Kiadvány a Duna-Tisza köze „ex lege” védett kunhalmairól és földvárairól
A Halmok az évszázadok sodrában Halmok – Hegyek – Várak a Duna-Tisza közén című kiadvány szerzői – a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként, illetve múzeumi régészként – a kunhalmok és földvárak értékeit, megőrzésük fontosságát és eszközeit mindkét, a bevezetőben említett szakterület szempontjából megvilágítják.
A halmokat és a földvárakat, hajdani erődített helyeket a táj szerves részeként, alkotóelemeiként mutatják be, feltárják a táji adottságok és elhelyezkedésük, funkciójuk összefüggéseit, s mindezt történeti keretbe helyezik.
Külön fejezet foglalkozik természettudományos és régészeti kutatásuk módszereivel, eszközeivel a hagyományos vizsgálatokon keresztül a legmodernebb technikai eszközök alkalmazásáig.
Mind a halmok, mind a földvárak esetében az általános ismereteken túl egyes helyszínek esetében részletes leírást, ismertetést tartalmaz a kiadvány.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megjelentett kiadvány ingyenesen beszerezhető a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságon.
A Kárpát-medence története és táji, természeti értékei iránt érdeklődők, pedagógusok, környezeti neveléssel foglalkozók, gazdálkodók egyaránt haszonnal forgathatják.
Az Oltó-halmot ábrázoló hírkép Oroszi Zoltán felvétele.
Sáv bezárása