Ugrás a tartalomhoz

Október 19-én Vadmacska Gála és Forgatag

2024.10.18.

Immár hagyományosan, az Év Emlőse kezdeményezés éves programsorozatának lezárásaként gálaműsort szervez a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. a Fővárosi Állat- és Növénykerttel együttműködésben. A 2024. október 19-ére szervezett Vadmacska Gála és Forgatagon vehetik át díjaikat az idei három vadmacska-pályázat nyertesei. Az ünnepi műsor mellett egy igazi természetvédelmi forgataggal várják az érdeklődőket a szervezők.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Agrárminisztérium által közösen működtetett Vadonleső Program részeként 10 éve indították útjára az Év Emlőse kezdeményezést a természetvédelmi szakemberek, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és környezete fontosságára, jellemzőire.

Az idei Év Emlőse a vadmacska, így körülötte forog az egész program. A rendezvény 9:00-től 16:30-ig állatkerti belépővel látogatható, de a macskás arcfestésben érkező gyerekek kedvezményesen léphetnek az állatkertbe ezen a napon. Az eseményen az éves alkotópályázatok díjainak átadása köré neves művészek közreműködésével szervezett ünnepi műsorban Róka Szabolcs interaktív szerepjáték-előadásra invitálja a résztvevőket, az Író Cimborák saját meséikből, verseikből olvasnak fel néhányat. Gryllus Vilmos koncertjén más közkedvelt dalok mellett, biztosan elhangzik a Vadmacska-dal is. Dr. Sós Endre, az állatkert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója a vadmacskák megőrzéséről mesél, állatorvosi szemmel.

A hazai 10 nemzeti park igazgatóság mellett ott lesz a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft., a Fővárosi Állat- és Növénykert Zoopedagógia csapata, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. a Vadonleső Programmal és a gyepek védelmét célzó Grassland-HU LIFE integrált projekttel, a HungaroMet Nonprofit Zrt., a Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, valamint a Tüskevár Vad- és Egzotikus Állatvédő Alapítvány is.

A részletes program ide kattintva érhető el.

A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Sáv bezárása