Ugrás a tartalomhoz
Nemzetközi egyezmények
Szemléletformálás
Rendezvény

Ismerd meg a bioszféra-rezervátumokat!

2021.08.27.

Interaktív programok 2021. szeptember 17-én a martonvásári Agroverzum Tudományos Élményközpontban.

Az UNESCO az „Ember és Bioszféra” Programot 1951-ben alapította azzal a céllal, hogy ismeretterjesztés révén népszerűsítse és előmozdítsa az egyén és a természet erősebb kapcsolatát az úgynevezett bioszféra-rezervátumok területein, olyan témákban, mint például az oktatás, a turizmus, a tudományos kutatások ösztönzése, az ökogazdálkodás, valamint az országok közötti együttműködés a határon átnyúló természetvédelmi területek kezelése és fenntartása.

Az UNESCO „Ember és Bioszféra” Programja idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, melyhez kapcsolódóan több hazai esemény megtartására is sor kerül, melyek szervezésében aktív szerepet játszanak a bioszféra-rezervátumokat kezelő nemzeti park igazgatóságok, valamint a fiatalabb korosztály természetvédelmi ismeretterjesztése terén is fontos szerepet betöltő martonvásári székhelyű Agroverzum Tudományos Élményközpont.

2021. szeptember 17-én 10:00-16:00 között az Agroverzum Tudományos Élményközpont a nemzeti park igazgatóságok munkatársaival közösen számos interaktív tudományos bemutatóval, játékkal, valamint filmvetítéssel készül, melyek célja a hazai bioszféra-rezervátumok bemutatása, és a bennük rejlő további lehetőségek megismertetése.

Az „Ember és Bioszféra – a hazai bioszféra-rezervátumok” esemény részletes programja a https://agroverzum.hu/mab-tudomanyos-forgatag/ linken érhető el.

Sáv bezárása