bütykös hattyú

Hazai elterjedés
Hazánkban tavak, lassú folyású vizek közepesen gyakori fészkelője. Természetes tavakon, víztározókon, bányatavakon, mocsarakban fészkel, gyakoribbá válása óta akár egész kicsi víztereken is megtelepszik. Csapadékos években ideiglenes vízállásokon is költ. A Dunántúlon gyakoribb, itt szinte minden víztesten megtelepedett. Legjelentősebb állománya a Balaton medencéjében van. Már az Északi-középhegység állóvizein is költ. Az Alföldön ritkább, a Tiszántúlon még mindig terjeszkedő fajnak számít. Vedlési időszakban nagy tavainkon (elsősorban a Balatonon) és a jelentősebb dunántúli halastórendszereken (Naszály, Sumony) fordul elő, olykor százas nagyságrendű csapatokban. Vonuláskor szintén a nagy tavakat, jelentősebb halastórendszereket (K-Magyarországon is) és a Dunát keresi fel. Teleléskor be nem fagyó vizeink környékén – főleg a Dunán – jelentős számban előfordulhat. Az utóbbi években egyre gyakrabban mezőgazdasági területeken, elsősorban repcén is megfigyelték telente.

Időbeli előfordulás
A hazai állomány, időjárás függvényében, február végén – márciusban érkezik meg költőhelyére. Márciustól augusztusig fészkel. A hazai állomány fő telelőhelyei Horvátországban és a Vajdaságban (Szerbia) vannak. Keményebb teleken nagyszámú madár érkezik a Német–Lengyel-alföldről. 2017-ben csak a Kisalföldön több mint 1500 példány telelt.

A hazai fészkelőállomány nagysága
A hazai fészkelők száma 350–450 párra tehető. Az utóbbi években állománya a Dunántúlon stabilizálódott, az Alföldön növekedett.
A 18. században még biztosan őshonos fészkelő volt Magyarország déli területeinek nagy kiterjedésű mocsaraiban. Az 1800-as évek második felétől fészkelési adatok nem találhatóak a madártani irodalomban. 1970-től ismert fertőrákosi fészkelése, amely az európai állomány nagyarányú terjeszkedésével és növekedésével függ össze. A hetvenes évek végétől fokozatosan terjedt a Dunántúlon délkeleti irányba, 1982-ben a Balatonon telepedett meg. 1994-ben teljes hazai állományát 65–70 párra becsülték. Állománya 1997-ben 153–167 pár, 1998-ban 178–218 pár, 2002-ben 275–302 pár, 2003-ban 261–288 pár, 2004-ben 295–341 pár, 2005-ben 377–389 pár volt. Legjelentősebb hazai fészkelőhelyén, a Balatonon, állománya a 2010-es évek enyhe csökkenése után beállt, 2014-ben 46 pár fészkelt.

Természetvédelem
Az állomány erőteljes növekedése több tényezőre vezethető vissza, amiből talán a hattyúk kultúrakövető viselkedése és a klíma változása a legfontosabb hatások.
Költési időszakban más fajokkal szemben agresszív lehet. A Kis-Balatonon nyári lúddal, szárcsával és üstökösrécével, a tihanyi Külső-tónál kendermagos récével szemben figyelték meg ilyen viselkedését. Alkalmanként összetojását nyári lúddal dokumentálták. Megfigyelték, hogy bütykös hattyúk fiatal nyári ludat vezettek a Balatonon.
Az átlagos fiókaszám a nyugat-európaihoz képest a Balatonon magasabb, inkább a lengyelországi populációhoz hasonló, a fiókák túlélési valószínűsége más országokéval megegyező. Az 1980-as, 1990-es években a hazai madártani közvéleményben általánosan elterjedt nézet volt, hogy ahol a hattyú elterjed, a nyári lúd visszaszorul. Ez a tévhit nem bizonyult igaznak, rengeteg élőhelyen együtt él a két faj. Ebben az időszakban a nyári lúd fészkelőállománya is jelentősen növekedett, a kilencvenes évektől minimum kétszeresére gyarapodott. Kétségtelen, hogy helyenként egyes agresszív gúnárok okozhatnak természetvédelmi problémát, de más fajokra gyakorolt országos negatív hatása nem kimutatható. Pozitív hatása, hogy a téli időszakban lékek (lihogók) taposásával és a vízi növényzet felszínre hozásával asztalközösséget teremt más lúdalakú madarak számára, megkönnyítve azok telelését.

Forrás: Szinai P. 2022. Bütykös hattyú. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 86–88.