Ugrás a tartalomhoz
Biológiai sokféleség
Fajok védelme
Monitorozás
Eredményhirdetés
Jelentés
Kutatás

MEGJELENT az NBmR eredményeit bemutató sorozat 2. kötete!

2019.09.24.
A gerinces állatok Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszert (NBmR) keretei közt végzett országos szintű monitorozását bemutató kötetben az ürge, a bagolyköpet elemzéssel kimutatható kisemlősök, a denevérek, a kétéltű-, hüllőfajok és közösségek, valamint a halak két évtizedes adatait elemezték a csoportokat kutató szakemberek. A kötetbe került még az önkéntesek adatgyűjtésén alapuló Vadonleső program eredményeit ismertető fejezet is. 

Húsz év egy bioperzitás-monitorozó rendszer életében is értékelhető hosszúságot jelent, olyannyira, hogy európai, sőt nemzetközi viszonylatban is kuriózumnak számítanak egy NBmR összetettségű és léptékű program ilyen időtávú eredményi, tapasztalatai. Az eredmények sokrétű felhasználhatósága, az egyértelmű tudományos értékein túl, ma már a tudás alapú hazai természetvédelmi munkában az NBmR-t elengedhetetlenné teszi. Hatósági döntések, természetvédelmi kezelések, stratégiák és nemzetközi, valamint uniós szintű országjelentések megalapozásakor nélkülözhetetlenek a szolgáltatott információk.

Óriási gyakorlati jelentősége mellett, jelen kötet az NBmR elméleti, tudományos használhatóságát, értékét igazolja. A felsorakoztatott fejezetek – melyek akár különálló tudományos alapossággal megírt tanulmányoknak is tekinthetőek – egy-egy monitorozott faj vagy fajcsoport több évtizeden át, szabványos módszerekkel gyűjtött adatainak sokrétű kiértékelését mutatják be.

A kötet az alábbi fejezeteket tartalmazza: 

  • Előszó (Balczó Bertalan)
  • Bevezető (Váczi Olivér)
  • Az ürge hosszútávú, országos monitorozása (Váczi Olivér)
  • Distribution and monitoring of European Ground Squirrel in Hungary – Summary
  • Kisemlősök táj- és időfüggő előfordulási mintázata és mennyiségük éves változása gyöngybagoly, Tyto alba köpetvizsgálat alapján (Horváth F. Győző, Horváth Adrienn, Boldogh Sándor András, Szentgyörgyi Péter, Estók Péter, Dudás Miklós, Endes Mihály, Kalivoda Béla és Mátics Róbert)
  • Annual and landscape dependent change of small mammals’ occurrence and abundance on the basis of Common Barn-owl Tyto alba pellet analysis – Summary
  • “Hogy vagytok denevérek?” – a monitorozó program első 15 évének néhány eredménye (Boldogh Sándor András, Estók Péter, Hegyi Zoltán, Dobrosi Dénes, Görföl Tamás, Bihari Zoltán, Dombi Imre, Gombkötő Péter, Paulovics Péter, Mészáros József, Máté Balázs, Bereczky Attila, Szatyor Miklós, Géczi István)
  • “How are you bats?” Some results of the first 15 years of the national biomonitoring programme – Summary
  • Kétéltűek és hüllők monitorozása Magyarország kilenc tájegységében (Kiss István, Babocsay Gergely, Bakó Botond, Dankovics Róbert, Deme Tamás, Kovács Tibor, Szénási Valentin, Vági Balázs és Vörös Judit)
  • Monitoring of amphibians and reptiles at nine regions of Hungary, within the frame of the Hungarian Biopersity Monitoring System – Summary
  • Halközösségek monitorozása Magyarország különböző típusú állóvizeiben és vízfolyásokban (2001-2018) (Sallai Zoltán, Varga Ildikó & Erős Tibor)
  • Monitoring of fish assemblages in different type of freshwater habitats in Hungary (2001-2018) – Summary
  • A Vadonleső Program első évtizedének tapasztalatai (Vadonleső Csoport)
  • Experiences of the first decade of the WildWatcher Programme – Summary

Reméljük, hogy az olvasó is haszonnal forgatja majd ezt a kötetet a gerinces állatok hosszútávú monitorozásának eredményeiről, tapasztalatairól. A kötet elektronikus formában ingyenesen letölthető innen

Sáv bezárása