Lenyűgöző pályamunkák és boldog nyertesek a „Mit jelent számodra a táj?” rajzpályázaton
„A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok (KEHOP-4.3.0-VEKOP-15-2016-00001)” elnevezésű projekt tájkarakter fejlesztési elemének keretében megvalósított rajzpályázat kiírói szeptember 1-ig várták a 10-14 éves gyermekek alkotásait. A zsűri legnagyobb megelégedésére a hagyományos technikákkal készült alkotások mellett megannyi kiállításra érdemes egyéb mű és kreatív alkotás érkezett. A gyermekrajzok számos magyar tájat mutattak be sokszor szívmelengető módon, melyekből arra is fény derült, hogy a pályázó fiatalok a magyar tájak jellegzetességeit is jól ismerik.
A pályázatban megjelölt kritériumrendszer alapján (kidolgozottság; tájhoz való kapcsolódás; érzelmi töltet; technika sajátosságainak alkalmazása) a zsűri a következő győzteseket hirdette ki:
A díjazott pályaművek mellett a legjobbak között számon tartott alkotások az Agrárminisztérium kapcsolódó szakmai rendezvényein is kiállításra kerülnek.
Ezúton is gratulálunk minden alkotónak és köszönjük részvételüket!
Bihari Gerda
Misák Dominik
Berta Blanka
Dömötör Dóra Anna
Mezei Miranda
Farkas Bálint
Sáv bezárása