Ugrás a tartalomhoz
LIFE
Pályázat
Rendezvény

Sikeresen lezajlott a II. LIFE Természetvédelmi tréning

2017.04.06.
Nagy érdeklődésre tartott számot a 2017. március 23-án megrendezett II. LIFE Természetvédelmi tréning, amelyet a „LIFE Kapacitásépítés Magyarországon” című (LIFE14 CAP/HU/000010) projekt keretében a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya szervezett.
A tréning fő célja az Európai Bizottság által felügyelt LIFE pályázati konstrukció megismerése, elsősorban a környezetvédelmi alprogram részeként a „Természet és bioperzitás” témák köré épülő pályázatok beadásának elősegítése.

A tréningen a több mint 60 résztvevő aktívan közreműködött a három párhuzamos munkacsoportra osztott rendezvényen. Az érdeklődők a természetvédelemhez kötődő számos intézményből képviseltették magukat, de több kutató, civil szervezet, alapítvány is részt vett a műhelymunkában.

Külföldi és magyar szakemberek vezették le a három tematikus megbeszélést, amelyek délelőtti előadásokat követték a délután folyamán.

A rendezvény zárásaként a három műhelymunka összefoglalását hallhatták az érdeklődők.

Köszönjük a résztvevőknek az aktív közreműködést!

Az előadások anyaga az előadás címére kattintva letölthető.

 

II. LIFE TERMÉSZETVÉDELMI TRÉNING 

Időpont: 2017.03.23. 

Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11., Darányi Ignác terem 

 
10:00 – 10:15             Köszöntő

(Érdiné Dr. Szekeres Rozália, Természetmegőrzési Főosztály, főosztályvezető)

10:15 – 10:30             LIFE kapacitásépítési projekt bemutatása, külföldi kitekintés

(Szatmári Adrienn LIFE kapacitásfejlesztési projekt koordinátor)

 

 

10:30 – 10:45 LIFE Természet és Bioperzitás – hagyományos projektek várható ütemezése, prioritások (Bokor Veronika, LIFE nemzeti kapcsolattartó)

 

 

10:45 – 11:15 LIFE előadás, pályázat beadást megelőző szakasz, megvalósítás (Mikko Tiira, Metsähallitus, fejlesztési menedzser, Finnország, angol nyelvű előadás tolmácsolással)

 

11:15 – 12:20 Interaktív csoportmunka első rész

 

 

Témák:

Ø  Sikeres LIFE Nature projektmenedzseri tapasztalatok partnerségről, nagyvállalatokkal való együttműködés tapasztalatai (levezető: Siposs Viktória)

Ø  Milyen technikai tudnivalói vannak egy sikeres LIFE pályázatnak? (levezető: Mikko Tiira, angol nyelvű kerekasztal tolmácsolással)

Ø  Ökoszisztéma szolgáltatás, társadalmi, gazdasági hatások elemzése (levezető: Arany Ildikó)

13:30 – 14:45 Interaktív csoportmunka második rész

15:00 – 15:45 A tematikus csoportmunka rövid összegzése témánként (előadó a három csoportmunkát levezető személy)

 

Sáv bezárása