Ugrás a tartalomhoz
LIFE
Felhívás
Pályázat

Megjelent a 2017. évi LIFE pályázati felhívás!

2017.05.10.
Az Európai Bizottság 2017. április 28-án közzétette a 2017. évi LIFE pályázati felhívást, mely a Környezetvédelem és az Éghajlat-politika alprogramot egyaránt érinti. A program keretében lehetőség van többek között hagyományos projektek, integrált projektek, technikai segítségnyújtás projektek és előkészítő projektek benyújtására.

A LIFE pályázati felhívás az Európai Bizottság LIFE honlapján érhető el:

 

http://ec.europa.eu/environment/life/funding/life2017/index.htm

 

Természetvédelmi témájú pályázatokra vonatkozó nemzeti határidő:

 

Amennyiben 2017-ben tervezi LIFE pályázat benyújtását vagy pályázatban partnerként történő részvételt és igényt tart konzultációra, illetve támogatónyilatkozatra, a pályázatot óriásfile-küldő alkalmazásával 2017. augusztus 3-ig szíveskedjen megküldeni a Földművelésügyi Minisztérium részére az alábbi címekre:

lifenature@fm.gov.hu

veronika.bokor@fm.gov.hu

 

A kísérőlevelet kérjük dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár úr részére címezni és beszkennelve a fenti címekre e-mailen megküldeni (a kísérőlevél és a pályázat megküldése is elegendő elektronikus úton).

 

A fenti határidő a „Természet és Bioperzitás” pályázatokra, valamint minden egyéb természetvédelmi témájú projektre vonatkozik („Környezetvédelmi irányítás és tájékoztatás” pályázatok, integrált projektek, technikai segítségnyújtás projektek, előkészítő projektek).

 

A Minisztérium a határidőre beérkezett pályázati anyagok véleményezése alapján dönt a támogatónyilatkozat kiállításáról.

 

Az augusztus 3-i határidőre a pályázat magyar nyelvű verziója is elfogadott (elegendő a fordítást az Európai Bizottság által megadott határidőre elvégezni), viszont kérjük, hogy a pályázati űrlapokat az előzetes véleményezéshez megfelelő részletességgel szíveskedjen kitölteni, különös tekintettel az akciók teljes körű leírására. Ennek hiányában nem tud a Minisztérium szakmai támogatónyilatkozatot kiállítani.

 

 

További információ természetvédelmi témában:

 

Földművelésügyi Minisztérium, Természetmegőrzési Főosztály

 

Bokor Veronika

Tel: 06 1 795-2403

E-mail: lifenature@fm.gov.hu

 

További információk a LIFE programmal kapcsolatban:

 www.lifepalyaztok.eu

 

Sáv bezárása