennünket.

Debrecenben született és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának elvégzése után tanulmányait Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán folytatta, ahol okleveles bányamérnök és hidrogeológus-mérnökgeológus végezettségeket szerzett. Szakmája révén került Veszprém megyébe a Bauxitkutató Vállalathoz, melynek megszűnése után egy éles pályamódosítás révén a természetvédelmi ágazatban kötött ki, ahol azóta is tevékenykedett és szilárd kitartással végigélte a szakterülete valamennyi átszervezését. A munkát még a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóságon kezdte és közreműködött a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozásában, majd az Igazgatóság barlangtani és geológiai felügyelőjeként dolgozott. A természetvédelmi hatósági tevékenység kiszervezését követően a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen táj- és természetvédelmi ügyintézőként, majd a későbbiekben a Fejér Megyei és végül a Veszprém Vármegyei Kormányhivatalnál természetvédelmi ügyintézőként folytatta munkáját.

A természetvédelem nyilvánosság előtt kevésbé ismert része, az abiotikus földtani természeti értékek és a táj védelme képezte tevékenysége gerincét. Végzettsége, szakmai tapasztalata hidat képezett a természetvédelem és a bányászat látszólag összeférhetetlen érdekei között, de segítségével számos esetben konstruktív együttműködés kialakítására nyílt lehetőség.
A Veszprém Megyei Kormányhivatalnál több megyére kiterjedően évekig egyedül látta el a bányászati tevékenységekre vonatkozó természetvédelmi szakhatósági feladatokat.

Az általa képviselt műszaki, mérnöki szemlélet látszólag távol áll a természetvédelemtől, azonban a védett természeti területeken zajló beruházások, építkezések hatásainak megítéléséhez rendkívül fontos. Oláh Ibolya évtizedek óta harcostársunk volt a Közép-Dunántúl, a Bakony és a Balaton-felvidék táji és természeti értékeinek megóvásában. A táj védelmében kifejtett határozott és eredményes érdekképviselete oly mértékben érvényesült, hogy egyesek még tiszteletbeli tájépítésznek is kinevezték. Országos szinten, a tájvédelmi konferenciák során is rengeteg kollégával alakított ki konstruktív munkakapcsolatot, véleményére, szemléletformáló és építő kritikájára sokan tartottak igényt.

Szuggesztív, kedves személyisége mindig nagy hatással volt a körülötte lévőkre és a hozzá fordulókra, a munkatársaira és az ügyfelekre is. Hatalmas szakmai tapasztalatával nagy türelemmel és lelkesedéssel segítette több generáción keresztül fiatalabb munkatársait a szakmai látásmód elsajátításában. Ezért a veszteség pótolhatatlan, óriási űr marad utána, de szakmai hagyatékát továbbvisszük, emlékét ápolni fogjuk.

Sáv bezárása