Ugrás a tartalomhoz

Magyar természeti csodákról, francia iskolásoknak

2012.11.10.
A budapesti Francia Iskola több, mint nyolcvan diákja játékos vetékedő-sorozatban ismerkedhetett Vadonleső programunkkal és általában a hazai természetvédelmi csodákkal a Francia Nagykövetség Kulturális és Együttműködési Osztálya, a Francia Intézet és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös rendezésében folyó 10. Környezetvédelmi Hónap keretei között.

A 13-14 éves korosztály nagyon fogékony a természetvédelmi értékek iránt. Az egész délelőtti programot jelentő eseménysorozaton 20-25 fős csapatokban tanulhattak és mérhették össze tudásukat, ügyességüket, leleményességüket a diákok. Voltak, akik az erdőben és mezőn élő állatok nyomainak felismerésében ügyeskedtek, mások inkább illatuk alapján gyógy- és fűszernövények azonosításával próbálkoztak, esetleg védett és fokozottan védett élőlényeknek segítettek a hazatalálásban, vagy éppen terméseket, kérgeket, virágzatokat párosítottak fák és cserjék leveleivel. Egy másik feladatban rövid filmrészletek és izgalmas történetek alapján kellett a szereplőket megnevezni.

 

 

Hozzávetőlegesen a résztvevő diákok fele francia, másik fele magyar anyanyelvű volt. Érdekes tapasztalat, hogy bár a természeti értékek jelentős része - a visszajelzések alapján - mindkét csoportnak hasonló élményeket nyújtottak, voltak olyan állat-, vagy növény fajok, melyek a francia kultúrális előélettel rendelkező gyerekek számára voltak inkább ismerősek (pl. vörösbegy, rozmaring), míg másokhoz érezhetően a magyar diákok kötődtek jobban (pl. ürge, hóvirág).

 

A négy csapat (Mókus, Mocsári teknős, Tavaszi hérics és Leánykökörcsin csapat) nagyon szoros versenyt vívtak, így az összpontszámok sem tértek el számottevően egymást. Végül, kis különbséggel a Tavaszi hérics csapat vitte el a pálmát és a Vidékfejlesztési Minisztérium ajándékait. Természetesen a többi csapat tagjai sem távoztak üres kézzel, hiszen a szellemi kincsek mellett apró, újrafelhasznált anyagokból készült jegyzetfüzetet és papírtollat is kapott minden résztvevő.

 

 

Az ingyenes rendezvénysorozat további programjai továbbra is elérhetőek:

http://www.inst-france.hu/spip.php?rubrique161&lang=hu

Sáv bezárása