kis kárókatona

Hazai elterjedés
Telepei a Kisalföldön, a Kis-Balatonon, a Balaton mellett és az Alföldön vannak. A Tisza-tavon 1988-ban bizonyították fészkelését. Terjeszkedése során a Hortobágyon 1991-ben, a tiszaalpári Nagy-tavon 1999-ben, a Kolon-tavon és a Kis-Balatonon 2000-ben, az Ugrai-réten 2002-ben, a Soponyai-víztározón 2004-ben, a Rétszilasi-halastavakon 2006-ban, a császártöltési Vörös-mocsárban és a Taktaközben 2008-ban, a Szévíz völgyében, Zalaszentmihálynál és a Kisalföldön (Nyirkai-Hany) 2009-ben, a ceglédi Nagy-széken 2010-ben, a gátéri Fehér-tavon és a homorúdi Riha-tavon 2011-ben, az Apaj melletti Ürbői-halastavakon 2018-ban, a szegedi Fehér-tavon 2019-ben észlelték első fészkelését.
Nagyobb tavak, halastavak, nagy kiterjedésű lápok és mocsarak nádasaiban és rekettyefüzeseiben, folyó menti területek fás-bokros vegetációval borított területein fészkel. Költési időn kívül a nagyobb tavakon, halastavakon, nagyobb vízfolyásokon és csatornákon fordul elő.

Időbeli előfordulás
Egész évben megfigyelhető. Fészkelése április és augusztus között zajlik. A fiókanevelési időszak után jellemző, hogy csoportosan éjszakáznak. Egy-egy éjszakázóhelyen erősen koncentrálódhat, akár ezer példánynál több is összeverődhet. A vízimadár-számlálások alapján tavasszal egy kisebb áprilisi, ősszel egy nagyobb októberi vonulási csúcsuk van. A hazánkban áttelelők száma évről évre emelkedik.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Állományát 1996-ban 10–15, 2003–2007 között 250–450, a 2010-es évek elején 600–800, a nemzetipark-igazgatóságok szakemberei 2015–2017 között 1100–1250 párra becsülték. A 2010-es évek első felében a legnagyobb állományai a Hortobágyon (300–450 pár) és a Kis-Balatonon (300–350 pár) voltak. A szegedi Fehér-tavon 2019-ben, a megtelepedés évében 41 pár fészkelt.

Természetvédelem
Élőhelyeit veszélyezteti a vizes élőhelyek átalakítása, lecsapolása. Veszélyeztető tényező az egyedek zavarása, elpusztítása a halfogyasztás miatt. Több országban érinti a vadászat. Iránban étkezési célra is lövik. Táplálékbázisának jelentős részét apró, legfeljebb 10–12 cm-es halak teszik ki, halfogyasztása mégis sok esetben okoz feszültséget a halgazdálkodókkal. Ez a probléma „etetőtavak” kialakításával kezelhető, ahová gazdasági szempontból értéktelen, kisméretű „szeméthalakat” telepítenek, ami a halevő madarakat – köztük a kis kárókatonát – elcsalja a gazdasági szempontból értékesebb tavakról. Az ivadéknevelő tavak kisméretűek, ezért azok riasztással történő védelme is megoldást jelenthet. A nagy kárókatona fegyverrel történő gyérítése során fennállhat annak a veszélye, hogy tévedésből a fokozottan védett kis kárókatonát lövik le. Ezt a vadászatra jogosultak képzésével, illetve a természetvédelmi őrszolgálat által végzett ellenőrzésekkel lehet elkerülni. A telepek védelme szempontjából fontos a megfelelő vízszint biztosítása a teljes fészkelési időszakban, a fészekaljakat esetlegesen pusztító emlősök kizárása érdekében. Természetes tavakon, mocsarakban is táplálkozhat, ezeken a helyeken a víz megőrzése fontos feladat. Nádasban lévő telepeinél a téli nádaratás során megfelelő méretű avas nádfoltokat kell biztosítani számára. Telepeinél a nádas égetése nem megengedhető. Légvezetékkel ütközhet, ezt kis- és középfeszültségű hálózatokon földkábelesítéssel meg lehet szüntetni, nagyfeszültségű hálózaton pedig madáreltérítő berendezések kihelyezésével lehet mérsékelni.

Forrás: Pigniczki Cs. 2022. Kis kárókatona. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 318–319.