Ugrás a tartalomhoz
Vadonleső
Monitorozás
Kutatás

Készül az Országos Ürgelajstrom – bárki beszállhat!

2023.04.11.

Lelkes önkénteseket keres a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. egy komoly, ám nem különösebben megterhelő terepi felméréshez. Most bárki, előismeretek nélkül is bekapcsolódhat a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer ürgemonitorozó programjának éves felmérésébe egy önkéntesek számára készült okostelefonos ürgefelmérő alkalmazás segítségével.

Az ürge veszélyeztetett fajnak számít

Az ürgét a múlt század közepéig kártevőként tartották számon, azonban időközben száma – elsősorban élőhelyei visszaszorulásával – olyannyira lecsökkent, hogy mára már fokozottan védett állat Magyarországon, és európai szinten is veszélyeztetett fajnak számít. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy az európai viszonylatban még így is jelentős hazai ürgeállományt megőrizzük. Megőrizni pedig azt lehet, aminek helyzetét és veszélyeztető tényezőit minél jobban ismerjük. A megismerés egyik nélkülözhetetlen mozzanata az állományok rendszeres felmérése, a monitorozás.

2022 tavaszán első alkalommal kértük ebben a munkában önkéntesek terepi segítségét, az erre kidolgozott ürgelajstrom monitorozó módszerrel. Az ekkor még csak tesztelésnek szánt vizsgálatban 132 önkéntes jelentkező vett részt, akik 39 területet bejárva összesen 67 felmérést végeztek el, ami a hazai ürgeállomány jelentős hányadát érintette. Az eredmények szerint az önkéntesek és a szakemberek felmérései között nem volt statisztikailag kimutatható különbség, ami azt jelenti, hogy az önkéntesek által gyűjtött adatok tudományos szempontból is megfelelőek és értékelhetőek.

A felmérés izgalmas kihívás minden csatlakozó önkéntesnek

A sikereken felbuzdulva, a Vadonleső Program keretei között a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. idén is meghirdeti a Föld Napjához időben kapcsolódó felmérést, amelyre így 2023. április 15-23. kerül sor. Az Android típusú mobiltelefonokon működő, ingyenesen letölthető alkalmazás (rövid regisztráció után) az önkéntest lépésről lépésre vezeti végig az egyszerű felmérési folyamaton. A terepi munkához előzetesen egy interneten elérhető listából (https://strawpoll.com/polls/xVg7j19eenr) kell kiválasztaniuk a jelentkezőknek az általuk felmérni szándékozott ürgés területe(ke)t, amelye(ke)t az adminisztrátor a telefonjukon futó alkalmazás számára egyenként elérhetővé tesz, és még a helyszín megtalálásában is segítséget nyújt. A helyszínen összesen másfél-két kilométer hosszú, lassú sétát igénylő ürgelyukszámlálást kell egyénileg, vagy kis csoportokban elvégezni, amely nagyjából egy-másfél órás elfoglaltságot jelent.

Akit érdekel ez a természetvédelmi, egyben tudományos szempontból is fontos feladat, nincs más dolga, mint április 13-ig kiválasztani magának a listából legalább egy ürgés területet, és megadni azt az email címét, amellyel regisztrálni fog a mobiltelefonos alkalmazásban. Az ilyen módon jelentkezők az alkalmazás letöltésének helyéről és minden más szükséges információról e-mailen részletes tájékoztatást, illetve minden felmerülő kérdésükre választ kapnak. További információ kérhető az urgemonitorozas@vadonleső.hu címen.

A felmérés izgalmas kihívás minden csatlakozó önkéntesnek, óriási segítség a szakembereknek, és akár még ürgeéleteket is menthet!

További információ:

www.vadonleső.hu

www.facebook.com/vadonleso

Sáv bezárása