Ugrás a tartalomhoz

Stratégiai együttműködés a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. között

2012.03.06.
Dr. Rácz András, környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá március 1-jén, az Utazás 2012 – 35. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. A két szervezet együttműködik a hazai nemzeti parkok és egyéb védett természeti területek, a gazdag természeti és kulturális örökséggel rendelkező tájak védelme, valamint az ide irányuló turizmus népszerűsítése érdekében.

A közös célok megvalósítása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. 2007 óta szorosan együttműködik egymással az ökoturizmust, s azon belül is az elsősorban a védett természeti területeken megvalósuló ökoturizmus feltételeinek megteremtését, gyarapítását érintő feladataik ellátásában.
 

A március 1-jén kötött megállapodás értelmében a két szervezet közreműködik a hazai védett természeti területek, ezen belül is kiemelten a gazdag kulturális örökséggel rendelkező tájaink megismertetésében, népszerűsítésében, valamint kölcsönösen elősegítik a belföldi öko- és kulturális turizmussal kapcsolatos közös kiadványok megjelentetését. A VM és az MT Zrt. ezen kívül összefogásban segíti elő a látogató- és családbarát szempontok érvényesítését az ökoturisztikai létesítmények tervezésében és kialakításában, ezt szolgálja pl. „Az év ökoturisztikai létesítménye” pályázat közös megszervezése és lebonyolítása.
 

A megállapodás szerint a két szervezet együttesen valósítja meg a belföldi védett természeti területekre, főként a nemzeti parkokba irányuló (öko)turizmushoz kapcsolódó közös terveit. Idén is folytatódnak az olyan sikeres közönségrendezvények, mint például a Magyar Nemzeti Parkok Hete.
 

A 2012. évre kötött stratégiai együttműködéssel a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. egyaránt hozzájárul a fenntartható turizmus magyarországi megvalósításához.

 

A megállapodás aláírására az Utazás 2012 kiállításon került sor, amelyen a Vidékfejlesztési Minisztérium és a nemzeti park igazgatóságok külön standon mutatták be a nemzeti parki ökoturisztikai kínálatot. A kiállítást a négy nap alatt mintegy 50 ezer látogató kereste fel.

 

Sáv bezárása